„A sérüléstől a műtőasztalig – súlyos sérült ellátás Londonban”
Szöveg: Zilahy Tamás | 2011. március 27. 5:16Ezzel a címmel rendeztek nemzetközi konferenciát március 25-én, a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központban. Az angol nyelvű tanácskozást a Honvédkórház-ÁEK és a Magyar Oxyologiai Társaság közös szervezésében, a Londoni Légimentő Szolgálat neves előadói közreműködésével tartották. A megnyitót dr. Svéd László nyugállományú orvos altábornagy, a Honvédkórház-ÁEK főigazgató megbízott általános helyettese, és az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, dr. Mártai István mondták.
Svéd László utalt rá, hogy a sürgősségi orvostan, az orvostudomány legfiatalabb szakába, amely az akut életveszély elhárítása mellett több szempontból is kiemelt jelentőségű. „A sérülés helyétől a műtőasztalig hosszú az út, de rendkívül kevés az idő! Ennek az időnek a hatékony kitöltése életeket menthet. Remélem ez a találkozó egy hosszú távú kapcsolat első és nem feledhető állomása lesz. Mindannyiuknak jó munkát kívánok! – fejezte be megnyitóját az orvos altábornagy, aki külön köszönetet mondott a szervező dr. Temesvári Péternek és az angol kollégákat képviselő dr. Garroth Davies-nek.
Az előadók dr. Gareth Davies a londoni légimentők igazgatója; dr. Anne Weaver, dr. Gareth Grier a London HEMS és a Royal London Hospital főorvosai és más prehospitális-hospitális ellátás szaktekintélyei voltak.
Ízelítőként az előadásaik tartalmából: cél, a legsúlyosabb esetekhez érkezve, gyorsan, magas színvonalú ellátást nyújtva a legtöbbet kihozni a helyszíni ellátás adta lehetőségekből. Hogyan érhető el mindez? Milyen módszerrel és eszközrendszerrel lehetséges a napi mintegy 4000 feladatból azt a 4-5 esetet kiszűrni, ahol a légimentő-csapat a legnagyobb többletet nyújthatja a földi ellátókhoz képest? A súlyos sérültek első kórházi ellátásának fázisában a sürgősségi osztályon döntő szerepe van a vérkészítmények adásának. Mit lehet tenni a vérkészítmények hiánya esetén, a mentés idején? Hogyan érhető el, hogy már mentés közben megvalósuljon a légút-biztosítás (intubálás) terén a kórházi aneszteziológiai ellátás színvonala és biztonsága?
A fentiek mellett még számos szakmai kérdésre is választ kaptak a pénteki konferencia résztvevői, akik több hazai sürgősségi egészségügyi berendezéseket, készülékeket, műszereket, anyagokat forgalmazó cég korszerű termékeivel is megismerkedhettek.
Fotó: a szerző felvételei |