Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átadták a második, sorozatban gyártott Poseidont

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. július 31. 14:10

A Boeing március elején adta át az első, sorozatban gyártott P–(A Poseidon típusú tengerészeti felderítő- és járőrgépet az amerikai haditengerészet számára. Július 17-én pedig a második példány átadására is sor került, gépet a U.S. Navy pilótái át is repülték Seattle-ből Jacksonville-be.

A Boeing 737–800 alapjain kialakított Poseidonból első körben tizenhárom darabot rendelt az amerikai haditengerészet 1,6 milliárd dollár értékben. A tervek szerint, 117 P–8A beszerzése várható az amerikai haderőnem részéről, melyekkel a kiöregedő P–3C Orionokat váltják le.

A Poseidon több feladatkörben is alkalmazható lesz, többek között tengeralattjárók és felszíni egységek elleni hadviselésre, felderítésre, megfigyelésre továbbá elektronikai hadviselésre egyaránt. Az első, sorozatban gyártott példányt a márciusi átadást követően szintén Jacksonville-be repülték, a géppel a személyzet kiképzését végzik. Chuck Dabundo, a Boeing alelnöke, illetve a P–8 program igazgatója elmondta: „A személyzet kiképzése már több hónapja tart az első géppell, az eddigi visszajelzések pozitívak."

A típus első külföldi vásárlójaként India is rendelt a Poseidon tengerészeti felderítő- és járőrgépekből. Tervek szerint, összesen 24 darabot szereznének be, több lépcsőben. Az első nyolc P–8I megvásárlásáról 2009 januárjában írták alá a felek a szerződést, az első gép átadására 2013-ban kerülhet sor.

A gép gyártását a Boeing vezette konzorcium végzi, melynek tagjai között megtalálható például a CFM International, a Northrop Grumman, a Raytheon, a Spirit AeroSystems, a BAE Systems és a GE Aviation.

1595939432