Bánhidai csata: a magyar történelem örök talánya
Szöveg: Szűcs László | 2010. január 29. 23:32Minél messzebb megyünk vissza a (had)történelemben, annál nehezebb az események pontos rekonstruálása: a honfoglalás kori események, csaták pontos időpontjának és helyszínének meghatározása komoly fejtörést okoz a szakembereknek. Éppen emiatt a 907-ben lezajlott bánhidai csatáról is inkább csak legendák, mintsem tények ismertek.
Bánhida Komárom-Esztergom megye székhelyének, Tatabányának része. Az egykori szocialista nagyvárost 1947. október 1-jén hozták létre négy korábbi település, Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida és Tatabánya egyesítésével. Amíg az első háromról községről már a XIII.–XIV. századból maradtak fenn írásos emlékek, addig Tatabánya csak alig valamivel több, mint száz éves múltra tekint vissza. A XIX. század végén megalakított Magyar Általános Kőszénbánya Társulat 1896-ban nyitotta meg első szénbányáját a környéken, s a bánya körül kialakult kolónia, Alsógalláról leválva, 1903. május 1-jétől jelenik meg Tatabánya néven. Talán a nehézipar „favorizálásának" és a település nevében megtalálható bánya szónak köszönhető, hogy az egyesítés után az új város neve is Tatabánya lett…
Három emlék(mű) egy hegyen
Egyébként a Gerecse és a Vértes hegységek közötti elterülő völgy már az ősidők óta lakott. Az élelemben és édesvizes forrásokban gazdag és termékeny karsztterület már az ősember számára is biztonságos szálláshelyet jelentett. Bizonyítéka ennek a Tatabányával szomszédos településen, Vértesszőlősön 1965. augusztusában előkerült előember-maradvány, amely megközelítőleg ötszázezer éves.
![1595896252](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f71bc8b1a8002497718.jpg)
De a város fölé magasodó Kő-hegyen található Szelim barlangban is megtalálták a régészek a jégkorszaki ember maradványait, eszközeit és az általa vadászott állatok csontjait. A 45 méter hosszú 14 méter magas Szelim barlanggal kapcsolatban – amelyet egy vízfolyás vájt ki a mészkősziklából – érdemes megemlíteni azt is, hogy a legenda szerint a tatár támadások elől itt keresett menedéket a környező falvak lakossága. Hasonlóan a török időkben is. Ám ekkor állítólag Szelim szultán megtalálta a barlang falai között meghúzódó falusiakat, s rájuk gyújtotta a rejtekhelyet.
![1595896252](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f71bcb1f25647709032.jpg)
A Kő-hegy egyébként nemcsak a Szelim barlangról, hanem a közelében található bányászkilátóról is híres. Ez az emlékmű korábban a Tatabányai Szénbányák XII/a aknájának, az úgynevezett Vadorzó aknának volt a felvonója. Jelenlegi helyére 1980-ban került az aknán két évvel korábban bekövetkezett, huszonhat halálos áldozatot követelő sújtólégrobbanás emlékére.
A távolról fekvő oroszlánra emlékeztető hegy harmadik érdekessége az egyik kiugró sziklaperemről a város fölé magasodó Turul-madár, amely a világ legnagyobb madárszobra, és Közép-Európa legnagyobb bronzból készült emlékműve. A tizennégy méteres szárnyfesztávolságú szobrot – amely Donáth Gyula szobrászművész alkotása – a Millenium évében, 1896-ban avatták fel. Mégpedig a 907-ben vívott, magyar győzelemmel véget ért bánhidai csata emlékére. (Talán érdemes megemlíteni, hogy az 1896-os Milenniumi ünnepségek idején, a Turul madár mellett, hét különböző,
kiemelkedő jelentőségű emlékművet emeltek Magyarországon a honfoglalás és az államalapítás tiszteletére, a Wekerle-kormány megbízására. Mégpedig Brassó,
Dévény, Munkács, Nyitra, Pannonhalma, Pusztaszer és Zimony településeken.)
A fehér ló mondája
A fehér ló mondájából jól tudjuk, hogy a Kárpát medencébe érkezve Árpád vezér egy felderítőt küldött előre, hogy szemlélje meg a földet, s annak lakóit kérdezze ki. Kusid, a felderítő, látta, hogy a táj kellemes, a föld termékeny, a folyó tiszta, és fű zöldell mindenhol. Ezután követségbe ment a Pannónia néven említett tartomány fejedelméhez, Szvapotlukhoz. Ajándékként egy fehér lovat vitt magával, amelyért cserébe egy kulacs vizet, egy marék földet és egy kis füvet kért. Miután Kusid visszatért, a magyar fejedelmek látták, hogy a föld jó, a víz pedig édes, s így visszaküldték a követe, hogy jelezze: Árpád fejedelem elfogadja a lóért cserébe kapott földet, vizet és füvet, vagyis az országot.
