„Bandi kiegyensúlyozott, nyugodt srác volt”

– Bandival főiskolás korunk óta ismertük egymást. Öt évig osztálytársak, három évig pedig szobatársak voltunk – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére az alezredes egyik kollégája. Kérte, neve ne jelenjen meg, mindössze annyi, hogy jó barátok voltak: annak az évfolyamnak a tagjai, akik már nem a Szovjetunióban, hanem elsőként az akkori Csehszlovákiában, a kassai repülőmérnöki főiskolán végezték tanulmányaikat.

– Amikor Kecskemét megkapta a MiG–29-es vadászrepülőgépeket, Bandi az elsők között volt, akit erre a típusra átképeztek. Nagyon élvezte, és sikeres is volt a típuson. A kollégák is szerették. Kiegyensúlyozott, nyugodt srác volt, akivel jó volt együtt dolgozni – mesélte a jó barát. Kiderült: amikor a taszári bázisrepülőteret bezárták, a két pilóta pályája ismét közelebb került egymáshoz. Újra együtt repültek, Janicsek alezredes MiG–29-esen, az egykori szobatárs pedig Albatroszon.

– Aztán Bandi kiutazott Kanadába, oktatónak. A kvalitásai alapján ő volt a legjobb választás erre a beosztásra, hiszen az NFTC-programban nem csak az a feladat, hogy megtanítsák a fiatal pilóta-jelölteket repülni és a gépet levegőben tartani, hanem az ottani oktatók minden szempontból példaképeik a fiataloknak, olyanok, akiktől fegyelmezettséget, önfegyelmet és a repüléshez való szakmai-professzionalista hozzáállást is el tudják sajátítani a leendő pilóták. Nos, Bandi pontosan ilyen ember volt – árulta el a kolléga, aki elmondta azt is, hogy a baleset napján ő is a levegőben volt, sőt halotta is, amikor a felszállás után bejelentkezett a toronynak Janicsek András alezredes. Nem gondolta volna, hogy ekkor hallja a hangját utoljára…

– Az első néhány percben szinte semmit nem tudtunk. Aztán egyre több információ jutott el hozzánk. Sokan mondták: látták a katapultálást. Ekkor még bizakodtunk, hogy ha a gép oda is veszett, legalább a két pilóta megúszta. De végül jött a rossz hír, a helyszínelő rendőrök jelentették, hogy két holttestet találtak a roncsnál. Ez abszolút letaglózott mindenkit a bázison. Nem lehet szavakba önteni, hogy mit éreztünk akkor, hiszen a felszállás előtt még beszélgettünk, s ahogy szoktuk, ugrattuk is egymást – emlékezett a jó barát, bár hangja többször is elcsuklott.

Az egykori főiskolai szobatárs szerint a történteket mindenkinek nagyon nehéz lesz feldolgoznia. Ahhoz is hosszú hónapoknak kell eltelnie, hogy egyáltalán megszokják Janicsek András alezredes hiányát. Természetesen a család számára mindez sokkal nehezebb lesz, hiszen egyik pillanatról a másikra vesztették el a családfőt, a férjet és az édesapát. Mint a volt kolléga elmondta: „a repülőtéren sokan imádkozunk azért, hogy legyen erejük feldolgozni ezt a feldolgozhatatlan tragédiát!"