Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afgán katona tüzelt franciákra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 6. 12:18

Egy afgán katona tüzérségi gránátot lőtt ki egy helyőrségre a Kabultól északra fekvő Kapisza tartományban, de a francia és afgán legénységben nem esett kár – jelentették kedden francia katonai források. „Célt tévesztett és senki sem sérült meg. A katona elmenekült és nem tudtuk elfogni” – közölte a francia hadsereg szóvivője, Thierry Burkhard ezredes.

A katona a merényletet követően csatlakozott az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő ellen harcoló tálibokhoz, mint azt a felkelők egy sms-ben tudatták a Reuters brit hírügynökséggel.

Az elmúlt hónapok során megszaporodtak a NATO és a kormányerők elleni olyan merényletek, amelyekben az elkövetők maguk is afgán rendőrök vagy katonák. Augusztusban két spanyol rendőrt ölt meg tolmácsukkal együtt egy afgán egyenruhás, aki éppen kiképzést kapott tőlük. Júliusban egy afgán katona meggyilkolt három brit gurkha harcost, egy héttel később egy másik merényletben pedig két amerikai vállalkozóval végzett az afgán hadsereg egyik tagja egy támaszponton.

A kabuli kormány tavaly óta – amikor egy afgán katona öt britet ölt meg – igyekszik szigorítani az újoncok ellenőrzésén.

A szövetségesek azt akarják elérni, hogy az afgán biztonsági erők 2014-ig képesek legyenek átvenni az ország felügyeletét, a gyors kiképzési programok azonban azzal a kockázattal járnak, hogy a tálibokkal rokonszenvezőknek is sikerül beszivárogniuk az afgán hadsereg és rendőrség kötelékeibe.

Antonio Maria Costa, az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának közelmúltban leköszönt főigazgatója szerint a tálibok „alvó sejtjei" beépültek az afgán biztonsági erők soraiba. „Nyilvánvalóan vannak alvó sejtek, egyének, akik utasításra várnak, hogy lecsapjanak: ez az egyik legnagyobb probléma, amellyel mostanában szembesülünk Afganisztánban" – idézte őt a BBC brit közszolgálati média.