Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az első „transition meeting” a PRT táborában

Szöveg: Bártfai László őrnagy |  2012. január 22. 12:24

Első alkalommal rendeztek úgynevezett „transition meeting”-et január 17-én az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) táborában. A találkozó megszervezését a tizenegyedik váltás parancsnoka, dr. Ruszin Romulusz ezredes kezdeményezte.

A találkozó megrendezésével a magyar vezetésű PRT jelentős mérföldkőhöz érkezett, hiszen ezzel megtette az első lépést a tartomány biztonsági felelősségátadásának folyamatában – hangzott el az összejövetelen, amelyre a PRT vezetése meghívta Baghlan tartomány rendőrfőnökét, Sherzad tábornokot, a helyi ANA-zászlóalj parancsnokát, Safi alezredest, valamint a tartományban szolgáló összes katonai és rendőri szerv vezetőit.

A megbeszélés elsődleges célja az volt, hogy körvonalazódjon a „transition" szükségessége, és kijelöljék a biztonsági erőt.

1595930453
Ruszin ezredes előadásában keretet adott a későbbi tárgyalások alapjaihoz. „A tartomány biztonsági felelősségátadási folyamatában a kormányzati hivatal képviseli a civil oldalt, s ők nem maradhatnak ki ebből a folyamatból" – mondta a magyar PRT parancsnoka.

Az már korábban elhangzott, hogy a „transition" folyamatát 2014-re be kell fejezni és át kell adni a helyi erőknek a tartományok biztonsági felelősségét.

Baghlan tartomány átadását egyébként a negyedik időszakra időzítették, mindez azonban nem jelenti azt, hogy a folyamat megkezdése még ráér – mondta az ezredes, hozzátéve: a környező tartományok közül az új-zélandiak által vezetett Baiman átadási folyamata 2011-ben már lezajlott, de az ottani PRT működését 2014-ig még fenntartják.

Ruszin Romulusz ezredes a megbeszélés folyamán célként jelölte meg az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők (ANSF) műveletorientált vezetését, mégpedig a nemzetközi erők szoros együttműködésével. Elhangzott: továbbra is fontos a koordináció az afgán minisztériumokkal, a NATO-erőkkel a tartományi fejlesztések terén, valamint a kormányzati döntést igénylő kérdésekben.

A tanácskozáson döntés született arról is, hogy nemsokára újabb megbeszélést tartanak, ahol már konkrét feladatokat is megfogalmaznak majd.

Fotó: A szerző felvételei