Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ápolni kell a hősi halottak emlékét

Szöveg: Juhászné Oláh Gabriella |  2012. június 30. 12:22

Kéthetes látogatásra érkeztek Magyarországra június közepén a német légierő objektumvédelmi ezredének katonái, Senne Karsten százados vezetésével. A küldöttség látogatásának célja a budaörsi német−magyar katonai temető síremlékeinek karbantartása volt. A sírkertben a második világháborúban elesett katonák nyugszanak.

A német hadisírgondozók két hét alatt közel kétszáz sírt újítottak fel, amihez a dandár alegységeitől kaptak segítséget. A síremlékeken újrafestették a feliratokat, rendbe tették a sírok környékét és felújították a temető lépcsőit.

A tíz éve felavatott budaörsi temető a második világháborúban vívott harcok során elesett mintegy tizennégyezer német katona végső nyughelye.

Magyarországi tartózkodásuk ideje alatt a német vendégek meghívást kaptak Manfred Knopphoz, a Magyarországra akkreditált német katonai és légügyi attaséhoz, valamint Shortens testvérvárosába, Nagybajomra is. Mindezek mellett részt vettek egy német−magyar világháborús emlékmű avatásán, Vértestolnán.

A küldöttség látogatásának programja június 24-én a budaörsi temetőben, a hősi halotti emlékmű megkoszorúzásával zárult.

1595937979

 Fotó: A szerző felvételei