Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aranyérmes a magasugró Papp Napóleon hadnagy

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Papp Napóleon hadnagy magánarchívuma |  2023. október 5. 8:22

Első helyezést ért el Papp Napóleon hadnagy, az MH Egészségügyi Központ (MH EK) Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet testnevelő tisztje szeptember 25-én, az olaszországi Pescarában megrendezett Masters Atlétikai Európa-bajnokságon, magasugrásban, az M40-es korosztályban.

384194004_197761653328544_8344068214571171488_n

„A verseny alatt végig esett az eső, fújt a szél és hűvös volt. A pálya csúszott, nem tudtunk leülni sehova, sem nyújtani, mert minden vizes volt. Az sem volt szerencsés, hogy a diszkoszvető hölgyek közvetlen mellettünk versenyeztek és a mi pályánkon gyakoroltak, megzavarva ezzel a nekifutás előtti koncentrációt. Az első helyen végül holtverseny alakult ki, és a mai szabályoknak megfelelően az olasz ugróval megegyeztünk, hogy mindketten aranyérmesek vagyunk” – nyilatkozta Papp Napóleon hadnagy.

„Szeretnék még sok világversenyen dobogóra állni és örülök, hogy a családom is támogat a céljaim elérésében. Többször elkísértek már a versenyekre” – mondta az MH EK testnevelő tisztje.

* * *

Papp Napóleon 1981. szeptember 18-án született Szabadszálláson. Jelenleg M40-ben a KARC színeiben versenyzik magasugrás versenyszámban. 2008-ban testnevelés szakon végzett Egerben, a Tanárképző Főiskolán. Azóta testnevelő tisztként Kecskeméten, a Honvédkórházban dolgozik.

A magasugrást 13 évesen kezdte el, akkor 155 centimétert ugrott. Egyéni legjobbját 2001-ben érte el 206 centiméterrel, de már 1999-ben is ugrott 204 centimétert. Sajnos, 2002-ben elszakadt az achillese, ami véget vetett ígéretes pályafutásának. 2003-ban még sikerült átugrania a 2 métert, de továbbfejlődni sajnos nem tudott. Fiatal kora legnagyobb sikere, hogy többször nyert Ausztriában és Szerbiában nemzetközi versenyeket, valamint felnőtt országos csapatbajnokságot. Egyéniben többször volt második és harmadik helyezett a korosztályában az OB-n, illetve utánpótlás válogatott kerettag is volt. 2017-ben kezdett versenyezni a szeniorok között, azóta minden OB-t megnyert magasugrásban, ahol indult. Szeniorban az egyéni csúcsa 2017-ben 192 centiméter, de 2022-ben is sikerült 190 centimétert ugrania. Legjobb eredményei: 2019-ben fedett VB 5., EB 1., 2022-ben fedett EB 2., VB 2., 2023-ban pedig fedett VB 5., EB 1.