Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A plakát arca

Szöveg: Szűcs László |  2010. január 25. 14:33

„Civil és Katona. A Te is jövődet is tervezzük!” – olvasható a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem plakátján a főváros több pontján és a metrószerelvényeken is. A képen szereplő fiatalember, András Gergely valóban a ZMNE hallgatója: vele beszélgettünk.

András Gergely egyik napról a másikra lett közismert ember a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, sőt nyugodtan elmondható: az egész országban. Persze nevét kevesen tudják, arca azonban sok embernek ismerős lehet, hiszen például a főváros több pontján, és a metrószerelvényeken is találkozhatunk vele. Gergely ugyanis a ZMNE plakátjának arca.

1595895951
A 22 éves fiatalember nem készült arra, hogy hatalmas falragaszokon szerepeljen. Mint elmondta: őt magát is meglepte, hogy felkérték erre a szerepre. Minden azzal kezdődött, hogy nekiállt pókerezni az egyetem egyik kulturális szórakozóhelyén…

– Mi csak IMO-nak hívjuk azt a helyet, ahol rendszeresen leülünk kártyázni a haverokkal. Az egyik „csata" alatt kaptam egy sms-t a kancelláriától, amelyben arról tájékoztattak: szeretnék, ha én is részt vennék az egyetem marketingkampányában. Először nem vettem komolyan, azt hittem ezt az üzenetet minden hallgató megkapta. Aztán kiderült, hogy nem. Egy óra múlva ugyanis felhívtak, s kértek, hogy jelenjek meg a kancellárián – mesélte Gergely.

Odament, s két óra múlva már a fényképezőgép előtt állt az egyetem egyik előadótermében. Rajta kívül még egy másik srácról készítettek fotókat, ám végül kiderült: az egyetem vezetése őt választotta, így lett az intézmény plakátarca.

Azt is csak később tudta meg: az IMO üzletvezető-asszonya ajánlotta be a kancellárián. Olyan fiatalt kerestek ugyanis, aki civil szakos hallgató és jókedvű. A hölgy pedig emlékezett: Gergely ilyen.

– A képen szereplő zöld tábla valóban ott volt a fotózás helyszínén. A krétával felskiccelt Gripen vadászrepülőgép, s az abból rugó segítségével katapultáló pilóta azonban „utómunka". Akárcsak Paff, a bűvös sárkány, aki a tüzet adja a gép hajtóművének. Ez az egyfejű is nagyon jó figura lett, kár, hogy nem mindegyik plakáton látszik – mondta a fiatal egyetemista, akinek egyébként fel sem tűnt, hogy a hirdetések kikerültek az utcára. Barátai hívták fel a figyelmet arra, hogy „a város több helyén vigyorog a falakról".

Gergely elárulta azt is: azért nem katonai szakos hallgató került a plakátra, mert az egyetem vezetése szeretné még jobban bevinni a köztudatba, hogy az intézményben „civil szakos" képzések is vannak. Erről ugyanis még a mai napig csak kevesen tudnak.

Természetesen a nemzetvédelmi egyetem marketingkampányában való részvétel nem ért véget András Gergely számára a fotózással. Nagyobb rendezvényeken – például a ZMNE toborzó roadshow-ján Debrecenben, a kampuszon rendezett nyílt napon, és Budapesten, az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon – előadást is kell tartania az intézményben zajló életről, az egyetemi polgári élet sajátosságairól, a hagyományos rendezvényekről, valamint arról is, hogy az intézménybe felvételt nyert fiatalokat milyen elhelyezési és oktatási körülmények várják. Ebben egyébként segítséget is kapott Gömör Mariann, másodéves tiszti hallgató személyében.

1595895951
 

Gergely szerint „tök jó dolog" a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatójának lenni. Igaz, hogy ő nem rögtön az érettségi után jelentkezett az intézménybe, hanem „egy kicsit kalandozgatott" mielőtt jelentkezett volna továbbtanulni. Sőt egy OKJ-s képzést is elvégzett, amely után döntött úgy, hogy mégsem bölcsész, hanem mérnök lesz. A Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett először, de oda nem sikerült bekerülnie, így lett a nemzetvédelmi polgára. Persze ezt azóta egyszer sem bánta meg.

A ZMNE-ről korábban is csak jókat hallott, hiszen egyik nagyon jó barátja – aki jelenleg harmadéves hallgató – már sokat mesélt neki a kampuszon belüli életről. Aztán felvétele után ő maga is meggyőződött róla, hogy milyen is az az „igazi Zrínyis hangulat".

– Nagyon sok olyan ember jár ide, akikkel jókat lehet beszélgetni. Bár természetesen az is nagyon fontos, hogy valamennyien tanulni szeretnénk, s szerencsére erre itt megvan a lehetőségünk – mondta Gergely, aki szerint a civil és a katona szakos hallgatók között nagyon jó a viszony. Annak ellenére is, hogy az „egyenruhásoknak" jóval kötöttebb a napirendjük, mint nekik.

Az első évfolyamos fiatalember elárulta azt is: továbbra is szívesen részt venne az egyetem marketing kampányában. Bár egyelőre még nem tud arról, hogy a plakátnak lesz-e folytatása, ha felkérik egy újabb fotózásra, gondolkodás nélkül vállalni fogja.

1595895951
 

Fotó: A szerző és www.zmne.hu