„A Visegrádi Négyek mostanra biztonságfogyasztókból biztonságot termelő közösséggé váltak”

Harminc éves a V4. Milyen ívet írt le az együttműködés az elmúlt három évtizedben a védelempolitikai-katonai dimenzióban, hol tartunk most?

A ’91-től induló V4-es együttműködés kezdeti célja az a NATO- és az EU-integráció mielőbbi elérése volt, ami sikeresen lezárult 2004-ben – ez volt az első szakasz. 1991-ben, egy teljesen megváltozott világban négy kelet-közép-európai ország úgy döntött, hogy összekapaszkodnak, és együtt fognak egy közös cél elérésére törekedni. Amikor pedig – legkésőbb 2004-ben – elértük az eredeti céljainkat, olyan helyzetben találtuk magunkat, hogy ettől függetlenül is rengeteg közös érdekünk van. Ennek a négy országnak története, kultúrája és földrajzi helyzete miatt számos közös értéke és érdeke van. Ezt erősíti egy nagyon hatékony intézményi együttműködés, amelyet a több évtizedes közös munka alakított ki és mára egy természetes, sui generis kvalitássá vált. Magától érthetődő volt, hogy ezt tovább kell kamatoztatni egyrészt V4-ként, másrészt pedig a NATO-s és az EU-s együttműködési kereteken belül. Innentől a hatékonyabb érdekérvényesítés, katonai és védelempolitikai együttműködés, az integráció eredményeinek kiteljesítése volt a cél a kollektív védelmi rendszerekben. Aztán 2014-15-ben és azt követően alapvető változásokon ment át a biztonsági környezet.

Krím, Szíria, és mindaz, ami ezekkel járt?

Mi úgy hívjuk ezt: bekövetkezett a védelempolitikában a három geostratégiai sokk. Ez egyrészt a Krím Oroszország által végrehajtott illegális elcsatolását jelentette, illetve ennek eredményeképpen az ukrajnai szeparatista felkelést és az ebből kifolyó polgárháborút, vagy hibrid hadviselést. Ez az első stratégiai sokk emlékeztette Európát, hogy a katonai erő alkalmazása nem került le az állami eszköztárból, szükség van a komolyabb védelmi erőfeszítésekre. A másik az Iszlám Állam felemelkedése a levantei térségben. Utóbbi arra emlékeztette Európát, hogy bármilyen hihetetlen, de apró cellák, sejtek, fundamentalista irányzatok is képesek lehetnek a 21. században államot vagy államszerű képességet szerezni maguknak. Ez azért fontos, mert így egy nagyságrenddel meg tudják növelni az erőforrásaikat, ezekkel a megnövelt erőforrásokkal pedig képesek voltak stratégiai támadásokat, nagy láthatóságú és sajnos nagy károkat okozó terrortámadásokat intézni akár az európai anyakontinens ellen is, mint ahogy ez Párizsban és Brüsszelben is megtörtént. A harmadik, és hazánk számára a leginkább meghatározó, stratégiai sokk pedig az illegális migrációs válság megjelenése volt a határainkon, amely ízelítőt adott egy olyan, súlyos és globális kihívásból, amely még hosszú ideig velünk marad.

Mit tanult a V4 ebből a hármas sokkból?

