A víz, mint fegyver

A válaszra Padányi József vezérőrnagyot, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi tanárát, a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetőjét kértük fel a Kihívások, kockázatok, válaszok, azaz az éghajlatváltozás okozta kihívások és azok hatása a katonai erőre című, nemrég megjelent kötete kapcsán.

Milyen szempontból érinti a haderőt az éghajlatváltozás?

A katonai erő mindennapjaira komoly hatással van mind az éghajlatváltozás okozta következménysor, mind a katasztrófák növekvő száma. Ha megnézzük az elmúlt ötven év Meteorológiai Világszervezet által kiadott statisztikáit, láthatjuk, lassan, de biztosan emelkedik a természeti katasztrófák száma, aminek egyik oka egyértelműen az éghajlatváltozás. A jövőben egyre több természeti katasztrófával kell számolnunk, azonban ezek megelőzésében, valamint a következmények felszámolásában a rendelkezésre álló kapacitás szűkös, tehát szinte elkerülhetetlen, hogy a katonai erőt ne vegyék igénybe ezeknél a feladatoknál. Ha pedig igénybe veszik, az azt jelenti, hogy amíg a haderő árvíz ellen védekezik, hóhelyzetet kezel, embereket ment, addig nem tud azzal a feladattal foglalkozni, amelyik a hivatása: az adott ország védelme. Összességében az éghajlatváltozás nagyon komoly hatással van a kiképzésre, az eszközökre, a felszerelésekre, a motivációra, a gondolkodásra; ez elől a katonai erő nem tud elbújni, de nem is akar.

Miközben a haderő működtetésének is van karbonlábnyoma, szennyező faktora…

Így van; maga a katonai erő is kibocsátó. A technikai eszközök szennyezik a környezetet, ezért a katonai erőnek is gondolnia kell arra, hogyan lehetne úgy csökkenteni a kibocsátást, hogy közben a hatékonyság ne változzon, például az adott eszköz megőrizze harcképességét, pusztítóképességét. Szerencsére léteznek alternatív megoldások, de hangsúlyozom, a legfontosabb az alaprendeltetés: a katonai erő hatékonysága. A szemléletmód azonban érvényes a bázisok üzemeltetésére is, tehát olyan módszereket és megoldásokat kell előnyben részesíteni, amelyekkel a karbonlábnyom csökkenthető. Ilyenek például a zöldítés, a szigetelés, a megfelelő fűtésrendszerek kialakítása, a villamosenergia-rendszerek hatékony működtetése, és nem utolsósorban a tájrendezés. Az okosvárosok kivitelezésében benne foglaltatik a világítótestek cseréje, az alacsonyabb fogyasztású, de hatékony eszközök beszerzése, a lebetonozott felületek visszaszorítása a beszivárgás növelése és a vízelvezetés érdekében, a csapadékvíz és a kommunális víz összegyűjtése, újrahasznosítás stb. A katonai bázis ebből a szempontból városként működik, tehát ugyanazt a metodikát kell alkalmaznunk, használnunk azzal a feltétellel, hogy az adott katonai objektum biztonsága nem sérülhet.

Említette az víz kérdéskörét. Egy – globális felmelegedés okozta – természeti erőforrás szűkössége hogyan alakul át katonai konfliktussá?

Az éghajlatváltozással Földünk nagyon sok pontján élhetetlenné vált a természeti környezet. Klasszikus példa a Száhel-övezet, ahol a csökkenő ivóvíz miatt emberek százezrei vándorolnak el, de nincs hová, mert egészen egyszerűen ahová mennének, ott már mások élnek. Az ilyen és ehhez hasonló szituációk rengeteg konfliktust generálnak akár az adott országon belül is, ami erőszakos cselekményekhez vezethet, és lehetséges, hogy az adott ország mindezt nem tudja kezelni saját erőből. Ilyen esetekben a nemzetközi közösség nyújt segítséget, amelynek egyik eszköze lehet a katonai erő igénybevétele annak érdekében, hogy helyreállítsák a rendet, az állam működőképességét. Ilyen és ehhez hasonló feladatok egyre gyakrabban jelentkeznek, és extra terhet rónak a katonai erőre. Afrikáról beszéltünk, de világviszonylatban sem lehet eléggé hangsúlyozni az ivóvíz szerepét mint az emberi élet meghatározó elemét. Sajnos vannak a Földnek olyan területei, ahol már most tragikus a helyzet, és gyakorlatilag nem tudunk megoldást adni a helyieknek. Ráadásul a túl kevés víz problematikája mellett számolnunk kell a túl sok víz – az egyre gyakoribb, egyre intenzívebb csapadék-előfordulások miatt – problémájával is. Tehát egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk az alkalmazkodóképességre, mert ha valamit nem tudunk megváltoztatni, akkor próbáljunk meg hozzá alkalmazkodni.

Nekünk, magyaroknak, mihez kell alkalmazkodnunk?

