Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt a katona, aki Berlinben kitűzte a zászlót

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. január 10. 21:58

Elhunyt Mihail Minyin, aki 1945 áprilisában kitűzte a sarló-kalapácsos zászlót a berlini Reichstag épületére. A Nagy Honvédő Háború veteránja, a Szovjetunió hőse 86 éves korában, hosszas betegség után halt meg Pszkovban.

Minyin 1922-ben született és 1941-ben önkéntesként került ki a frontra. Részt vett Leningrád felszabadításában, megsebesült, kórházba került, majd felépülése után a fronttal vonult Leningrádtól Berlinig.

1945. április 30-án, amikor a szovjet csapatok megrohamozták a Reichstagot, Minyin bejutott az épületbe, és annak egyik tornyára kitűzte a vörös zászlót. (A zászló kitűzését mutató világhírű fotó nem magát az eseményt örökíti meg, hanem annak a fotós kedvéért történt újrajátszását.) Tettéért egy hónappal később a Szovjetunió hőse kitüntetésre terjesztették fel, és később számos más érdemrendet is kapott.

Minyin a háború után a hadseregben maradt. Katonai akadémiát végzett 1959-ben, s attól kezdve különleges stratégiai egységeknél szolgált. 1969-ben betegség miatt leszerelt, s 1977 óta Pszkovban élt. Két évvel ezelőtt a háborúban szerzett érdemeinek és aktív társadalmi munkájának elismeréseként elnyerte a Pszkov díszpolgára címet.

Címkékelismerés