Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatban küzdöttek a nemzetért

A válogatott mez volt az egyenruha

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. június 1. 10:07

A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából Legendák és Hősök elnevezéssel indított kulturális programsorozat egyik állomásaként Zákonyi S. Tamás rendező A nemzet aranyai című, a magyar férfi vízilabda-válogatott Kemény Dénes szövetségi kapitányi irányítása alatt elért sikereiről szóló dokumentumfilmjét tekintette meg kétszáz honvédkadét a budapesti Duna Plázában, május 31-én.

11_HSZ2752-Enhanced-NR

A rendkívüli filmvetítés kezdete előtt Zákonyi S. Tamás arról beszélt, hogy az alkotást részben a sportág iránti szenvedélye miatt, részben a szeretetről, barátságról, akaratról, alázatról és a csapatról szóló üzenete miatt készítette el.

„Nyilván a csapat szó jelent valamit számotokra is, hiszen egyénileg talán alig lehet igazán elérni valamit, tehát nektek is csapatban kell gondolkodni. Éppen ebből kifolyólag A nemzet aranyai című filmünket egyfajta lelki munícióként is ajánlom nektek” – mondta a vetítőtermet szinte teljesen megtöltő közönségnek. Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya kiemelte: a Honvédelmi Minisztérium arra törekszik, hogy megmutassa a fiataloknak, hogy a tehetség mellett a csapatmunka, a szorgalom és a kitartás rendkívül fontos a sikerhez vezető úton.

„Szeretném megköszönni a Honvédelmi Minisztériumnak a szervezést, hiszen az, hogy valóban ilyen sokan eljöttetek, tényleg örömteli. Egyúttal szeretném átadni a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának üdvözletét is, amely felkarol minden olyan programot, amellyel a sportot népszerűsítjük” – tette hozzá. A korábbi center szerint a fiatalok számos olyan gondolatot tudnak hazavinni a filmből, amely hasznukra válik, és amelyet be tudnak építeni a mindennapi életükbe.

08_HSZ2694-Enhanced-NR

„Nagyon örülök, hogy eljöttetek megnézni ezt a filmet, ami nem akar megtanítani vízilabdázni senkit, de a bajnokok alkotta vízilabda-csapat által megélt tapasztalatok hasznosak lehetnek a sportban, magánéletben, iskolában és katonai hívatásban is” – ezt már Gergely István az athéni és pekingi világjátékok aranyérmes csapatának kapusa, egyben a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke mondta a publikumnak. Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó a közösség fontosságáról beszélt a diákoknak.

„Közösségben küzdöttük, nagyon szerettük és tiszteltük egymást. A nemzetért küzdöttünk. Nekünk az egyenruhánk a válogatott mez volt. A mi közösségünket nem lehetett megbontani. Ráadásul mindig egy adott célért küzdöttünk, és ez a szemlélet végig kísérte életünk eddigi szakaszait. Éppen ezért szeretném hangsúlyozni, hogy egyedül kevesek vagyunk, de közösen bármilyen akadály leküzdhető” – hangsúlyozta Vári Attila.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, mintegy hetvennégyezres nézőszámával a hazai mozikban közönségsikernek számító A nemzet aranyai vetítése közönségtalálkozóval zárult, ahol Zákányi S. Tamás és Märcz Tamás válaszolt a középiskolások kérdéseire.

A matinét megelőzően a kilenc oktatási intézményből érkezett diákok a Magyar Honvédség interaktív kiállítását tekintették meg a budapesti Bálnában, ahol bepillantást nyerhettek a honvédség múltjába, jelenébe és jövőjébe is.