Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békefenntartók ellenőrzik Abiyei területét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 30. 16:31

Szudán visszavonta katonáit a vitatott hovatartozású Abiyei területről, és átadta a térség feletti ellenőrzést az ENSZ-békefenntartóknak (UNISFA) – erősítette meg május 30-ára virradóra az UNISFA szóvivője.

Szudán és Dél-Szudán az elmúlt hónapok határvillongásai után felújította kedden a tárgyalásait a vitás kérdésekről, Kartúm pedig este bejelentette, hogy kivonta katonáit Abiyeiből. Ezt most megerősítette Kyeran Dwyer UNISFA-szóvivő, aki szerint a csapatkivonás befejeződött.

Diplomáciai források szerint mintegy háromszáz szudáni katona hagyta el a területet.

Abyei Szudán és a tőle tavaly különvált Dél-Szudán határvonalán fekvő, egyik vitatott hovatartozású, olajban gazdag terület. A tavaly nyáron szétvált két ország határvonalát soha nem húzták meg pontosan. Vita van a kőolajkészletek megosztásáról is. A Dél ezek kétharmadát örökölte, de a kivitelt csak az északi területeken át húzódó vezetéken tudja lebonyolítani. Kölcsönösen azzal is vádolják egymást, hogy lázadó mozgalmakat támogatnak a másik területén.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa két hete szólította fel Szudánt, hogy „haladéktalanul és feltételek nélkül" vonja ki katonáit és rendőreit a vitatott hovatartozású határ menti tartományból, s határozatában hat hónapra meghosszabbította az ott állomásozó ENSZ-erő mandátumát.