Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Benkő Tibor: plusz felvételi pont jár a katonai szolgálatért

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. augusztus 25. 13:32

Plusz pontokkal gazdagodhat a felsőoktatási felvételi eljárás során az, aki vállalja az Önkéntes Katonai Szolgálatot - emelte ki dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a TV2 Mokka augusztus 25-ei, szerda reggeli műsorában.

Mokka_miniszter_1

Felvételi pontokkal segítik azokat, akik vállalják az Önkéntes Katonai Szolgálatot, a Magyar Honvédség közelmúltban létrehozott új szolgálati formáját – emelte ki Benkő Tibor. Akik általános alapkiképzésben részesülnek, azok 16 ponttal kaphatnak többet a felsőoktatási felvételi eljárás során. Hat hónap letöltött szolgálati időért és a katonai specializáció vállalásáért 32 pont, egy év szolgálatért 64 pont járhat. Hozzátette: még tart a felvételi időszak, azonban már most látható, hogy a szolgálati forma igen népszerű, hiszen mostanra, túllépték a tervezett négyszáz fős keretet.

A honvédelmi miniszter elmondta: az afganisztáni evakuálásban a Magyar Honvédség is részt vesz. Benkő Tibor kiemelte: amíg a művelet folyamatban van, részletekről nem számolhat be, mert az veszélyeztethetné a katonák biztonságát. A mentőakció keretében adategyeztetés zajlik azokkal a személyekkel, akik segítették a Honvédelmi Minisztériumot, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériumot azzal kapcsolatban, hogy az országban hol tartózkodnak, és mikor tudnak eljutni a védett pontra, ahonnan ki tudják őket menekíteni. Az afgán és a magyar állampolgárok mellett más nemzetiségűeket is segítenek. Kabulból egy biztonságosabb környezetbe kell őket juttatni, ahonnan hazaszállítják őket. A katonák tisztességesen és bátran helytállva végzik az ehhez kapcsolódó munkát – emelte ki a tárcavezető.

Benkő Tibor a nyolc év után újra megrendezett, kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóról elmondta: nem csak a Magyar Honvédség légierejét, hanem a szárazföldi haditechnikai eszközöket is megismerhetik a látogatók. Hozzátette, mindezek mellett azokat az eszközöket is láthatja a közönség, amelyeket a jövőben terveznek beszerezni. Szombatra már elfogytak a jegyek, azonban vasárnapra még lehet jelentkezni, melynek határidejét meghosszabbították augusztus 28-ig – mondta a honvédelmi miniszter.

A teljes beszélgetés ide kattintva nézhető meg!

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison szombaton és vasárnap tartandó repülőnap programjairól bővebben a repulonap2021.hu oldalon lehet tájékozódni.

Kapcsolódó cikkek