![1595896252](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f71bcda7e5628349118.jpg)
![1595896252](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f71bd0def4739630560.jpg)
Az már az általános iskolai történelemkönyvekből ismert, hogy Szvapotluk természetesen nem volt hajlandó átadni a kért területet és sereget gyűjtött a magyarok ellen, sőt még szövetségeseitől is segítséget kért, majd a csapatokat egyesítve Árpád hadai ellen vonult. A magyarok eközben a Duna mellé érkeztek, ahol egy mezőn csatát kezdtek. A hatalmas erőt látva Szvapotluk lovával futásnak eredt, üldözői elől a Dunáig menekült, a vízbe ugratott, s a sebes folyóba veszett.
Bánhida, Környe vagy Pozsony?
![1595896253](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f71bd3b9e8908088808.jpg)
Ma a történészek véleménye ugyanis megoszlik a honfoglalás kori csatáról. Egyesek azt vallják, hogy valóban Bánhidánál zajlott le az ütközet – amely település alig tizenöt kilométerre van a Dunától –, és ezzel a magyarok végképp letelepedhettek a Kárpát-medencében. Ugyanakkor Árpád vezér nem élvezhette sokáig az új hazát, hiszen a csatában ő maga is halálosan megsebesült, akárcsak három fia.
Mások szerint a csatában nem is Szvapotluk, hanem a morva nagyfejedelem fia küzdött meg az Árpád vezette magyar seregekkel, és a csata nem 907-ben, hanem 894-ben zajlott le, ráadásul nem is Bánhidán, hanem onnan néhány kilométerre, a mai Környe község határában.
A legvalószínűbb azonban, hogy a Bánhidai csatának nevezett ütközetet nem is a mai Magyarország területén, hanem Pozsony közelében vívták meg. Arról ugyanis írásos dokumentumok maradtak fenn, hogy 907. július 4–5-e környékén a magyar seregek Pozsony közelében megsemmisítő vereséget mértek a gyermek német király, Lajos hadseregére. Márpedig egy évben, s közel egy időben nem lehetett két csata, mindkettő Árpád vezér vezetésével…
Bár a magyar krónikák hallgatnak erről a pozsonyi ütközetről – Veszprémy szerint magyar honfoglalásról és a kalandozások történelmi eseményeiről általában csak rövid, évkönyvszerű feljegyzések maradtak fenn – a dél-német apátságok és püspökségek halottas könyveiben, úgynevezett nekrológiumaiban, lehet olvasni a csatában elesettekről. Illetve egy salzburgi évkönyvben a csata helyét is megemlítik. Az itt szereplő Ad Brezalauspurc nagy valószínűséggel Pozsony környékén helyezkedett el.
Letelepedés a csata után
![1595896253](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f71bd6d6e5429231280.jpg)
A halottas könyvek adatainak elemzéséből az is kiderült, hogy a csata valószínűleg június utolsó napjaiban kezdődött, s július 4–5-én ért véget. A bajorokat több napon keresztül, s eltérő irányokból támadták a magyar seregek.
„A magyarok sikerét megkönnyíthette – írta tanulmányában Veszprémy László – hogy a bajor seregeknek eltérő hosszúságú utat kellett megtenniük, s emiatt valószínűleg nem is tudtak egyidőben a célterületre érkezni, ami ismét a vidéken jól tájékozódó, a lesvetésben, tőrbecsalásban járatos, nomád taktikát használó magyar csapatok esélyeit növelte meg."
A hadtörténész szerint „a mai napig a történészek egy része nem fogadja el Pozsonyt a csata helyéül, s eltérő javaslatokkal állnak elő."
Az Árpád-kori magyar történelmet máig meghatározóan megrajzoló Pauer Gyula például úgy véli, hogy a pozsonyi csata azonos a korabeli magyar krónikásoknál, Anonymusnál és Kézai Simonnál is említett bánhidai csatával.
![1595896253](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f71bd9efd9307932722.jpg)
Persze meggyőző írásos emlékek nélkül, több mint 1100 év távlatából ma már nem lehet kideríteni, mi is történt valójában Árpád vezér uralkodása idején. A magyar honfoglalás végét azonban kétségtelenül egy, a 907-es esztendőben lezajlott csata jelentette. Hogy ezt az ütközet a magyarok Gerecse hegység déli lankái, Bánhida határában, a morva hadak, vagy esetleg Pozsony közelében, a bajor seregek ellen vívták, az valószínűleg a magyar történelem örök talánya marad.
Az azonban tény, a tatabányaiak ma is hiszik, és büszkék arra, hogy ezerszáz évvel ezelőtt történelmi események helyszíne volt a mai város környéke. A Kő-hegyen fészkelő hatalmas Turul pedig talán még újabb ezer év múlva is hirdeti: e föld a magyaroké…E büszkeséghez pedig nagyban hozzájárul az is, hogy a neves magyar festő, Feszty Árpád 1896-ban készített, Bánhidai csata című festménye – amely eredetileg a vármegyeháza nagytermét díszítette – a mai napig a komáromi Duna-menti Múzeum állandó képkiállításának legbecsesebb darabja.
![1595896253](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f71bdd0c65478530550.jpg)