Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az újjáépítést támogatva

Szöveg: kormany.hu |  2011. április 9. 10:26

Az újjáépítést támogató műveletek a legfontosabbak a PRT megítélése szempontjából a nemzetközi szövetségi rendszeren belül. Éppen ezért hosszas, körültekintő előkészítést igényelnek. Pontosan, szinte percről percre meg kell tervezni minden, a feladat-végrehajtásban érintett katona feladatát. Sorozatunk a katonai pálya örömeit, feladatait mutatja be…

1595916915
A MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tizedik váltásának összekötő csoportjai (Liaison Team – LT) folyamatosan járják Baghlan tartomány településeit. Nem volt ez másképp az elmúlt hetekben sem. Az ilyen jellegű feladatok végrehajtásáról kérdeztük az összekötő csoportok katonáit. 

Mi az Önök feladata?

Az LT-1 tisztje:
„Kapcsolatot tartunk a központi kormányzat képviselőivel, a helyi hivatalos szervekkel, kiemelten a járások kormányzóival. Találkozókat szervezünk a rendőrség képviselőivel, az öregek tanácsával, a súrákkal, valamint különböző oktatási és egészségügyi intézmények vezetőivel."

Az LT-2 parancsnoka: „A helyszíneken közvetlen kapcsolatban vagyunk a helyi lakossággal, beszélgetünk velük és felmérjük igényeiket. Adatokat gyűjtünk a terület gazdasági, és infrastrukturális állapotáról, valamint etnikai összetételéről.

Mi történik az összegyűjtött adatokkal?

Az LT-3 horvát nemzetiségű parancsnoka: „Az általunk gyűjtött információkat az összekötő csoportokhoz tartozó CIMIC-tisztek feldolgozzák és értékeléseket készítenek. Ők egyeztetnek a helyi kormányzati szervekkel, a nemzetközi szervezetekkel, majd ezek alapján projekt-javaslatokat tesznek a MH PRT parancsnokának."

1595916915
Az állományváltást követő közel egy hónapban hol jártak, kikkel találkoztak?

Az LT-1 parancsnoka: „Eddig arra vagyok a legbüszkébb, hogy március közepén a Kandahári Övben jártunk, ahol a rossz biztonsági helyzet miatt 2009 óta volt magyar PRT-katona. Először Kuk Cenar település vezetőjével tárgyaltunk. Ellenőriztük a régi beruházások állapotát, kihasználtságát. Ennek keretében megtekintettük a környék több falvának alap egészségügyi ellátását biztosító rendelőintézet állapotát és felmértük az egészségügyi készletek utánpótlásának, illetve az ott dolgozó szakállomány kiegészítésének lehetőségét, emellett pedig értékeltük az utak állapotát, járhatóságát és a lehetséges újabb közút rekonstrukció beindításának helyszíneit."

Az LT-2 tisztje: „Többek között jártunk Khijan járásban, ahová a parancsnok is elkísért minket. Tulajdonképpen ez egy bemutatkozó látogatás volt a részéről. Találkozott a járási vezetővel, a rendőrfőnökkel és más fontosabb beosztású személyekkel."

Milyen kérésekkel szembesülnek a leggyakrabban?

1595916915
Az LT-3 tisztje: „Dushi-ban a járási vezető helyettessel folytatott tárgyaláson szóba került a már szokásosnak nevezhető, az egész járásban nagy problémát okozó tavaszi hóolvadást követő árvíz. Az elöljáró szerint, nincs se pénzük se egyéb eszközük a védekezési munkákra. Ehhez kérte a PRT segítségét. Elmondta továbbá, hogy az állami hivatalokban lévő beosztások fel vannak töltve ugyan, de a korábbiakhoz hasonlóan szakmai továbbképzéseket kellene szervezni. Problémát jelent az állattenyésztésből élő emberek számára, hogy nincs a környéken szakképzett állatorvos és hiány van állatgyógyszerekből is. A klinika vezetője jelezte, hogy a korábban általunk fúratott kút nem működik, elapadt, így kénytelenek a közeli csatornából hozni a vizet. A szülőszobában pedig szükség lenne kézfertőtlenítőre és szennyvízelvezetőre. Ugyanebben a járásban a rendőrfőnök elmondta, hogy a környék viszonylagosan nyugodt, de vannak fegyveres felkelők a környező hegyekben, igaz céljaik ismeretlenek. Ő keveselte a rendőrök létszámát az ellenőrző-áteresztő pontok üzemeltetéséhez."

Hogyan viszonyulnak a helyiek a magyar katonákhoz?

Az LT-1 parancsnoka: „Mindig nagy élmény találkozni a helyi elöljárókkal és a lakossággal, hiszen rendkívül hálásak a magyar nép és a magyar állam önzetlen támogatásáért. A minap egy iskolát tekintettünk meg, ahol körülbelül ezer fiú és a lány tanul vegyesen, a tanárok száma pedig eléri a huszonöt főt. A szülők nem győztek hálálkodni az iskola megépítéséért."

Az LT-2 tisztje: „Az afgán emberek nagyon barátságosak, mindig rendkívül örülnek a magyar katonák látogatásának. Segítünk a problémáik megoldásában és rendszeresen meg is köszönik ezt nekünk. Ezen nem csodálkozom, hiszen abban a járásban már korábban támogattuk a kutak fúrását, a kórház felújítását és az iskola építését is, de továbbra is kérték, hogy a PRT kiemelt figyelmet fordítson erre a járásra."

Szöveg és fotó: PRT-szóvivő