Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az év első laktanyasorakozója Szentendrén

Szöveg: Dr. Varga József |  2010. március 3. 11:56

Az év eleji kemény hideg, a lehullott és hosszú ideig eltakaríthatatlan nagymennyiségű hó mindeddig nem tette lehetővé, hogy az MH Központi Kiképző Bázis és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola állománya keddi napokon felsorakozzon a laktanya Kossuth terén. Így érthető, hogy a bázis parancsnoka, Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy, bőséges mondanivalóval érkezett a rendezvényre.

Az alakzatba beállt katonák köszöntése után a parancsnok az afganisztáni misszióba induló két tisztet búcsúztatta – Hofekker József mk. századost és Cséfalvai Örs főhadnagyot, akinek édesanyja is elfogadta a laktanya sorakozóra történő meghívást, hogy személyesen is tanúja lehessen fia ünnepélyes elköszöntésének – majd rátért a legutóbbi és a jelenlegi időszak rendkívül zsúfolt feladatai közül néhánynak az értékelésére.

Isaszegi tábornok kiemelte a február 16-18. között megrendezett magas szintű NATO C-IED konferenciát, amelynek 22 országból 150 résztvevője volt és a rendezvény mindenoldalú biztosítása tekintetében a NATO illetékes vezetői elismeréssel szóltak. Az elmúlt 2 hét feladatai között említette az OKJ. 54-es zászlós képzés eredményes befejezését, 60 fő STANAG nyelvtanfolyama I. félévének zárását, illetve a folyamatban lévő előmeneteli tanfolyamokat, a 3 hónapos rajparancsnoki tanfolyamot, a 6 hetes KVNR tanfolyamot és a KVNR vizsgát 90 fő részvételével. Hétfőn megkezdődött a C-IED Train the Trainer tanfolyama, amelyre 9 országból 36 fő érkezett, akik két héten át elméleti és gyakorlati felkészítésen vesznek részt. Mindezek mellett februárban elkezdődött a II. félév az OKJ 52-es képzés 100 fő tiszthelyettes jelölt, illetve a STANAG I-II. nyelvi képzésen résztvevők számára.

1595897759
 

A meteorológiai tavasz beköszöntével, az időjárás változás sajátosságaiból adódó követelmények mellett a laktanyai rend, fegyelem, a katonai udvariasság, az egymás iránti felelősség fontosságára hívta fel a figyelmet a parancsnok Különösen a szolgálati helyen és szolgálati időben történő alkoholfogyasztással, illetve a drogfogyasztással, valamint a lőszerrel való visszaélés büntetőjogi következményeire intette a katonákat. A sajtóhírekben bőségesen részletezett, magas rangú katonákat érintő bűncselekmények gyanújával kapcsolatban fontosnak tartotta mindenki számára egyértelművé tenni, hogy ez nem általában a Magyar Honvédségre, hanem csak az ügyekben érintettekre vethet árnyékot. A sorakozó következő mozzanatában a tábornok értékelte és jutalomtárgy adományozásával ismerte el az MH Amatőr Síbajnokság különböző ágaiban helyezést elért katonákat. A laktanya sorakozó – szokásosan – díszmenettel fejeződött be.

1595897759
 

A nyilvánosságra számot tartó napi események ezzel nem fejeződtek be, ugyanis délután a helyőrségi klubban köszöntötték a nyugdíjas klub doyenjét, Varga György nyugállományú alezredest 90. születésnapja alkalmából. A bensőséges, meleg hangulatú rendezvényen a barátok mellett Isaszegi vezérőrnagy, mint helyőrségparancsnok és Koncz János nyá. ezredes köszöntötte a 35 éve nyugállományba helyezett, ma is jó egészségnek örvendő, friss, jó humorú obsitost és feleségét és ajándékkal, műsorral, közösen elfogyasztott vacsorával ünnepelték meg a hosszú, tisztes életpályát.

1595897759
 

Fotó: Papp Nikolett