A Repülőkórház

A civil riporter számára – aki már sokadjára lábatlankodik a kecskeméti MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet folyosóin – egyértelmű, hogy a napi, rutinszerű teendők mellett világszínvonalú kutatómunka részesei is a Repülőkórház szakemberei. Az itt dolgozó, megszállottan adatgyűjtő és kutató elmék sok esetben fejtenek meg eleddig még megoldhatatlannak tűnő talányokat; találhatnak megoldást arra, amire még senki.

Az egyik ilyen probléma a magassági oxigénhiány, az egyik említett megszállott kutató pedig a barokamrás alkalmassági vizsgálatokat vezető dr. Tótka Zsolt.

„Mióta bevezettük a vizsgálat előtti magasság-élettani tájékoztatást, azóta nincs kiesőnk. Elmondjuk, mi várható, mire figyeljenek, és bizonyos helyzetekben mi a teendő. A kisebb magassági oxigénhiány úgynevezett vagotóniát idéz elő. Az állapot hasonlatos a vasárnapi, ebéd utáni szundikáláshoz. Lelassul a szívműködés, súlyosabb esetben akár le is állhat. Gyakorlatilag a pilóta számára észrevétlenül elalszik az agy. Számos légi szerencsétlenség kivizsgálásakor kiderült, hogy a balesetnek ez volt az oka. Ezért aztán a jelölteknek elmondjuk, hogy az oxigénszint csökkenésekor kezet-lábat ökölbe szorítani, fészkelődni, mocorogni, fel kell ébreszteni az agytörzset, vissza kell kapcsolni az ébrenléti funkciót. Persze, ez még csak a tünetek kezelését jelenti, ami az oxigénhiányt nem szünteti meg. A mocorgás mellett tehát, a levegőt is okosan kell venni: kilégzést követően, a »haslégzéssel« mélyre szívott levegőt bent kell tartani. A bent tartott levegőből több oxigén juthat a keringésbe, miáltal megelőzhető az eszméletvesztés. Az időtényező nagyon fontos; mindezt addig kell elvégezni, amíg még ép a tudat” – magyarázza az alezredes.

Mint megtudjuk, a cselekvésre nincs sok idő. A magassági oxigénhiány okozta jókedv egyértelműen utal a közelgő veszélyre.

„Előfordult, hogy az odabent kacarászó stewardesstől megkérdeztem: »Mi Nagy-Britannia fővárosa?« »Anglia! « – felelte. »És Spanyolországé?« – kérdeztem. »Barcelona. Nem! Budapest!« – »javította« gyorsan a választ. Hát így, és ilyen rövid idő alatt borotválja le az IQ-t az oxigénhiány. Igazából, ezekben az esetekben nem szeretem ezt a szót. A magassági oxigénhiány »más tészta«, mint a puszta oxigénhiány. A nagy magasságban, tehát alacsony légnyomáson bekövetkező oxigénhiány súlyos következményeit az okozza, hogy ilyenkor erősen lúgossá válik a vér. A hegymászókat is elkaphatja, ám náluk a fokozott és megerőltető mozgás hatására tejsav termelődik az izmokban, miáltal savassá válik szervezetük miliője. Szenvednek az oxigénhiánytól, persze. Vacakul érzik magukat, de nem halnak bele. A lúgosabb pH rontja a testben lévő oxigén felhasználhatóságát, a savasabb pH pedig javítja. Ezért túlélhetőbb az ugyanolyan mértékű oxigénhiány a hegymászó esetében. A pilótáknál viszont az alacsony légnyomáson bekövetkező hypoxia, azaz oxigénhiány mellett a szén-dioxid is hiányzik, a vér lúgossá válik. Ami oxigén van a testükben, azt sem tudják felvenni az agysejtek, mert az agyban a lúgosabb kémhatás mellett a vörösvértestekben lévő vérfestékről az oxigén nehezebben válik le, vagyis a sejtek nehezebben juthatnak hozzá. Hogy még cifrább legyen a történet, az állapot hosszú ideig fennállhat; paradox módon, egy egészséges, edzett fiatalembernél tovább tarthat, mint egy idősebbnél. Fiatalabb korban ugyanis még rengeteg a jól működő hajszálér, melyek segítségével a szén-dioxid elillanhat a tüdőn keresztül” – fejtegeti a helyzetet a főorvos.

A hosszú ideig fennmaradó állapotot több, közelmúltbeli esemény is szemlélteti. Az egyik alkalommal az egyik ország légierejének gépe szállt le egy autópálya kellős közepére – mármint a két forgalmi irány közé… Persze, magyarázkodott a vezérkari szóvivő, hogy direkt csinálták, ez volt a gyakorlat során előírva – azonban a magyarázat hitelességét kérdésessé tette, hogy az autópálya nem volt lezárva a forgalom elől; és ha már valaki oda száll le, akkor miért a két forgalmi irány közé teszi a gépet – lekaszálva a gép levegőbeömlőivel a közúti jelzőtáblákat. A másik eset során pedig a pilóta szépen landolt, begurult a hangár elé, majd behúzta az orrfutót…

De vajon mit lehet tenni magassági oxigénhiány esetén?

