Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bombázás és súlyos veszteségek Irakban

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. január 10. 22:06

Több mint negyven célpontot támadtak csütörtökön amerikai harci repülőgépek az iraki fővárostól délre – közölte az amerikai haderő. Egy másik településen pedig hat amerikai katona vesztette életét egy támadásban.

A tájékoztatás szerint a légierő két B1-es bombázója és négy F-16-os vadászgépe összesen vagy 40 ezer font súlyú (bő 18 tonnányi) bombát szórt a Bagdadtól délre eső Arab Dzsabbúr körzetében elterülő datolyapálma-ültetvényekre, az al-Kaida terroristahálózat fegyvereseinek búvóhelyére.

A bombázásról szóló információ megjelenésével szinte egy időben ismerte be az amerikai hadsereg, hogy életét vesztette hat amerikai katona a közép-iraki Dijála tartományban, miután működésbe lépett egy robbanószerkezet egy házban – közölte az arab országba vezényelt amerikai haderő.
Hónapok óta ez volt az egyik legnagyobb napi emberveszteség az Irakban harcoló amerikai csapatok számára. A robbanásban további négy amerikai katona megsebesült. Az amerikai és a velük szövetséges iraki erők nagyszabású hadműveletet folytatnak Dijála tartományban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ellen.