V4 szinten is szakítanunk kellett azzal a korábbi percepciónkkal, hogy ami távoli kontinenseken történik, az ott is marad. Nincs többet olyan, hogy ez itt Európa, és minket nem érdekelnek a távoli „birodalmak” ügyei. Egy pillanat alatt lecsapódtak a hatások nálunk is: a stratégiai távolságban megszervezett, finanszírozott terrortámadások és az illegális migrációs válság, amelyre egyébként szintén kiépült egy illegális intézményrendszer és finanszírozási mechanizmus. Ha pedig a távoli válságok a határainkon nagyon rövid figyelmeztetési idővel, vagy akár azonnal megjelenő hatásokat eredményeznek, akkor egyértelmű, hogy fent kell tartanunk a külső fókuszt, és törődnünk kell ezekkel a távoli válságokkal. Ez az egyik tanulság. A másik: mivel Európát korábban elkerülték a súlyosabb külső kihívások, ezért a kontinens elfelejtette, hogy mennyire fontos a nemzeti – és egyben európai és NATO – határok védelme. Nem gyakran emlegetett tény, de az államhatárok integritása 2014-15 folyamán megdőlt, állami és nem állami szereplők egyaránt aláásták a határok integritását. Magyarországon a migrációs válság volt ez a folyamat és ez szükségessé tette a Magyar Honvédség képességeinek a bevonását is, másrészről pedig nagyon kemény felhívás volt: nem tudjuk úgy folytatni a biztonságról, a védelempolitikáról való gondolkodásunkat, ahogy korábban. Amit korábban könnyen védhetőnek gondoltunk, valójában nem az, de legalábbis többet kell tennünk a védelmi rendszereink képességeinek erősítésére. Megerősödött egyébként az összkormányzati védekezés gondolata is, amely ma mind a NATO, mind az EU napirendjén prioritásként szerepel, az úgynevezett „ellenállóképesség” témaköre alatt. Az elmúlt években így világossá vált, hogy nem lehetünk semlegesek távoli problémákkal kapcsolatban, és amikor igazán összejön – ahogy a védelempolitikában, negatív kifejezésként említjük – a „tökéletes vihar”, az azonnal ott is terem a határainkon. Ez a felismerés alapvetően megváltoztatta a mi gondolkodásunkat, ez alapján építettük fel az ún Nemzeti Biztonsági Statégiánkat is, amely tavaly került kiadásra és alapvetően befolyásolja a V4 gondolkodását is a védelmi képességekhez történő tudatosabb hozzáállás területén.

Milyen módon?

Geostratégiai pozíciójánál fogva Lengyelországot elsősorban a krími válság és a NATO-ban keleti kihívásként emlegetett fenyegetés érintette, de nem volt vak a déli kihívásra sem. Eközben Magyarországnak elsősorban a déli kihívások jelentettek a társadalmat közelről érintő problémát. Tehát a déli és keleti kihívások priorizálása eltérhet, de 2014-15 után egyértelművé vált, hogy sokkal-sokkal erősebb védelmi identitásra, haderőfejlesztésre van szükség. A kormányzat is egyértelművé tette, hogy a védelem fontos, és amikor abba a helyzetre jutott a gazdaság, hogy képesek voltak ismét erőforrásokat biztosítani a védelem számára, meg is tették ezt. Ennek eredménye a jelenlegi fázis, amelyben mind a négy ország progresszív, sikeres haderőfejlesztést indított. A magyar Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program nemzetközi láthatósága, sikeressége különösen kedves a szívünknek, hiszen nehéz örökséget kell leküzdenünk, de mind a négy ország haderőfejlesztése új szintre lépett. És persze az is nagyon fontos, hogy mind a négy ország a NATO-n és az EU-n belül képzeli el a haderő fejlesztésének beágyazását, jelentős hozzájárulói vagyunk mind az Európai Unió, mind a NATO kereteinek. Az is fontos, hogy mind Magyarország, mind Lengyelország a haderőfejlesztés eredményeire építve képes volt olyan magasabb formációkat kezdeményezni, amelyekhez a többi V4 ország is csatlakozott. Így a nemzeti erőfeszítéseink elsődlegessége mellett egyre ügyesebben működünk együtt az olyan közös projektekben is, mint a székesfehérvári hadosztály-parancsnokság vagy a lengyel vezetésű szceczin-i hadtest parancsnokság.

Egységesen, V4-ként is?

Az Európai Unióban az európai globális stratégia jelöli ki az új európai védelmi identitást, az új európai védelempolitikát, e stratégiának nagyon erős hozzáadott értéke a V4 katonai képessége. Sajnálatosan kevésbé ismert tény, de az Európai Unió fő reagáló erejét adó EU harccsoportot 2023-ban – ismét és immáron sokadszorra – a visegrádi országok biztosítják. Eközben a NATO fő haderőfejlesztési célja pedig, hogy egymással együttműködni képes erők fejlődjenek Európában, ezáltal pedig együtt fokozzuk a NATO kollektív erejét és az 5. cikkely szerinti kollektív védelem hitelességét. A V4 szempontjából ez azért is fontos, mert nagyon komoly történelmi, kulturális, értékbeli közösségről beszélünk. Együttműködésünk, interoperabilitási képességünk kultúrális értelemben valóban adott. Az én tapasztalatom a visegrádi partnerekkel, hogy nagyon könnyű velük együtt dolgozni, mert értjük egymást, sok témában hasonlóan gondolkodunk. Ha egy adott kérdésben mégis másképp gondolkodunk, akkor is sokkal jobban meg fogjuk érteni egymás különbségeit, mint amikor más régión kívüli partnerekkel tárgyalunk. A gondolati interoperabilitáshoz pedig katonai és materiális interoperabilitás társul – ez azt jelenti, hogy nagyjából a NATO követelményei mentén, a közösen meghatározott célok mentén fejlesztjük a haderőt. Nyilván vannak nemzeti specialitások, mert minden nemzet számára a saját céljai az elsődlegesek, de a közös követelmények mentén fejlesztett haderő alkalmasabb lesz az együttműködésre és stratégiai szintű képességnövekedést tud biztosítani.

