Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az afgán nép mindig kész az életét áldozni az iszlám hitért”

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. október 7. 8:54

Távozásra szólították fel az afganisztáni tálibok az országba vezényelt amerikai és NATO-csapatokat, ellenkező esetre pedig “hosszú háborúval” fenyegetőztek, a tálib rendszer bukását eredményező amerikai katonai beavatkozás nyolcadik évfordulójának előestéjén.

“Ha a terrorizmus elleni küzdelem nevében továbbra is megszállás alatt akarják tartani ezt a büszke és vallásos emberek által lakott országot, tudniuk kell, hogy nagyon türelmesek vagyunk és készen állunk egy hosszú háborúra" – hangoztatták a fanatikus muzulmán tálib mozgalom vezetői pastu nyelven írt üzenetükben.

Egyúttal azt tanácsolták a “nyugati megszállóknak", hogy forgassák a történelemkönyveket és emlékezzenek arra, hogy “az afgán nép mindig kész az életét áldozni az iszlám hitért és országáért".

A tálibok a közleményben jelezték, hogy egyáltalán nem áll szándékukban megtámadni Európát, céljuk országuk felszabadítása és egy iszlám állam létrehozása.