Az utolsó emelkedés

A Magyar Honvédség vízi pontonjára telepített daru lassan emelte ki a hullámsírból a hetvenkilenc esztendőn át ott pihenő, teljes egészében magyar gyártmányú Me 109-es roncsának utolsó nagyobb darabját. A repüléssel behatóan foglalkozó és a helyszínen jelenlévő szakemberek lelki szemei előtt minden bizonnyal megjelent az 1944. július 2-án levegőbe emelkedő vadászgép egykori képe, amint tizenhét másik géppel együtt elindul, hogy felvegye a harcot az ellenséges 300 amerikai vadászgép és 620 bombázó ellen.

„Joggal merül fel a kérdés, hogy a Magyar Királyi Honvéd Légierő egységei miért szálltak fel aznap, miben reménykedtek bajtársaink? A válasz egyszerű: katonáink a hazát védték; a hazaszeretet, a hon védelme volt az, amely vezérelte őket. Számukra minden egyes ellenséges gép, amelyet sikerült a harcból kivonni, több tonna le nem dobott bombát és így megmentett otthonokat, üzemegységeket és sok-sok emberéletet láttak. A meglehetősen egyoldalú küzdelemben aznap halt hősi halált Beregszászi Sándor szakaszvezető. A Balatonba csapódott gépből a pilótát bajtársai kiemelték, és családja végső nyugalomra helyezhette a túrkevei temetőben, ahol síremlékén a mai napig jól látható a zuhanó Messerschmitt domborműve, amelynek oldalán a 12-es szám olvasható. A repülőgép pedig alámerült a tóban, hogy aztán számos katonai és civil szervezet összefogásával, hosszas kutatómunka és megfeszített fizikai munka után újra kiemelkedjen onnan” – fogalmazott Kajári Ferenc altábornagy.

Hangsúlyozta: a vadászgép partot ért maradványa örök mementó marad számunkra és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) műtárgyállományában válik védett kulturális értékké, amely „egyszerre emléke egy hősi halottunk legdrágább áldozatának, de komoly katonai művelet eredménye is, amelynek tapasztalatait számtalan más helyzetben is hasznosítani tudjuk.”

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő honlapunknak elmondta: meg kell emlékeznünk azokról, akik a hazájukért szolgáltak és ha kellett, hősi halált haltak érte.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy a tervezett kiállítás keretében minél többen találkozzanak Beregszászi Sándor emlékével, mert az jót fog tenni a magyar nemzettudatnak. Tudom, hogy a Magyar Honvédség több alakulatától érkezett szakemberek egy csapatban, embert próbáló munkával tudták felszínre hozni a roncsot, és ezért szeretném kifejezni minden tiszteletem és elismerésem! Ugyanakkor minden nehézség ellenére ezt senki sem érezte tehernek, mert a kiemelési munkálatokban részt vett állomány minden tagja tudta és tudja, hogy milyen fontos ápolni hős bajtársuk emlékét” – mondta a kormányszóvivő asszony.

Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója, a projekt hadtörténeti örökségvédelmi felelőse, egyben a kutatás vezetője előadásában kitért többek között arra, hogy a roncs kiemelt jelentőségű hadtörténeti és ipartörténeti emlék is egyszerre, mivel ezt a repülőgépet (mind a sárkányszerkezetet, mind a motort) teljes egészében hazánkban gyártották. Mint mondta: a hazai védelmi ipar akkori teljesítményét jól fémjelzi, hogy a németek is előszeretettel használtak magyar gyártású vadászgépeket. Hallhattuk, hogy a többhetes kutatómunka során a Magyar Honvédség összes olyan alakulata (is) képviseltette magát, ahol búvárok szolgálnak. Ők naponta 6-8 órás merülési idővel, gyakorlatilag nulla látási viszonyok közepette dolgoztak a Balatonban, ahol a négy-öt méterre süllyedt roncsot egy-másfél méteres iszapréteg takarta. Ugyanakkor – elsősorban az állóvíz miatt – a felszínen dolgozó műszaki állománynak is komoly kihívást jelentett a feladat.

A roncs további sorsával kapcsolatban Soós Péter alezredes, a HM HIM múzeumigazgató-helyettese elmondta: most következik az a fajta tervezőmunka, amely során a szakemberek kitalálják, miként lehet műtárggyá varázsolni az Me 109-est; hogyan lehet kézzel foghatóan is megismertetni minél több embert hadtörténelmünk újra felszínre került darabjával és az 1944-ben történtekkel…