Hogy néz mindez ki a gyakorlatban?

Lehet, hogy a lengyel, a szlovák, a cseh és a magyar négyfajta fegyverrendszert szerez be ugyanabból a kategóriából, de ezek hadműveleti specifikációi, az alapvető követelmények ugyanazok, mert ezeket a NATO keretében már előre meghatároztuk és mindenkire érvényesek. Így a közös követelmények figyelembevétele a haderőfejlesztésben hosszabb távon hozzájárul az erők együtt alkalmazhatóságához, jobb együttműködéséhez és végső soron növeli a hiteles regionális védelmi és elrettentési képességeket. A Zrínyi 2026 indítása óta hatalmasat léptünk előre ezen a téren. A kézenfekvő tanulság, hogy minél többet költünk a védelemre, annál jobb katonai együttműködésünk lesz a V4-ben. Azt is gondolom, hogy a haderőfejlesztés területén további távlatok is vannak az együttműködésre, akár a közös beszerzések területén is.

2020 júniusában elfogadták a Long Term Vision of the Visegrad Countries on Their Defence Cooperation dokumentumot. Milyen konkrét intézkedések fűzhetők fel erre, mik indulnak el esetleg ennek a hatására?

Akárcsak a NATO vagy az EU, a visegrádi együttműködés is stratégiai dokumentumokkal operál, amelyekben konszenzusosan értékeljük a biztonsági környezetet, a saját képességeinket. A közös célmeghatározás 2013-2014-ben kezdődött a magyar elnökséggel, mondhatjuk, mi kezdtük el a V4 védelmi pillérének megerősítését, majd 2020-ban, a cseh elnökség vezetésével megújult a hosszú távú vízió. Utóbbit az úgynevezett cselekvési tervben kell lebontani konkrét feladatokra. Az aktuális cselekvési tervnek négy, a magyar érdekeknek kiválóan megfelelő eleme van. Az első a többnemzeti formációk kialakítása, az ezekben való együttműködés. A második a védelmi tervezés, a haderőfejlesztés harmonizálása – hiszen, ha az egyik űrképességet fejleszt, a másik meg tengeralattjárót, katonailag nincs sok értelme a V4-nek. Európában nagyon-nagyon sokáig nem tudtak egymással együttműködni a katonai erők, mert nem voltak interoperábilisak. 1990 után számos országban leépítették a katonai erőket, Magyarországon is így történt ez rendkívüli mértékben, és elveszítettük az együttműködési képességünk számos elemét. Most abba az irányba haladunk, hogy ezt visszanyerjük, és nagyon ambiciózus tempóval haladunk. A harmadik elem a kiképzés, hiszen akkor fognak a katonáink jól együttműködni, ha a gyakorlótéren megismerik egymást és egymás eljárásait. Mind NATO-doktrínák szerint üzemelünk, részt veszünk egymás gyakorlatain, támogatjuk egymás gondolkodását. A negyedik elem pedig a két meghatározó irányban, a fenyegetettségek mentén szerveződő partnerségek. A déli partnerség irányában Magyarország meghatározó elem. A KFOR-parancsnokság átvételével ez még nagyobb láthatóságot fog kapni. De a V4 egészének is rendkívül fontos a Nyugat-Balkán stabilizációja, a nyugat-balkáni országok hiteles euroantlanti integrációs perspektívája. A keleti irányban elsősorban lengyel vezetéssel pedig azt képviselik, hogy szintén fontos egyfajta perspektíva biztosítása a keleti partnerek számára.

A honvédelmi miniszter többször is említette a „V4-es identitást”. Az ön meglátása szerint milyen elveket, értékeket, közös gondolkodásmódot fed ez az identitás?

