Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alkotmányellenes a melegekre vonatkozó tilalom a hadseregben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 11. 22:35

Alkotmányellenes az amerikai hadseregnek az a szabálya, amely szerint a homoszexualitásukat nyíltan vallók nem teljesíthetnek katonai szolgálatot – állapította meg a napokban egy dél-kaliforniai szövetségi bíró.

Virginia Phillips szerint a szabály az alkotmány első módosításába ütközik, amely rendelkezik a homoszexuálisok és a leszbikusok jogairól is. Utasította a washingtoni kormányt, hogy szüntesse meg a hadseregben a melegekkel szembeni ilyen hozzáállást, amely a „nem kérdezni, és nem elárulni" néven ismert.

Phillips szerint a szabály nem hogy nem emeli a hadsereg harckészültségét, de „közvetlen és káros hatása van" a fegyveres erőkre.

Az utóbbi években többször is megtámadták a szabályt az Egyesült Államokban, de az a per volt az ügyben a legjelentősebb, amelyben Phillips bíró most ítéletet mondott.

A keresetet a mintegy 19 ezer tagot számláló, volt és jelenlegi katonákból álló szervezet, a Log Cabin Republicans nyújtotta be.

Barack Obama elnök több ízben ígérte, hogy megpróbálja elérni a szabály eltörlését.

A kormány jogászai szerint azonban a szövetségi bíró nem adhat ki ilyen, országos hatású utasítást, és az ügyben a washingtoni kongresszusnak kellene döntenie. A képviselőház májusban már megszavazta a szabály eltörlését, a szenátusnak pedig mostanában kellene szavaznia róla.

A Log Cabin Republicans szerint a szabály miatt 1994 óta több mint 13 ezer 500 embert bocsátottak el a hadseregtől.

Címkékjog