Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Akik szabadságon sem pihentek

Szöveg: B. S. |  2012. január 4. 7:11

A NATO által 2011 áprilisában akkreditált Counter Improvised Explosive Devices (C-IED – nem hagyományos módon előállított és alkalmazott robbanóeszközök elleni tevékenység) kiképzőcsoport két tagja, Babos Sándor főhadnagy és Kalányos György főtörzsőrmester – akik az MH Altiszti Akadémia Nemzetközi Kiképző Alosztály állományába tartoznak – 2012 márciusáig Afganisztánban, Mazar-e Sharif-ban, az Északi Regionális Parancsnokságon (ISAF RC-N) teljesít szolgálatot C-IED-kiképzőtiszt és -tiszthelyettes beosztásokban.

A két kiképző – a közelmúltban, magyarországi szabadságuk ideje alatt – kihasználva a frissen szerzett tapasztalatok átadásának lehetőségét, ismeretfrissítő foglalkozást tartott Szentendrén az őket váltó állománynak, valamint az altiszti akadémián éppen alapkiképzésen részt vevő szerződéses legénységi állományú katonáknak. E kiképzési foglalkozáson részt vett Mikusi Zsolt ezredes, az MH Altiszti Akadémia (MH AA) megbízott parancsnoka is.

Az effajta ismeretfrissítő foglalkozások nem számítanak újdonságnak az MH AA állománya számára. Különösen a C-IED témakörben fontos, hogy az új információk, az ellenfél új taktikái, technikái és eljárásai minél előbb a kiképző állomány tudomására jussanak. Éppen ezért az alosztály munkatársai minden lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy ezek az ismeretek beépüljenek a kiképzési programokba.

Az Afganisztánban egyéni beosztást betöltő kiképzők egyébként már túl vannak külszolgálatuk félidején. Tevékenységük mérlege: mindeddig közel ötszázan vettek részt az Északi Regionális Parancsnokság és az alárendeltek állományából a magyarok vezette felkészítésen. Többek között kiképezték a magyar vezetésű OMLT hetedik váltásának állományát, a magyar Nemzeti Támogató Elem Force Protection alegységét, valamint a kunduzi és a meymanehi PRT és OMLT alegységeit.

A két beosztás Babos főhadnagy és Kalányos főtörzsőrmester hazaérkezése után sem marad feltöltetlen: továbbra is az MH AA Nemzetközi Kiképző Alosztályának állományából utaznak majd ki katonák C-IED kiképzőnek Afganisztánba. 


 Fotók: a szerző felvételei