A történelem során hol ellenségek, hol szövetségesek voltunk. Azt gondolom, jelen időszakban hitelesen remélhetjük, hogy egyre jobb és jobb szövetségesei leszünk egymásnak. Ahogy a miniszterelnök úr is mondta a Magyar Honvédség új parancsnokának kinevezésekor, Európa huzatos szegletében vagyunk. Ez a huzat átjárja mind a négy országot, közös a történelmünk. Amikor mi a Muhinál megvívjuk a mongolokkal az ütközetet, a másik menetoszlop Liegnitz mellett ütközik meg egy lényegében regionális összetételű védekező sereggel. Bécset a töröktől Sobieski, egy lengyel uralkodó menti föl. A visztulai csatához a magyarok adják a kritikus lőszerszállítmányokat. Ne feledjük el a ’48-as lengyel és szlovák önkénteseket se. Hasonló szegletében vagyunk Európának, hasonló geostratégiai pozícióban, és ezért hasonlóan is gondolkodunk. Ráadásul a történelem folyamán sokszor két nagyobb hatalom közé szorultunk, ami mindenkinek nyomot hagy a gondolatiságán. A tény, hogy ma mindannyian NATO- és EU-tagok vagyunk, komoly biztonsági hálót ad számunkra, de az is igaz persze, hogy ez a biztonsági háló nincs ingyen. A V4-ek mára képesek komoly erőkkel hozzájárulni a NATO és EU célokhoz, de ezért cserében értelemszerűen igényt formálnak a saját nemzeti és regionális megfontolásaik figyelembevételére is. Védelempolitikai szempontból a V4 fejlődésének nagyon fontos eleme, hogy az utóbbi évtizedben biztonságfogyasztó közösségből biztonságtermelő közösséggé váltunk.

Vagyis hozzáteszünk a szélesebb együttműködésekhez is?

Így van, méghozzá nagyon komoly mértékben. Mondok egy példát: a NATO keleti szárnyának megerősítése és az elrettentést szolgáló előretolt jelenlét kialakítása a politikai koncepció kialakításától a végrehajtásig két évet vett igénybe. Eközben átmeneti, megnyugtató intézkedések léptek életbe. Ezek legelső eleme egy V4-gyakorlat volt a Baltikumban, aminek az eredményeképpen egy magyar lövészszázad települt Észtországban, már 2017-ben. Ma már kevés szó esik róla, de Északkelet-Európában V4-es volt az első biztosító erő. Gyakorlatozni mentek, de akkor is. Még egy példa: a V4 hadszíntéri logisztikai támogató csoport hihetetlenül fontos képesség. Ennek hiányában a csapatok nem tudnak átmenni egy hadszíntéren. Nagyon-nagyon jó üzenet, hogy a V4 létre tud hozni egy ilyen összhaderőnemi logisztikai parancsnokságot, hiszen azt jelenti: törődünk azzal, hogy képesek legyünk a tágabb NATO-kontextusból érkező erőkkel is együttműködni.

Európai uniós keretek között milyen együtthatók mentén működik ez a viszonyrendszer? Mik a fő eltérések?

NATO-szinten a déli kihívások kezelése mellett a keleti szárny megerősítése az a zászlóshajó, ahol a V4 rendkívüli hozzáadott értékkel bír. 2014 után a NATO keletebbre tolta a parancsnoki- és haderőstruktúrát, ami egyébként a keleti kihívások nélkül is logikus lépés lett volna, hiszen az integráció után megjelent egy földrajzi térség, amit nem fedtek le egyértelműen vezetés-irányítási struktúrákkal, logisztikai infrastruktúrával és a többivel. A lengyelek vezetésével létrejött az északkeleti hadtestparancsnokság és hadosztályparancsnokság, mi, magyarok pedig felajánlottuk a NATO-nak, hogy létrehozunk egy többnemzeti hadosztályparancsnokságot, ami erősíti a szövetség egészét. Ebben Horvátország a kezdetektől fogva segítségünkre volt, és Szlovákia is jelezte csatlakozási szándékát. Az Európai Unió oldalán nincs ennyire látható fejlemény, de azért vannak komoly eredmények. A V4-ek a kezdetektől fogva az EU reagáló erejének magját jelentő EU-harccsoportban adnak készenlétet, 2023-ban lesz a következő ciklus. Hozzáteszem: Magyarország több másik, EU-harccsoportot adó formációban is részt vesz, az első öt tagállam között vagyunk ilyen szempontból. Ráadásul, hogy az utóbbi években a magyar védelempolitika is egyre aktívabbá vált a hatékonyabb európai képességek szükségességéről szóló vitában, hiszen csakis egy védelmi szempontból cselekvőképes Európa lehet képes a perifériák válságának kezelésére. Azt is hozzá kell tenni persze, hogy ezek az európai képességek illeszthetők kell, hogy legyenek a NATO védelmi és elrettentési berendezkedésébe. Jelenleg ebbe az irányba haladunk. A tudatosabbá váló európai védelmi identitás másik eredménye pedig a többnemzeti képességfejlesztésben történő együttműködés. Ezek a híres PESCO-projektek, amelyek kisebb államokat hoznak össze kisebb közösségekbe. Magyarország például egy kritikus területen, a kiképzés dimenziójában vezet PESCO projektet, ami megint csak az együttműködési képességek erősítéséről szól. De ennek is az az alapja, mind minden másnak, erős, hiteles nemzeti önerő, tehát egy erős Magyar Honvédség. Képességek nélkül nincs értelme együttműködni.

