Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Budapest – Bamako: negyedik helyen a Dream Team!

Szöveg: Honvéd Dream Team |  2010. január 26. 14:43

Körülbelül 300 kilométeres zötykölődés után Tarfaya mellett pihent meg a a 2010-es Budapest-Bamako-rali mezőnye. A mezőny egyetlen katonai csapata, a Honvéd Dream Team továbbra is kiválóan teljesít: a 11-es számú Toyotával száguldó Bálint Zoltán, Gazdag Ákos, Barkó István trió a legutolsó hivatalos eredménysor alapján már a negyedik helyen áll!

A honvédek szerint nem volt megerőltető a hétfői szakasz.

– Viszonylag eseménytelenül telt el a napunk, de az etap vége sziklás, köves úton vezetett, úgyhogy sokszor alig tizenöt kilométer/órás sebességgel tudtunk csak haladni – nyilatkozta Bálint Zoltán, a csapat pilótája. – Hasonlóak voltak a feladatok, mint az eddigiek, úgyhogy a hétfői nem tartozott az izgalmas szakaszok közé.

Gazdag Ákos a helyi mentalitásról is beszélt.

– Az egyik katonai ellenőrzőpontnál megállítottak minket, de nem az útlevelünket, hanem pólót kértek tőlünk – mesélte egység egyik navigátora. – Végül sapkákban egyeztünk meg, úgyhogy néhány fejfedőtől megszabadítottak a „kollégák"

Barkó Istvántól pénzt is akartak kérni.

– Az volt a feladat, hogy pecsétet szerezzünk az egyik bolt tulajdonosától – nyilatkozta Barkó. – A fiatalember néhány dirhamot kért a szívességért cserébe, vagy legalább vásárolnunk kellett volna az üzletében. Végül csak megegyeztünk vele, így eredményesen zártuk a boltlátogatásunkat.

További aktuális részletek a Dream Teamről és a Budapest – Bamakóról itt! 

1595896213
 

CímkékSzikla