Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Attasék a laktanyában

Szöveg: VJ |  2008. szeptember 19. 10:00

A Budapestre akkreditált katonai és légügyi attasék 20 fős csoportja látogatást tett Szentendrén az MH Központi Kiképző Bázis és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola elhelyezésére szolgáló laktanyában.

A látogatásra a HM Nemzetközi Főosztály szervezésében, a HM-HVK 2008. évi attasé foglalkoztatási tervének megfelelően került sor, azzal a céllal, hogy a katonadiplomaták közvetlen, személyes benyomásokat, ismereteket szerezzenek a Magyar Honvédség csapatainak működéséről.

A vendégek a program első részében meghallgatták az objektum parancsnoka, Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy és a tiszthelyettes képző iskola igazgatója, Dr. Kovács Tibor mk. ezredes által a két katonai szervezet feladatairól, szervezetéről tartott tájékoztatót, majd megtekintették az objektum fontosabb létesítményeit. Az attasé testület tagjai hosszasan időztek az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola tantermeiben, belehallhattak az éppen folyó órák programjába. Nagy érdeklődéssel figyelték a STANAG nyelvképzés rendjéről, feltételeiről, eredményeiről szóló tájékoztatót és a nyelvi laborban tanulók tevékenységét.

1595880051
A konzultáció során főleg a szomszédos országok attaséi érdeklődtek a Szentendre – Izbég – Csobánka kiképzési komplexum, mint regionális kiképzőbázis, jövőbeni kialakítása és képességei iránt.

A spanyol attasé, Fernando Rubalcava ezredes, külön kiemelte a 2008. November 17-21. között a NATO Transzformációs Parancsnokság (Norfolk) szervezésében Szentendrén lebonyolításra kerülő C-IED (házi készítésű robbanószerkezetek elleni tevékenységgel foglalkozó szimpózium fontosságát és a Spanyolországban lévő C-IED Kiválósági Központ és a MH KKB közötti együttműködés megteremtésének szükségességét.