Az éghajlatváltozás életünk minden percére kihat. A hőmérséklet és a csapadék rendkívül szélsőséges, váratlan értékei komoly egészségügyi kockázatokat hordoznak nemcsak nekünk, embereknek, hanem az állat- és növényvilág szempontjából is, tehát a mezőgazdaság mindennapjaira is hatással vannak. A Kárpát-medence nincs annyira jó helyzetben, mint gondolnánk. Egyrészt a felmelegedés miatt az éghajlati határok északra tolódnak, ezért a megszokott, több száz év alatt belénk ívódott mezőgazdasági gyakorlat nem tartható, nem lesz sem hatékony, sem fentartható. Másrészt Magyarország földrajzi helyzeténél fogva nagyon sérülékeny. Mind a Dunát érintő Bős–Nagymaros-projekt, mind a Tiszát sújtó ciánszennyezés megmutatta kitettségét, sérülékenységét, ami azt jelenti, hogy ha ezeket a nagy vizeinket akár véletlenül, akár rosszindulattal elterelik, megfogják, szennyezik, bármilyen módon beavatkoznak, az Magyarország szempontjából nagyon súlyos következményekkel jár. De mindez nem példa nélküli a világban. Észak-, Közép- és Dél-Amerikából is tudnánk erre példákat mondani, de ott van a Nílus, a Tigris és az Eufrátesz, ott van Kína, Nepál, Törökország…

Hogyan reagál a globális felmelegedésre mint világméretű – gyakran katonai – kihívásra a NATO?

2021 márciusában Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár úgy fogalmazott, hogy a NATO-nak mint elismert, megbecsült nemzetközi szervezetnek élen kell járnia az éghajlatváltozással kapcsolatos problémák kezelésében. Nem azt szorgalmazta, hogy minden problémát a NATO oldjon meg, hanem azt, hogy élen kell járnia a kutatásban, a fejlesztésben, a probléma asztalon tartásában. Példát kell mutatnia és inspirálni mindenkit, aki nyitott erre a kérdésre. Ha a NATO képes ebben jó gyakorlatot, metodikát, technikát felmutatni, akkor a jó gyakorlat mindenki számára példaértékű lehet.

Hazánknak NATO-tagországként milyen többletterhelést jelent mindez?

Az úgynevezett több rendeltetés nem jelenti azt, hogy merőben más dolgokat kell tudnia a katonai erőnek, hiszen sokszor hasonló feladatokról van szó. Egy helikopterpilóta háborúban is helikoptert vezet, meg akkor is, amikor homokzsákot visz az árvízvédelmi töltésre. A körülmények mások, de helikoptert kell vezetni. Egy búvár háborúban is búvárkodik, és az árvízvédekezés során is, egy műszaki katona ugyanígy műszaki feladatokat lát el, csak más környezetben. A több rendeltetés nem jelent feltétlenül más feladatokat, hanem arra késztet bennünket, hogy felkészüljünk más körülmények között is az adott szaktudást igénylő feladat végrehajtására. Ezért a meglévő humán erőforrás felkészítése során a többrendeltetésű felkészítés kerül előtérbe. Tehát ha van egy tíz katonából álló csapatom, amelynek a létszámát nem tudom növelni, hogy újabb feladatot adjak nekik, akkor azt a tíz katonát kell úgy felkészítenem, hogy képes legyen az alaprendeltetéséből adódó feladatok elvégzésére, a haza védelmére, de ezzel párhuzamosan képes legyen a békeidőszakban bekövetkező, különböző válsághelyzetek kezelésére is. Legyen szó hóhelyzetről, árvízről vagy bármilyen katasztrófáról. Ez a szemlélet illeszkedik a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programba is, sőt, a most megjelent monográfia nem titkolt célja, hogy segítse a programot.

Mi segítheti a haderőt, a hadtudományokat e küldetésben?

Az elmúlt tíz-tizenöt évben nyilvánvalóvá vált, hogy a tudományágak önmagukban kevésbé képesek újat nyújtani, elengedhetetlenné vált az együttműködés más tudományágakkal. Az interdiszciplinaritás, a multidiszciplinaritás ma már egyetlen tudományág számára sem megkerülhető. Az éghajlatváltozás kapcsán itt az egyetemen is kialakult az együttműködés a karok között, és létrejött az együttműködés a különböző doktori iskolák között is. Mindenki a saját szakterületén tudós, mindenki a saját szemüvegét hordja, de a kollégák által használt módszereket én magam is boldogan alkalmazom a kutatásaimban, illetve én magam is örömmel közreadom az eredményeimet. Tehát konkrét példát említve: árvízi helyzetben a vízügyi szakemberek felkészültsége és tudása nélkül hiába van jelen a honvédség vagy más egyéb szerv; illetve a Víztudományi Karral való együttműködésünk kapcsán mi is tudjuk segíteni a szemléletformálást például az általam oktatott A rendőrség és a honvédség szerepe, lehetőségei az árvízi védekezésben tantárgy kapcsán. Magyarul: együttműködésre vagyunk ítélve.

Nekünk, civileknek mi a teendőnk, ha ki akarjuk venni részünket a feladatokból?

Mindenkinek van feladata. Hallgatóimtól meg szoktam kérdezni, hogyan borotválkoznak, hogyan mosogatnak? Folyóvízben? Ugye nem? Pedig ezek apró dolgok. De ha a mindennapokban rutinná válnak, ha beépül a gondolataink közé, akkor tudunk előre lépni. Hadd mondjak egy aktuális példát. Most, amikor a nyakunkra tették a kést – képletesen szólva – azzal, hogy spórolni kell a gázzal, a villannyal, képesek voltunk, képesek vagyunk rá. Ne jussunk el oda, hogy vízügyben is a nyakunkra tegyék a kést, de akkor megtanulunk majd azzal is spórolni, mert most, mondjuk ki, nem spórolunk vele.

Ezért, gondoljuk azt, hogy már itt van a kés a nyakunkon, és tegyük azt, amit tennünk kell! Mindenki a maga posztján.

A Kihívások, kockázatok, válaszok című könyv elérhető a Ludovika jegyzetboltban és a webshopban. A cikk a Bonum Publicum magazin 2023/1. lapszámában jelent meg. A Bonum Publicum korábbi lapszámai ezen a linken olvashatók.