Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az aradi vértanúkra emlékeztek az Országház előtt

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Szováthy Kinga, Kormány Gábor |  2023. október 6. 11:52

174 éve végezték ki az aradi tizenhármakat és gróf Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét 2001 óta őrzi gyásznap, aminek keretében katonai tiszteletadás mellett adóznak a hősök előtt.

Október 6-án reggel a hagyományoknak megfelelően a Kossuth téren ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót. A rendezvényen részt vett többek között dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is.

A nemzeti lobogó felvonása a Himnusz, félárbócra eresztése pedig a Szózat hangjaira történt, amit az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Testőrezred végzett a Magyar Honvédség Központi Zenekara közreműködésével. A polgári érdeklődők részvételével zajló megemlékezésen felsorakozott a Nemzeti Lovas Díszegység és a Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály is. Az Aradon kivégzett Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly, illetve Pesten mártírhalált szenvedő Batthyány Lajos iránti kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad.

A megemlékezés a Fiumei úti sírkertben, a néhai miniszerelnök mauzóleumánál folytatódik.