Ha egyenként nézzük a V4-es országokat, milyen kétoldalú védelmi-katonai együttműködéseket emelne ki velük?

Nemzeti biztonsági stratégiánkban a V4 Magyarország védelempolitikájának egyik alappillére, de Lengyelország is kiemelt partner. Ennek jegyében nagyon robosztus, egy átlagos hasonló partnerségnél háromszor-négyszer mélyebb védelmi együttműködési tervet írtunk alá. Jelenleg ez Magyarország legerősebb, legnagyobb kétoldalú védelmi együttműködési terve. Éppen nemrégen hoztunk létre még egy ilyen megerősített tervet Szlovákiával is. Csehországgal pedig a napi együttműködésben vannak olyan képességek, mint például a JTAC, tehát a légi vezetésirányítás, tűzvezetés kapacitásai, a tűzszerészet vagy a fegyverzetellenőrzés, ahol nagyon hatékonyan tudunk együttműködni.

És ha többnemzeti formációk szempontjából közelítünk?

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program olyan helyzetbe hozta a Magyar Honvédséget, hogy képes létrehozni egy hadműveleti irányítási szintet, egy többnemzeti hadosztály-parancsnokságot. Emellett létrehoztunk egy különleges műveleti komponens-parancsnokságot is, ami NATO-összeköttetéssel gyors reagálási képességet biztosít a régióban, és szintén páratlan. A többnemzeti hadosztály-parancsnokság nagyon jó munkakapcsolatokat alakít ki a szczecini parancsnoksággal, ahova ajánlottunk ki magyar katonákat, és Lengyelország is csatlakozik majd a magyar hadosztály-parancsnoksághoz. Szlovákia – mint említettem – szintén kifejezte csatlakozási szándékát, és jelentős kontingenst küld majd a székesfehérvári hadosztály-parancsnoksághoz is. Lengyelország mentoráló nemzetként vesz részt a különleges műveleti parancsnokság munkájában. Ezek az eredmények alapvető jelentőségűek abban a folyamatban, amelynek során a V4-es országok biztonságfogyasztóból biztonságtermelővé alakulnak át. Megemlíteném még a V4 Plusz formációkat is, hiszen a legfőbb európai és NATO-szövetségesek közül többel is tervezünk ilyeneket. A magyar elnökség ebből a szempontból is fontos mérföldkő. Tovább növeljük a V4 védelmi együttműködés láthatóságát Európában és a transzatlanti kapcsolatokban.

Európa ma is megosztó nagyhatalmi játszmák színtere. Mennyire nehezíti ez a V4-es együttműködést, főleg annak fényében, hogy az egyes országok prioritásai eltérnek? A lengyel-orosz viszony helyből jelentősen eltér a magyar-orosz kapcsolatoktól, de sorolhatnánk a további példákat is.

Itt jön be a képbe, hogy sosem jelentett gondot egymás megértése. Tudunk őszinte beszélgetéseket folytatni egymással, mert közös alapként adott a bizalom is. Vannak persze különbségek, amelyek elsősorban az egyes geostratégiai kihívásokhoz való távolságból erednek, de ezek mellett is támogatjuk egymást a különböző prioritásokban. A visegrádi szolidaritás a biztonságunk és a védelempolitikánk egyik igazán fontos eleme. Ez egy kétirányú utca. Akkor működik jól, ha adunk és kapunk is.

