Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brammertz: jogos volt a horvátországi Krajina visszavétele

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 24. 20:46

Serge Brammertz, az egykori Jugoszlávia területén elkövetett bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyésze kijelentette, hogy legitim volt a horvátok 1995-ös Vihar (Oluja) fedőnevű katonai művelete, mert megszállt terület, a Krajina visszafoglalásáról volt szó. Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy megengedhető volt bűncselekmények elkövetése a művelet idején – idézte őt a Vjesnik című zágrábi lap.

Az újság szombati beszámolója szerint Brammertz egy londoni konferencián megállapította: a műveletet horvát területen hajtotta végre a hadsereg és a rendőrség, a határvidéket éveken át tartották elfoglalva a Szerbia és a Jugoszláv Néphadsereg támogatását élvező helyi szerbek. Az, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék a közelmúltban két horvát tábornokot elítélt a művelet során elkövetett bűncselekményekért, nem azt jelenti, hogy Horvátország felett ítélkeztek.

A Nemzetközi Törvényszék két horvát tábornokot, Ante Gotovinát és Mladen Markacot 24, illetve 18 évi börtönbüntetéssel sújtott az általuk vezetett csapatok atrocitásaiért.

Horvátországban azonban továbbra is igazságtalannak tartják az etnikai tisztogatás vádját, s általában a tábornokok elleni ítéletet.

Szerbiában maga Boris Tadic elnök óvott attól, hogy diadalt üljenek a hágai ítélet felett.

Stipe Mesic volt horvát elnök a Novi List című zágrábi lapban ugyancsak szombaton közzétett állásfoglalásban leszögezte: Horvátországnak meg kell értenie, hogy Gotovina és Markac elítélése egyben ítélkezés a független Horvátország első elnöke, a néhai Franjo Tudjman és szűk köre felett is, de nem Horvátország és az 1995-ös területvédő háború ellen irányul.

Címkékjogvizsga