A Super Tucano nyerte az amerikai légierő tenderét

Mint ismeretes, a program az iraki és afganisztáni tapasztalatok alapján született. Az aszimmetrikus hadviselés jelentette kihívások leküzdésére, a Pentagon igényt jelentett be egy olcsón üzemben tartható, könnyű, ám mégis strapabíró, felfegyverezhető és precíziós csapásmérésre is képes repülőgépre, ami a harcoló alakulatok közvetlen légi támogatását (CAS) láthatja el, illetve a célterület fölött tartózkodva pontos helyzetképet adhat a lentieknek.

Immáron több hivatalos forrás is megerősítette, hogy mostanra sikerült kiválasztani a pályázók közül a legoptimálisabbat. Egy ideje már csak két igazi rivális maradt, a Hawker Beechcraft AT-6B és az Embraer A-29 Super Tucano. Az alapos tesztek és kiválasztási procedúra után, december 30-án a USAF bejelentette: a brazil cég, és annak államokbeli partnere, a Sierra Nevada Corporation (SNC) vitték el a fődíjat. Ami egyébként nem pontosan az, mint amire eredetileg, a tender elején számítani lehetett, de még így is komoly bevételt jelent a két vállalatnak.

Ugyebár a LAAR-t/LAS-t az hívta életre, hogy a földi csapatok közvetlen légi támogatását sokszor olyan típusoknak kellett megoldania, amiket korántsem erre terveztek. Mára már nem újdonság, de az iraki és afganisztáni missziók kezdetén-közepén még meglepő volt, ha F-16 vagy F-15 vadászbombázók, netán B-1B vagy B-52 stratégiai bombázók dobtak precíziós vezérlésű tölteteket néhány fős afgán/iraki lázadók nyakába. Az ebből fakadó költségek csökkentésére, illetve optimalizálására találták ki azt Washingtonban, hogy ismét előveszik a „könnyű, olcsó, légcsavaros" konstrukciót, ami egyszer már előfordult Vietnamban.

Időközben azonban az Amerikai Egyesült Államok, és szövetségesei kivonultak Irakból, amivel a teljesítendő CAS bevetések száma is csökkent. Igaz ez még annak ellenére is, hogy Afganisztánban továbbra is folyik a (furcsa)háború. Ez az oka annak, hogy az Embraer és az SNC egyelőre csak 20 A-29-et kell, hogy legyártson. Pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy szükség esetén gyorsan előállítsanak nagyobb mennyiséget: számtalan helyi beszállítóval kötöttek szerződést, és felhúztak több létesítményt is; nemrég készült el egy Jacksonvilleben, itt végzik majd a végszerelést.

Az USAF nyilatkozatai viszont optimizmusra adnak okot, hiszen terveik szerint az afgán légierő számára is rendszeresíteni fogják a típust, és a jövő háborúira való felkészülés érdekében részükről is várható további megrendelés. A Super Tucano egyébként minden tekintetben megfelelő, hiszen világszerte eddig közel 150-et adtak el belőle, a flotta eddigi 130 ezer repült órája (amiből 18 ezer harci cselekmények között zajlott) alatt még nem kellett veszteséget elkönyvelniük. Tűrőképessége magas, üzemeltetési költségei jelentősen elmaradnak a sugárhajtású típusokhoz képest, ráadásul többféle konfigurációban felfegyverezhető.