Borogyinói csata – hogy a történelem „ismételhesse önmagát”

Szöveg: Pálóczi Antal | 2011. szeptember 8. 19:34

Szeptember 7-én volt a 199. évfordulója a hadtörténet egyik legvéresebb ütközetének, a borogyinói csatának, amelyet Napóleon vívott vívott Kutuzovval 1812-ben, az oroszországi Borogyino mellett. Napóleon győzhetett volna, de tévesen ítélte meg a helyzetet.

Bonaparte Napóleon 1804-ben koronázta császárrá saját magát, kivéve a pápa kezéből a koronát. Itáliát előtte már elfoglalta. Hatalmát katonai képességeivel és a Grande Armée-vel szerezte, amely három részből állt. A gyalogságból – elsősorban ez fogadta be a sorkatonákat –, a lovasságból, amelyben a dragonyosok, vadászok, ulánusok, vértesek és karabélyosok mellett a Bercsényi László által 1719-ben megalapított huszárság is jelent volt, valamint a tüzérségből, amelynek ágyúi ekkorra már több ezer méterre ki tudták lőni hatkilós golyóikat.

A „Nagy Hadseregbe" 1804 és 1815 között kétmillió férfit soroztak be, a minimális testmagasságot leszállították 155 centire, hogy még több újonc lehessen.

A francia császár a porosz sereg legyőzése után, 1806-ban Berlinbe vonult, s itt határozott a kontinentális zárlatról, amely megtiltott minden kereskedelmet az ellenszegülő Angliával, s amely végül a francia-orosz viszony elmérgesedéséhez vezetett, lévén Oroszországnak Anglia volt a legfontosabb kereskedelmi partnere. 1808-ban ugyan szövetséget kötött Napóleon és I. Miklós cár, de a cárt sértette, hogy a császár létrehozta a lengyel nagyhercegségeket, sőt, I. Miklós egyik sógorát is elkergette Lengyelországból. A két ország között a háború 1812 nyarán tört ki.

Érdekesség, hogy a Grande Armée Berlinből az akkor már álló Brandenburgi kapu alatt vonult Oroszország ellen, akárcsak 129 évvel később Hitler csapatai, s minkét sereg vereséget szenvedett.

Napóleon addig soha nem látott nagyságú, 600 ezer fős sereget irányított, amelyben a franciákon kívül németek, olaszok, osztrákok, összesen több mint húsz nemzet katonái harcoltak. A Grande Armée győzelmesen nyomult előre, az orosz csapatok ellenállás nélkül hátráltak, mert a főparancsnok, Barclay de Tolly, majd a helyére augusztus 29-én kinevezett Mihail Kutuzov a „felperzselt föld" taktikáját alkalmazta. Mindketten tisztában voltak vele, hogy Napóleon vesztét okozhatja, ha megnyúlnak az utánpótlási vonalai. A két hadsereg végül 1812. szeptember 7-én a Moszkvát Szmolenszkkel összekötő út mentén, a fővárostól 110 kilométerre fekvő Borogyino falu mellett ütközött meg. A francia oldalon 135 ezer katona és 587 ágyú, orosz részről 120 ezer katona és 640 ágyú vonult fel. Napóleon attól félt, hogy egy átkaroló hadművelet kudarca esetén Kutuzov ismét visszavonulhat, így frontális támadást rendelt el. A három kilométeres arcvonalon reggel hat órától délig hullámzott a heves harc, amelyben a franciák sorozatban indított rohamaik következtében lassan fölénybe kerültek, de nem tudták megtörni az oroszok ellenállását.

Napóleon, aki távolról, egy dombtetőről figyelte a füst borította csatamezőt, tévesen ítélte meg a helyzetet és nem vetette be tartalékát, a kipihent, 20 ezer fős császári gárdát. Kutuzov addigra utolsó emberét is harcba küldte. Napóleon így elszalasztotta a döntő győzelmet. A seregek délutánra teljesen kimerültek, a csata tüzérségi párbajjá alakult, amelynek csak a sötétség leszállta vetett véget. Az ágyúzásban a franciák bizonyultak jobbnak, akik aznap 120 ezer ágyúgolyót használtak el.

Kutuzov éjszaka elhagyta a csatamezőt: „Moszkva elvesztésével még nem vész el Oroszország. A haza oltalmára megparancsolom a visszavonulást" – mondta. A franciák 40 ezer embert (20 ezer halottat), az oroszok hadseregük felét, 55 ezer főt (30 ezer halottat) vesztettek el. A franciák másnap ellenállás nélkül foglalták el Moszkvát. Senki sem fogadta őket, a lakosság elmenekült, Napóleon hiába várta a Kreml falai mögött a cár követeit. Szeptember 15-én leégett a fából épült város, maga a császár is csak üggyel-bajjal tudott megmenekülni. Napóleon még egy hónapig várt a romok között, majd hazaindult. Az oroszok nem bocsátkoztak nagy csatába, csak kisebb összecsapásokban morzsolták fel az ellenfelet. Szmolenszket már csak 40 ezren érték el. Itt egy nap alatt elpusztították a felhalmozott készleteket, s fázva, éhezve kellett tovább indulniuk, még Napóleon is mérget vitt magával, hogy ne kerüljön élve az oroszok kezére. A lerongyolódott, szétzilált had november végén nagy veszteségek árán vergődött át a Berezina folyón. A félmilliós seregből alig 15 ezer katona látta viszont hazáját.

A vesztett hadjárat jelezte Napóleon közelgő bukását is: bár hatalmát egy ideig meg tudta őrizni, sőt egyszer vissza is tudta szerezni, 1815-ben már a Szent Ilona sziget foglya volt.