Az elpusztíthatatlan katona, aki őszintén élvezte a háborút

Vissza Afrikába

Az 1880. május 5-én Brüsszelben arisztokrata családba születő Adrian Carton de Wiart gyermekkorát Belgiumban és Angliában töltötte, mostohaanyja 11 éves korában küldte a ködös Albionba, ahol a bentlakásos római katolikus iskola, az Oratory School padsorait koptatta. Tizenkilenc éves volt, amikor először tapasztalhatta meg a háború ízét: kalandra vágyva abbahagyta tanulmányait, s Dél-Afrikába utazott, hogy csatlakozzon a brit hadsereg második búr háborúban küzdő egységeihez.

A viktoriánus kor végét jelző búr háborúkban az Egyesült Királyság állt szemben az Oranje Szabadállammal és a Transvaal Köztársasággal. A három évig tartó második búr háború 1902. május 31-én a pretoriai békével fejeződött be, amelynek eredményeként London annektálta a holland származású afrikai telepesek két államát.

Mivel még túl fiatal volt, továbbá nem rendelkezett brit állampolgársággal – és édesapja hozzájárulását sem kapta meg –, Carton de Wiart magát 25 évesnek hazudva - „Trooper Carton” álnéven - lépett be a seregbe. A tűzkeresztségen átesett ifjút a harcok során két golyó is eltalálta a hasán, illetve az ágyékán, ami miatt haza kellett térnie Angliába. A legtöbb embernek ez a kellemetlen élmény örökre elvette volna kedvét a „háborúsditól”, azonban Carton de Wiart alig várta, hogy ismét a frontra kerüljön. Erre azonban csak 15 év múlva került sor.

Az 1904–1914 közötti időszak Carton de Wiart pályafutásának csúcsa volt: miközben sokat lovaspólózott, 1904-ben Henry John Thoroton Hildyard főparancsnok segédtisztje, majd három évvel később VII. Edvárd angol királynak hűséget fogadva brit alattvaló lett. 1908-ban elvette Friederike Maria Karoline Henriette Rosa Sabina Franziska Fugger von Babenhausen grófnét, akitől két lánya született.

Az első világháborúban Wiart már brit állampolgárként vett részt, s kezdetben a kelet-afrikai szomáliföldi tevés alakulatok kötelékében az ellenséges dervis állam erői (és vezetője, Mohammed Abdullah Hasszan, az „Őrült molla”) ellen küzdött. Egy erődítmény megrohamozása során golyót kapott a karjába és az arcába is, aminek következtében elveszítette bal szemét és fülének egy részét. A harcok során nyújtott teljesítményéért viszont 1915. május 15-én megkapta a Kiváló Szolgálatért Érdemrend (Distinguished Service Order) kitüntetést.

A Carton de Wiart mellett szolgáló Lord Ismay 1964-ben ekként idézte fel emlékeit: „Szörnyű fájdalmai lehettek, az orvosok semmit sem tudtak tenni a szeme világának megmentéséért, gyakorlatilag haldoklott, s mi nem akartuk magunk mellől elengedni. Miután jobban lett, úgy gondolom, szemének elvesztését áldásnak tartotta, hiszen így visszakerülhetett Európába, ahol – mint mondogatta – az igazi küzdelem zajlott”.

A kórházban saját pizsama várta

A férfi visszatért Angliába, s egy Park Lane-i idősek otthonában lábadozott, ahová egyébként minden egyes alkalommal visszakerült, ha újabb sérülést szerzett. Mivel ez rendszeressé vált, az ápolónők mindig a saját pizsamájával és egyéb tárgyaival várták a nyolc alkalommal is visszatérő katonát. Carton de Wiart hamarosan üvegszemet kapott, amelyet sohasem bírt elviselni, s a szóbeszéd szerint egy alkalommal annyira törte a szemüregét, hogy kidobta a taxiból. Ezt követően kezdett fekete szemfedőt viselni.

1915 májusában már a nyugati fronton látjuk viszont, ahol három gyalogsági zászlóaljat és egy dandárt irányított. A második ypres-i csatában az ellenséges németek által megindított tüzérségi támadás két ujját is letépte, és súlyos sérülést szenvedett a bal karján. Kezdetben a sebészek nem akarták levágni a kezét, ám az év végén végül mégis az amputáció mellett döntöttek. A kedvét ez sem szegte különösebben: „Őszintén szólva élveztem a háborút; sok rossz és jó pillanatot szerzett nekem, ahogyan bőséges izgalmakat is” – írta Happy Odyssey (Boldog Odüsszea) című önéletrajzi kötetében.

„A sérülései és testi fogyatékosságai sohasem hátráltatták, sokkal inkább inspirálták őt. Igazi példa a mai katonák számára” – mondta róla Thomas O'Donnell zászlós, aki a Scots Guards első zászlóaljával teljesített szolgálatot Afganisztánban.

Miután Carton de Wiart még egyszer meggyőzte a csodálkozó orvosokat alkalmasságáról, 1916-ban a gloucestershire-i ezred nyolcadik zászlóalja élén a somme-i csatában valóságos legendává vált. A szemfedős, bajszos, félkezű parancsnoknak a beszámolók szerint olyan kisugárzása volt, hogy katonái félelme elmúlt. A La Boiselle faluért folyó heves harcok közepette a másik három antantvezetőt kiiktatták a németek, így az összes egység Carton de Wiart irányítása alá került, aki a személyesen vezetett támadásokkal végül megtörte a német ellenállást. Tetteiért kapta meg 1916-ban az altisztek és közkatonák számára alapított Viktória-keresztet.

