Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Budapesten tanácskoznak a NATO védelempolitikai igazgatói

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. május 5. 10:28

Május 4-én kezdődött meg Budapesten a NATO-tagországok védelempolitikai igazgatóinak informális találkozója, melynek házigazdája Bali József védelempolitikai szakállamtitkár. A résztvevők a NATO készülő új stratégiai koncepciójáról és az afganisztáni NATO-művelet jövőjéről folytatnak eszmecserét.

Az eseményen részt vesz a NATO védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős
főtitkárhelyettese, Jirí ©edivý is.
A tárgyalások során a magyar delegáció tagjai Bali József védelempolitikai szakállamtitkár, Nagy Zsolt a HM Védelempolitikai Főosztály főosztályvezetője, és Siklósi Péter a Magyar Köztársaság Állandó NATO Képviseletének részlegvezetője.
Az első munkaülésen a NATO új stratégiai koncepciója kerül terítékre. A NATO új stratégiai koncepciójának kidolgozása tavalyi év őszén kezdődött meg, elfogadása az év második felében tartandó lisszaboni csúcstalálkozón várható.

A jelenleg hatályos koncepció még 1999-ből származik, ezért a megváltozott biztonsági környezet miatt a NATO most ebben az új stratégiai dokumentumban reflektál majd az új biztonsági kihívásokra, és vezeti le azokból feladatait és céljait. Bali József védelempolitikai szakállamtitkár az ülés nyitóelőadásának megtartására Sir Stewart Eldont, az Egyesült Királyság volt NATO-nagykövetét kérte fel. A védelempolitikai igazgatók többek között megvizsgálják majd az új stratégiai dokumentumból a NATO számára levezethető védelmi transzformációs célokat.

A második munkaülés a szövetség afganisztáni műveletét, a biztonsági feladatokkal kapcsolatos afgán felelősségvállalás lehetőségét, a civil és katonai szereplők együttműködésének javítását vizsgálja. Az eszmecsere Karl Müllner altábornagynak, a német védelmi minisztérium védelempolitikai igazgatójának gondolatébresztő előadásával indul.
Hazánkban legutóbb 2008 októberében került sor magas szintű NATO-eseményre; akkor a szövetség védelmi miniszterei tartottak kétnapos informális találkozót Budapesten.

1595901339
1595901339
1595901339
1595901340
1595901340
1595901340

Fotó: Kánya Andrea