Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az áldozati bárány

Szöveg: PRT-szóvivő |  2010. november 25. 15:59

Az iszlám világ áldozati ünnepe alkalmából a magyar tartományi újjáépítési csoport – a lehetőségeihez képest – segíteni próbált tizenöt afgán családnak. Egy-egy birkát ajándékozott nekik, hogy eleget tehessenek a vallási előírásnak.

Véget ért a mekkai zarándoklatot záró áldozat ünnepe. A muszlim vallásban nagyon nagy szerepet tölt be a zarándoklat. Minden hithű embernek az életében egyszer el kell zarándokolnia Mekkába. Az iszlám öt fő tartópilléréből ez az egyik. Az út alatt nem borotválkozik, nem vágja a haját, a körmét és csak két váltás fehér ruhája lehet. A háromnapos záró ünnep idén november 16-án kezdődött és 18-ig tartott.

1595910623
Az Íd al-Adhá, vagy Eid-Qurban (jelentése: Áldozati ünnep) az iszlám világ egyik fontos ünnepe, amelyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni a fiát Istennek. Ilyenkor a muszlimok a legjobb ruhájukba öltöznek és imádkoznak a mecsetekben. Aki megteheti, az áldozatot mutat be Allahnak. Általában bárányt ölnek le, húsát pedig szétosztják. Bárányon kívül az áldozati állat lehet még tehén, kecske és teve is. Bizonyos életkori és minőségbeli követelményeknek ugyanakkor meg kell felelnie, másképp nem áldozható fel. Ez fontos feltétel volt az adomány beszerzésekor.

A PRT kilencedig váltása szakított az előző évek gyakorlatával és nem azoknak a befolyásos személyeknek adott ajándékot az ünnep alkalmából, akikkel szoros munkakapcsolatban áll, hanem – ezekkel a személyekkel egyeztetve – azoknak, akik erre a leginkább rászorulnak. Sajnos, szegény embereket, akiknek arra sincsen pénzük, hogy az áldozati állatot megvegyék, nagyon sokat lehet találni Afganisztánban. A PRT – a lehetőségeihez képest – segíteni próbált nekik.

1595910623
Az ünnep utolsó napján – a helyi tűzoltóság udvarán – tizenöt család kapott egy-egy birkát, hogy eleget tehessen a vallási előírásnak. Ez a szám nem tűnik ugyan soknak, de ha figyelembe vesszük az ünnep előírásait, akkor a családok átlagos létszámát beleszámítva, ez körülbelül két-háromszáz embert jelent. Az áldozati állatot ugyanis három részre osztják. Az első a szűkebb családé, a második a rokonoké és a szomszédoké, a harmadikat pedig a még náluk is szegényebbeknek kell odaadni. A családokat, a tartományi kormányzó megbízása alapján a helyi shúra választotta ki. A képviselője ott volt a bárányok átadásakor is. A magyarokat Huszár Ferenc alezredes, a PRT parancsnokhelyettese és Csomor Péter őrnagy, a CIMIC részleg vezetője képviselte.

Afganisztánban nagyon erős a vallás szerepe. Az afgán emberek bizalmának és az együttműködésük megnyerésének alapfeltétele a vallásuk tiszteletben tartása. A magyar katonákat eddig is kedvelték az afgán lakosok. Ezzel az adománnyal megmutatták, hogy a helyiek vallását teljes mértékben tiszteletben tartva igyekeznek segíteni az afgán emberek mindennapjain.