Néhány történész szerint Carton de Wiart – aki a harmadik ypres-i csatában csípőlövést kapott, Cambrai-nál lábon, Arrasnál pedig fülön lőtték, míg a Somme mentén folyó harcok során a koponyáját is találat érte – bátorsága időnként a nemtörődömség határát súrolta, és sokszor átgondolatlan utasításokat osztogatott. Timothy Bowman, az első világháború történetét kutató szakember szerint a parancsnok bátor katona és hatékony, valamint jól képzett vezető volt, azonban az a „szokása”, hogy állandóan az első sorban akart küzdeni, s ezért gyakran meg is sérült, nem sok jót ígért arra nézve, hogy egy egész hadosztályt is képes lenne-e irányítani.

Még a hatvanas éveiben is

Hiába a 4 évnyi értelmetlen, több mint 16 millió halottat maga után hagyó esztelen öldöklés, Carton de Wiartra várt még egy háború. A lengyeleknek ugyanis nagy szüksége volt a több fegyveres konfliktust megjárt brit tapasztalataira, aki így hamarosan Kelet-Európában találta magát.

Az ukrán és a lengyel nacionalisták közötti ellentétek elsimításán dolgozó veterán a szovjet–lengyel háborúról jelentett, többször járt a frontvonalon, és rendszeres kapcsolatban volt a pápai nunciussal, Achille Ratti bíborossal, a későbbi XI. Piusszal. Hamar kivívta a lengyelek szimpátiáját, amiért elismerte Varsó igényét Kelet-Galíciára, valamint szoros kapcsolatot ápolt a lengyelek vezetőjével, Piłsudski marsallal.

Az újjászülető Lengyelország hadserege nagy győzelmet aratott: a győztes varsói csata nyomán Lengyelország Szovjet-Oroszországgal 1921-ben megkötötte a rigai békét, amelynek eredményeként területe 388 900 négyzetkilométer lett, jóval nagyobb, mint korábban remélték. A lengyelek győzelmével a brit katonai misszió is befejezte munkáját, Carton de Wiart 1923. december 19-én szerelt le tiszteletbeli vezérőrnagyi rangban.

1924 és 1939 között Carton de Wiart békében élt Lengyelországban (prostyńi birtokáról évente járt vissza Angliába a téli hónapokban), az idilli éveknek azonban az 1939. szeptember 1-jén kezdődő lengyelországi hadjárat véget vetett. A második világháború kitörése után visszatért Angliába, és kinevezték a lengyelországi brit katonai misszió vezetőjévé, de küldetése nem sokáig tartott: ahogy a lengyel ellenállás egyre gyengült, Carton de Wiart evakuálta a brit misszió és a lengyel kormány tagjait. Autókonvoja a román határ felé vette az irányt, miközben az úton a Luftwaffe támadta, s miután a kelet-európai országban nem érezte biztonságban magát, a letartóztatásától tartva – hamis papírokkal – repülőre ült.

1940 áprilisában Norvégiába küldték, ahol a namsosi – rosszul előkészített – angol–francia partraszállást és Trondheim városának haditengerészeti támadását kellett levezényelnie, de a hadművelet a szövetséges csapatok evakuálásával végződött. Carton de Wiart később egy rövid ideig Észak-Írországban állomásozott, majd 1941 áprilisában Jugoszláviába rendelték, azonban repülőgépét lelőtték a Földközi-tenger fölött. A zuhanást szerencsésen túlélte, ám mikor kiúszott a partra, az olaszok elfogták.

Jóllehet ekkor már a hatvanas éveiben járt, Carton de Wiart többször is próbált megszökni a fogolytáborból. Egy alkalommal sikerült átmásznia a kerítésen, s nyolc napig – olasz parasztnak öltözve – bujkált az erdőkben, azonban öltözékével, valamint a megcáfolhatatlan ténnyel, miszerint távolról sem nézett ki olasznak, és olaszul egy árva szót sem tudott, hamar feltűnt a hatóságoknak, ismét elfogták.

1941 és 1943 között volt olasz hadifogságban. '43 augusztusában váratlanul kiszabadult, a római kormány ugyanis őt bízta meg azzal, hogy juttassa el a brit hadseregnek az olasz–angol különbékéről szóló üzenetet. Mikor Lisszabonba ért, visszament Londonba, de sok nyugta nem volt: előbb részt vett az 1943-as kairói értekezleten, majd Kínába küldték, ahol Winston Churchillt képviselte a Csang Kaj-sek kínai vezetővel történő tárgyalásokon egészen 1947-ig.

Churchill valóságos csodálója volt Carton de Wiartnak, a „lovagiasság és a becsület élő példájaként” emlegette, s kérésére még az önéletrajza előszavába is írt néhány sort. Mikor 1945 júliusában Clement Richard Attlee váltotta Churchillt a kormányfői bársonyszékben, arra kérte Carton de Wiartot, hogy maradjon Kínában. Carton de Wiart 1947 októberében vonult nyugállományba tiszteletbeli altábornagyi rangban. A nyughatatlan katona 1947-es nyugdíjazása után az írországi Cork megyében telepedett le, ahol szabadidejének zömét horgászattal töltötte. 1963-ban, 83 éves korában távozott az élők sorából.