Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az FBI az amerikai haderőben lévő iszlám szélsőségesek után nyomoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 26. 20:57

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI mintegy száz, az Egyesült Államok haderejében lévő iszlám szélsőséges után folytat vizsgálatot – hozta nyilvánosságra az NPR rádiócsatorna.

Ezen ügyek közül mintegy tucatnyit tekintenek „komolynak": itt az illetőket azzal gyanúsítják, hogy merényleteket terveznek, vagy éppen veszélyesnek tekintett szélsőségesekkel állnak kapcsolatban – állította az amerikai közszolgálati rádió, amely szerint az FBI mindezt a washingtoni szenátus és képviselőház közös bizottságának decemberi, zárt ajtók mögötti meghallgatásán közölte.

A „belső veszélyforrások" utáni kutatás az aktív haderő (1,4 millió ember) és a tartalékosok mellett kiterjed azon civilekre is, akiknek bejárásuk van a különböző katonai létesítményekbe.

Az NPR megkeresésére az amerikai védelmi minisztérium egyelőre nem reagált. Ugyanakkor Joe Liberman szenátor, a bizottság elnöke azt mondta: figyelembe véve a hadseregben, illetve a hadipari cégekben dolgozók több milliós számát, mindez nagyon csekély százalékos arány.

„Ugyanakkor annak idején csak egy emberre, Nidal Hasanra volt szükség ahhoz, hogy a Fort Hood támaszponton 13 ember meghaljon, és sokan megsebesüljenek" – emlékeztetett.

2009 novemberében az amerikai szárazföldi haderő egyik őrnagya, Nidal Hasan tüzet nyitott bajtársaira a Texas államban lévő Fort Hood támaszponton. A mérleg: 13 halott. A nyomozás kiderítette, hogy Hasan kapcsolatot tartott az al-Kaida terrorszervezethez kötődő, amerikai születésű Anvar al-Avlaki radikális jemeni imámmal. Avlaki egy amerikai támadásban 2011 szeptemberében halt meg.

Hasan hadbírósági tárgyalása a tervek szerint idén augusztus 20-án kezdődik.

CímkékNATOvizsga