„Aki oda belép, nem távozhat a gyakorlat végéig”

„Az Ohiói Nemzeti Gárda gyakorlatára közel két évig készült a század. Ahogy változott a feladatrendszerünk, mi is hozzáigazítottuk az állomány kiképzését. Így amellett, hogy lövészszázadként működtünk, voltak felderítő csoportjaink, híradó szakembereink, illetve közelbiztosítási ismereteket is tanítottunk a katonáknak. A zárógyakorlaton egy komplex harcászati feladatot kaptunk az előjárótól, ami felmérte a század teljes kiképzettségét és képességeit. A század ezt sikeresen teljesítette, ezért megkaptuk az engedélyt rá, hogy az amerikai gyakorlaton részt vegyünk és a Magyar Honvédséget képviseljük” – avatott be a gyakorlatra történő felkészülés részleteibe Vörös Mihály százados, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred Hadműveleti és Kiképzési Főnökségének főnökhelyettese, aki a gyakorlaton az OHNG század századparancsnoki beosztását látta el.

A százados arról is mesélt, milyen körülmények között hajtották végre a feladatokat. „A felkészülési idő alatt, tábori körülmények között, légkondicionált, kétszáz fő befogadására alkalmas sátrakban laktunk, ahol a folyóvíz fürdőkonténerekben volt elérhető. Reggel és este meleg étkeztetést, napközben pedig hideg csomagot kaptunk. A gyakorlótéren viszont háborús körülmények között kellett a feladatainkat teljesíteni. Egyéni megfigyelősátrakban laktunk az erdő közepén, ahol az illemhelyet is nekünk kellett megásni és víz is csak korlátozott mennyiségben állt rendelkezésre. Egy háború sújtotta területen a víz az egyik legnagyobb kincs. Ha volt egy kisebb utánpótlás, akkor maximum az arcunkat és a kezünket mostuk meg, ami nem csak nekünk, de az amerikai félnek is nehézséget okozott. Két hétig porosan, koszosan kellett végrehajtanunk feladatainkat, de ez a negyedik naptól már senkit nem zavart. További nehezítő tényezők voltak még az éghajlati és környezeti sajátosságok, hiszen nagyon meleg volt és magas páratartalom, illetve trópusi növényzet és mérges állatok is voltak. A gyakorlat olyan volt, mintha áthelyeztük volna az amerikai tábort egy kitalált országba, amelyben békét kellett teremteni, majd fent is kellett tartani. Úgy láttuk el a feladatainkat, mintha »ANTROPIA« országban dolgoztunk volna, tehát reggel megkaptuk a napi újságokat, amelyeket direkt erre a gyakorlatra készítettek és saját pénznemet is létrehoztak. Volt egy kitalált háttértörténet, ez alapján, illetve az eligazításokon, a hadifoglyokon, a helyi lakosokon keresztül szerezhettük meg a hírszerzési információkat. Mikor elindítottuk az első csoportjainkat a gyakorlatra, akkor egy több négyzetkilométeres területre érkeztek, amely önálló, zárt térségként működött a gyakorlótéren belül. Az amerikai hadsereg ezt a területet hívja a »TIGRISEK FÖLDJÉNEK« - itt készítették fel a csapataikat a vietnámi háborúra is. Aki oda belép, az attól a pillanattól kezdve nem léphet ki a gyakorlat végig. Semmilyen kommunikációja nem lehetett a külvilággal, nem használhatott mobiltelefont. Az ellátást, a vizet, valamint az utánpótlást a katonai rendszer alapján, igényléssel lehetett leadni. Komplett városok voltak felépítve boltokkal, polgármesterrel, saját őrséggel, lakókkal, akik alájátszóként eljátszották azt a szerepet, hogy ők egy teljesen idegen országban élnek. Az ellenséget pedig a méltán hírhedt 1/509-es Légideszant Zászlóalj jól képzett katonái személyesítették meg. Próbáltuk a legjobb tudásunk szerint megoldani a kapott feladatokat.

Ahogy teltek a napok, az amerikai fél is egyre inkább elismerte a munkánkat, ezért sok olyan plusz feladatot is kaptunk, ami az alap feladatrendszerünkben nem szerepelt, azonban a sokrétű kiképzésünknek köszönhetően képesek voltunk teljesíteni azokat. Így olyan feladatokkal lettünk megbízva, hogy szervezzük meg és hajtsuk végre a teljes zászlóalj őrzés-védelmét, továbbá biztosítsunk felderítő és elfogó csoportokat a teljeskörű védelem fenntartása érdekében. A két hét alatt közvetlen támadás nem érte a táborunkat, mert úgy ítélte meg az ellenőrző csoport, hogy nagy kockázatot és nagy veszteségeket jelentene az ellenséges erők számára, ha megtámadnák a »TOMAHAWK« tábort. Emellett voltak olyan átjátszóállomásaink is, melyek létfontosságúak voltak a harctéri kommunikáció biztosításában. Ezeket az ellenség két hét alatt sem tudta felderíteni, hiába keresték drónnal, helikopterekkel és kutató csoportokkal is. Nagyon megtisztelő feladat volt, hogy a gyakorlat ötödik napjától kezdve a dandárparancsnok, és később a zászlóaljparancsnok személyes védelmét is egy-egy magyar csoport látta el. Munkánkkal, feladat végrehajtásunkkal és a hozzáállásunkkal nagy elismerést vívtunk ki az amerikai fél részéről, amit az eligazításokon és a rendezvényeken többször meg is jegyeztek” – mondta a százados, aki azt is elárulta, milyen érzésekkel tért haza az amerikai gyakorlatról.

„Miután végrehajtottuk a gyakorlatot, ezzel a századdal a világ bármely pontjára hajlandó lennék elmenni és ott feladatot végrehajtani, mert ez egy jól kiképzett, összeszokott alegységgé vált” – tette hozzá.

Ughy Balázs főtörzsőrmester, a 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj altisztje az amerikai gyakorlaton döntnöki csoportvezetőként azt a feladatot kapta, hogy ellenőrizze és értékelje a magyar katonák teljesítményét.

„Ellenőri pozícióban voltam, így a huszonnégy órás szolgálat alatt oda kellett figyelnünk arra, hogyan teljesítik a feladataikat a katonák. Leginkább őrzés-védelmet, járőrözést hajtottak végre, illetve rejtett figyelőpontokon dolgoztak. Akármilyen műveletben vettek részt, csak akkor hajthatták végre, ha mi is ott vagyunk. Azokon a napokon kint voltunk az állománnyal, így mi is a földön, sátorban aludtunk. A váltás alatt pedig egy napig pihenhettünk a barakkokban” – árulta el a főtörzsőrmester, aki arról is mesélt, mire kellett különösen odafigyelni az idegen körülmények között.

„Mivel a louisiana-i időjárás teljesen eltér a Magyarországon megszokottól, hiszen közel 37-39 fok van és magas a páratartalom, a vízfogyasztás mellett az ásványi sókat is pótolni kellett. Fel lettünk készítve arra, mi a teendő, ha valaki hőgutát kap” – avatott be.