Adós fizess! Vagy mégsem?

A land-lease-t, vagyis a kölcsönbérleti törvény által szentesített programot Franklin Delano Roosevelt szinte második elnökké választása másnapján 1940. novemberében meghirdette, s az erről szóló törvény 1941. március 11-én lépett hatályba. A szerződéssel az USA csak a pártatlanságát és nem a semlegességét adta fel a háború korai szakaszában. Eddig is hosszú út vezetett.

Ölbe tett kézzel

Az első világháború végeztével az USA egyre inkább befelé fordult, s egyre kevésbé törődött az európai történésekkel.1928-ban esély volt a változásra, életbe lépett ugyanis az úgynevezett Kellog-Briand paktum, aminek értelmében a részes felek (mintegy 60 ország) azt vállalta, hogy lemondanak az egymás közötti viták fegyveres rendezéséről, s a politikai megoldásokat helyezik előtérbe. A demokrata párti Bruce szenátor szerint az egyezmény lehetővé tette, hogy az USA lemondjon izolacionista politikájáról, s aktívabb szerepet vállaljon nemzetközi színtéren. Érdekes módon a republikánus William Borah pedig éppen azzal érvelt a megállapodás mellett, hogy annak semmi gyakorlati jelentősége nincsen.

A szerződés elfogadottsága ellenére sem történt változás az USA politikájában, hiszen 1929-ben kitört a gazdasági világválság, s az amerikaiak a tőzsdekrachjuk túlélésével voltak elfoglalva. A gazdasági érdekeket még Japán Mandzsúria elleni készülődése sem tudta felülírni. Pusztán annyi történt, hogy az akkori külügyminiszter Stimson a Nemzetek Szövetségéhez fordult, hogy a japán és kínai felek hagyjanak fel a háborús cselekményekkel. Edgar Hoover ugyanakkor egyre többet beszélt a kommunizmus kínai térnyeréséről, s így 1932-ben megszületett a Stimson-elv, ami kimondta, hogy az USA nem ismer el semmiféle erőszakos úton elért változást a térségben. 1933-ban demokrata elnök került hatalomra: Franklin D. Roosevelt személyében.

Roosevelt – tekintettel az egyre élesedő nemzetközi helyzetre – új politikával állt elő. Úgy vélte ugyanis, hogy az USA csak akkor kerülheti el az újabb háborúba sodródást, ha aktívabb nemzetközi szerepet vállal. Az USA fokozta nemzetközi szerepét a hágai leszerelési konferencián, Norman Davis, a delegáció vezetője pedig ígéretet tett arra, hogy országa részt vállal a béke megszervezésében. Mindezek az elvek azonban még nem jelentették az USA semlegességének feladását. Azok értelmében az ország csupán pártatlanságát adta volna fel egy esetleges újabb háborús konfliktusban. Az ígéret beváltásához kellett volna ugyanakkor a kongresszus beleegyezése, amit azonban nem sikerült megszerezni.

A gazdasági érdekek miatt Charles Warren javaslata vált széles körben elfogadottá, vagyis hogy az USA a konfliktusokban a fegyverszállítási embargót pártatlanul, minden részes féllel szemben érvényesíti. Az üzleti körök szerint ugyanis épp az sodorhatta volna az USA-t egy újabb háborúba, ha egyik, vagy másik országot előnybe részesíti a szállítások során. Mivel ekkor már ismert volt Franklin D. Roosevelt bel- és gazdaságpolitikai programja a New Deal, annak végrehajtása érdekében az elnök 1935. augusztusában kihirdette az első semlegességi törvényt, amit aztán 1937-ben megerősítettek. A törvény szinte nullára szűkítette az elnök külpolitikai cselekvéseinek körét: eszköztára gyakorlatilag kimerült az erkölcsi feddésekben.

Ötvenmilliárd dollárnyi segély

Márciusban először Nagy-Britanniába érkezett segély. Később Winston Churchill kijelentette, hogy a nácik elleni küzdelemben a Szovjetunió szövetséges erő. Erre válaszul Franklin D. Roosevelt közölte, hogy az USA fő ellenségei a hitlerista csapatok. Ennek értelmében ősszel megindultak a szállítások a Szovjetunióba is. Az 50 milliárd dolláros segélyből a legtöbbet, mintegy 31 milliárd dollárt Nagy-Britannia kapott. A Szovjetunió 11, Franciaország 3, míg Kína 1 milliárd dollárral részesedett a programból. Vásárlóerő paritáson számolva a segély nagysága 2005-re megszázszorozódott, vagyis annak teljes összege elérte az 5000 milliárd dollárt. Mindez azt jelenti, hogy Oroszország tartozása megközelíti a nemzeti jövedelem felét. Kanada egyébként mintegy 4,7 milliárd dollárral járult hozzá a lands-lease-hez.

Érdekes módon a program egyik-napról a másikra véget ért, s az USA nem kérte a kölcsönök visszafizetését, bár a szerződés arról is rendelkezett, hogy a törlesztést a háború végeztével kell megkezdeni. Ugyanakkor nem volt önzetlen a segítség. Az USA ellentételezésképpen – egyebek mellett – ingyen használhatta a megsegített ország egyes támaszpontjait. Ennek értéke a Brit Nemzetközösségen belül mintegy 6,8 milliárd dollárra rúgott. Ugyanakkor Nagy-Britannia a háború végeztével közelébe került egy államcsődnek, így újabb kölcsönöket kényszerült felvenni. Az USA ekkor 4,3 milliárd, míg Kanada 1,2 milliárd dollárt utalt át a brit államkincstárba. A kölcsön futamideje 50 év volt, kamata pedig két százalék. 2006-ban Nagy-Britannia lerótta tartozását, míg a Szovjetunió megtagadta a kölcsönök visszafizetését.