Tudna konkrét példát említeni?

Magyarország számára a Nyugat-Balkán stabilitása az egyes számú prioritás, mert közvetlen biztonságunkra a Nyugat-Balkán lehet a legminimálisabb figyelmeztetési idő mellett komoly hatással. Azt is megjegyzem, hogy a térséggel kapcsolatos magyar szándékok pozitív agenda mentén rendeződnek: nem tartunk tőle, hogy rosszabb lesz a helyzet, hanem azért dolgozunk, hogy jobb legyen. De nem engedhető el a kérdés. Hozzáteszem – és most a személyes véleményemet mondom –, hogy az összes európai periférián jelentkező instabilitás közül egyedül a nyugat-balkáni esetében van kilátás megoldásra tíz-tizenöt-húsz éven belül. Már amennyiben persze az összes európai állam megérti ezeknek az államoknak a problémáit. A többi perifériás válság nem ilyen: a Maghreb-Afrika válsága nem ilyen, a keleti kihívás esetében is inkább csak reménykedünk, hogy bárcsak stabilizálható lenne. Ezért személyes véleményem szerint is nagyon helyes, ha a Nyugat-Balkánra összpontosítunk. Kétségtelen, hogy utóbbi térség nem áll lángokban, ennek azonban az az oka, hogy mi is és mások is foglalkoznak vele. De ettől még nem felejtjük a keleti kihívásokat sem, hiszen a biztonság oszthatatlan. Ha egy szövetségi rendszeren belül valakinek leromlik a biztonsága, előbb-utóbb mások is óhatatlanul így járnak. Ezért kell segíteni egymásnak. Így aztán részt veszünk a balti légtérrendészeti feladatokban. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program nehézgépesített haderőstruktúrájának fejlesztésével hozzájárulunk a hitelesebb kollektív védelem víziójához. De ugyanígy Lengyelország vagy Csehország is érzi a déli kihívások súlyát, Szlovákia pedig még inkább. Egymás biztonságát is tudjuk erősíteni, amíg együttműködünk, megértjük egymást, szolidárisak vagyunk. Ott állunk egymás mellett, akkor is, ha vannak különbségeink, amely egyébként a dolgok természetes eleme. Magyar V4-es elnökségünk során azt fogjuk hangsúlyozni, hogy tovább erősítsük a közös elemeket: beszéljünk mindenről, ami érdekli a másikat, keressünk olyan lehetőségeket, hogy a V4-es együttműködés ereje láthatóvá váljon.

Milyen célokkal indulunk neki a magyar elnökségnek?

A V4 együttműködés ma védelmi szinten a legkiterjedtebb együttműködés az összes többi portfóliónkkal összehasonlítva. Húsz fölötti munkacsoportot és programot mozgatunk, mindösszesen több száz résztvevővel. Tehát rendkívül szerteágazó védelmi együttműködési pillérről beszélünk. Ez ráadásul a magyar elnökség alatt ki fog egészülni kulturális és társadalmi elemekkel is, amely tovább erősíti az összetartozást. A magyar elnökségnek egyébként van egy kevésbé zászlóra tett, de hasonlóan fontos eleme: megnézzük, hogy lehet-e hatékonyabban működtetni mindezt. Olyan módon fogjuk strukturálni a V4-es védelmi együttműködést, hogy még hatékonyabban legyen képes végrehajtani a miniszterek, védelempolitikai igazgatók és a haderők, vezérkarfőnökök által kiadott víziókat, cselekvési terveket. Ugyanis, ha hatékonyabbá formáljuk, magunk és a külvilág számára is hitelesebbé tesszük a V4-et, mint döntési, együttdöntési mechanizmust és katonai értékteremtési láncot. Ennek elérése csapatmunka lesz, de a szakmai szinttől a vezetői szintig mindenki elkötelezett a közös siker érdekében. A V4 partnereink korai visszajelzései szintén rendkívül pozitívak. A 2013-2014-es elnökséghez hasonlóan, most is egy vízválasztó év áll előttünk, amely során magyar vezetéssel továbbá erősítjük ezt a hazánk biztonsága szempontjából nélkülözhetetlenül fontos együttműködést.