Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ausztrália kitart az USA afgán missziójában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 10. 7:03

Ausztrália támogatja az Egyesült Államok katonai erőfeszítéseit Afganisztánban és együttműködik vele az ázsiai-csendes-óceáni térség kérdéseiben – jelentette ki Julia Gillard ausztrál miniszterelnök a képviselőház és a szenátus együttes ülésén elmondott beszédében.

„Tudjuk, hogy az átmenet még évekig el fog tartani" – hangsúlyozta Gillard, aki óvott attól, nehogy a tervezett nyugati csapatkivonást úgy hajtsák végre, hogy később ismét be kelljen vonulni a közép-ázsiai országba.

Ausztráliának 1550 katonája harcol Afganisztánban, ami a legnagyobb, nem NATO-országbeli kontingens. Az ötödik kontinens hadserege 23 embert veszített az összecsapásokban.

A NATO tervei szerint az afgán biztonsági erők 2014-ben veszik át teljesen országuk védelmét a nyugati koalíciótól.

„Afganisztán soha többé nem lehet a terroristák menedéke" – szögezte le Julia Gillard, aki kifejezte meggyőződését, hogy hazája és az Egyesült Államok helyes stratégiát folytat az országban.

Rámutatott, hogy Ausztrália a tőle telhető módon fogja támogatni a demokráciába történő „rendezett átmenetet" a közel-keleti országokban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy korszakunkat az ázsiai-csendes-óceáni térség felemelkedése fogja meghatározni.