„Nos, a gyógymód első látásra paralel azzal, amit a Süsü a sárkány című mesében hallhattunk: »sárkány ellen, sárkányfű!« Vagyis: hypoxiára – oxigént! A pilótának tudnia kell, ha virágos jókedve kerekedik, azonnal ellenőriznie kell az oxigénrendszert és haladéktalanul csökkentenie kell a magasságot. Sajnos – és immár nem elég a „sárkányfű” –, súlyos esetben a problémát ezzel nem oldjuk meg, mert oxigén hatására a vér még lúgosabbá válik. Ettől függetlenül, ma ez az előírt eljárás. Nem mondom, hogy jó, de nincs jobb. Nem csak oxigénhiány van, hanem komplex oxigén-felhasználási zavar is; a szén-dioxid hiányát kéne kiküszöbölni. Az ötvenes években próbálkoztak oxigén–szén-dioxid gázkeverékkel, ám sajnos egy idő után a két gáz, a fajsúlykülönbség miatt kettéválik a tartályban. Szívja a pilóta az oxigént, aztán amikor lejjebb megy a szint, már csak szén-dioxid jut neki… Sőt, az ötvenes években olyan horrorisztikus ötletekkel is előálltak, hogy ammónium-kloriddal kéne a vért savanyítani – ebből, szerencsére nem lett semmi. Ma már a világ számos országában elkezdték kutatni ezt a ma még megoldatlan problémát. Nekünk is rengeteg az adatunk, és talán nem is olyan soká megoldási javaslatunk is lesz” – mondja bizakodva az alezredes.

Épp befejeztük Tótka főorvossal a beszélgetést, amikor előírt, időszakos vizsgálatra megérkezett Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője. A tesztet – fogalmazzunk úgy – rutinból teljesítette a tábornok. A barokamrában – szemmel láthatóan – már jól begyakorolt technikával, pillanatok alatt feltornázta az egyre csökkenő légnyomás hatására időnként leeső véroxigén-szintjét. A procedúra pontosan tizenöt percig tartott.

A soron következő, odakint várakozó fiatalokon némileg több szorongás látszik. Ön nem izgult, hogy mi lesz a teszt kimenetele? - kérdezzük tőle.

„Nézze, negyven év, az negyven év. Amikor életemben először másztam be – egy ennél jóval kisebb, régi kamrába – természetesen bennem is volt félsz, bőven. Még korszerűbb motoros gépekkel sem lehet megtapasztalni az oxigénhiányos, vagy ahhoz közeli állapotot. Ha meg még ennyi repülési előzmény sincs a jelölt életében, magától értetődő az ismeretlentől való félelem: mi történik majd, mit fog érezni?” - mondja a tábornok.

A repülőorvosi vizsgálatok főorvosa, dr. Szabó Sándor szerint a vadászpilóták kifejezetten törekszenek az egészséges életmódra, vigyáznak az egészségükre, akár évtizedeken át. Ön negyven évet említett. Ki lehet bírni egy efféle skatulyát – még ha jótékony is?

„Ez részben igaz. Tény, ha valaki a repülést életre szóló hivatásnak választja, akkor ezért tenni is kell. Mármint azért, hogy ne csak 3-4 évig repülhessen. Természetesen görcsös, skatulyába szorult életvitelre nincs szükség. Persze, ha valaki túlságosan jóban van az alkohollal, esetleg 200 kilósra hízik, annak nincs esélye. Normális, kiegyensúlyozott életet kell élni, némi sportos felhanggal. Vagyis, jó, ha a jelöltnek van valamiféle sportos előélete, mert így könnyebben tudja karban tartani később is a fizikumát. Nem azt mondom, hogy rekordokat kell futni, vagy 150 kilókat emelgetni; pusztán valamiféle rendszeres testedzésről beszélek, ami sokat segíthet a kondíció megőrzésében.”

Az életre szóló hivatás, maga a repülés. A légierő szemlélőnél mennyit vesz el az íróasztal a pilótafülkétől?

„Amikor valaki hadnagyként megkezdi pályafutását a vadászpilóták között, akkor – képletesen szólva –, rálép egy létra legalsó fokára. A létra fokai különböző beosztásokat jelentenek. Aztán ahogy múlnak az évek, egyre lépked felfelé. Eleinte nincs változás, a fő cél továbbra is a repülés. Feljebb már jönnek az extra feladatok, melyek teljesítése mind több időt vesz el a repüléstől. Még feljebb esetleg már a haderőnem különböző területeivel is foglalkozni kell; a helikopteresekkel, ejtőernyősökkel, irányítókkal. Mindemellett, természetes, hogy a fiatalok kapják a legtöbb repülési időt, hisz nekik lehetőleg minél több tapasztalatot kell szerezniük, minél több típussal” – mondja Kilián Nándor vezérőrnagy.


(Folytatjuk!)