Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csatlakozásra kész a szerb haderő

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. január 8. 5:21

A belgrádi Blic napilap évindító számában interjút közöl Dragan Sutanovac védelmi miniszterrel, amelyben a tárca első embere kijelentette, hogy nem törekednek kompromisszumokra a NATO-val, ugyanakkor a szerb hadsereg készen áll a csatlakozásra és minden egyéb már csak politikai döntés kérdése.

„Nem számítunk zavargásokra Koszovóban Belgrád és Pristina közötti tárgyalások kezdetén, ezért úgy gondolom, amilyen hamar csak lehetséges el kell kezdeni a párbeszédet. Amennyiben sor kerül a Dick Marty jelentés kivizsgálása az, rövid ellenállást, esetleg felkelést válthat ki azokból, akik ellen vádat kellett volna emelni. Hiszem, hogy a nemzetközi közösség és valamennyi koszovói intézmény érintett a stabilitás biztosításában – mondta a védelmi miniszter.

Beszéltek már erről a NATO és a KFOR képviselőivel?

Kimondottan nem, mert általában a biztonság kérdése nem beszédtéma Koszovóban.

Mikor veszi kezdetét a Belgrád – Pristina párbeszéd?

Szerbia készen áll a tárgyalásokra, viszont korábban már figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy Pristina igyekezett elkerülni minden erre utaló kezdeményezést. Pedig elkerülhetetlen a tárgyalások megkezdése, hiszen a lehető leghamarabb megoldást kell találni Koszovóban élők alapvető szükségleteinek biztosítására annak érdekében, hogy a jövőben képesek legyenek kezelni a nagyobb problémákat is. 

A Dick Marty jelentés gyakorol-e egyfajta nyomást Pristinára és Thacira is a párbeszéd mielőbb megkezdése érdekében?

Nem hiszem, hogy ennek valami köze lenne a párbeszéd kezdetéhez. Dick Marty benyújtott egy jelentést, amely alapján engedélyt kapott arra, hogy áttekintse a jelenlegi hatalom képviselői további döntéseikben figyelembe veszik-e a jelentést, és eszerint cselekednek-e. Az viszont tény, hogy végre elérkezett az idő, amikor bíróság elé kerülhetnek azok, akik felégették a világ kulturális örökségét képező monostorokat, háborús bűnöket és atrocitásokat követtek el. A párbeszéd során felmerül majd a büntetőeljárás és annak hiányának kérdése, kik azok, akik vétettek, és kinek látható az arca mindazokon a felvételeken és fényképeken, amelyek bizonyítják a bűncselekményeket.

Vajon létezik egy washingtoni titkos parancs a Balkán tisztogatásáról?

Nekem nincs tudomásom semmilyen titkos washingtoni megrendelésről.

Végül Thaci távozik?

A világ közvéleménye végre szembesült azzal a ténnyel, hogy Koszovóban nem mentek végbe azok a demokratikus változások, amelyekről bizonyos médiumok beszámoltak, ami pedig Thacit illeti, ő a kilencvenes években nagyon fontos szerepet töltött be abban az úgynevezett UCK-ban, amely egyértelműen háborús bűnöket követett el, illetve számos atrocitásért felelős. Az ellene felvetett vádak rendkívül súlyosak, azonban úgy vélem ezt majd csak a legvégén kell vizsgálni. Ennek a vizsgálatnak kellene végül bebizonyítani, hogy Tachi valóban egy kígyó, ahogy saját népe hívja őt, vagy sem.

A haderőreform legérzékenyebb részeként megszüntettek egy 127 éves tradíciót: eltörölték a kötelező katonai szolgálatot.

Ez nagyon kemény munka volt. Objektíven követhettem a védelmi rendszeren belüli változásokat, és mindazt, ahogy ez más országokban végbement, s jól látható, hogy mi ezt rekordidő alatt hajtottuk végre. Egyre nagyobb az érdeklődés Németországban, Ausztriában és Oroszországban a professzionális haderő modellje iránt. Ez a legnagyobb társadalmi reform, amit az elmúlt években végrehajtottunk. Jelentős a hatása, de nem csak a védelmi rendszerre, a szerb fegyveres erőkre, viszont nyerő reform is, hiszen választási lehetőséget adott a fiatalok számára, aki akarja és tudja vállalja a katonai szolgálatot.

Melyek az elsődleges feladatok?

A főbb prioritásaink a professzionalizmus folytatása, a képzés, a modernizáció, az új fegyverek és katonai felszerelések beszerzése, vásárlása, 17 év után a régi egyenruha lecserélése, további infrastrukturális beruházások, mint a Kraljevo közelében lévő Morava légibázis civil repülőtérré alakítása, a JUG katonai bázis előkészítése és felszerelése békefenntartó misszió felkészítésére, illetve számos hazai és külföldi katonai gyakorlatok biztosítása haderő számára.

Csatlakozik-e Szerbia 2011-ben a NATO-hoz?

Ebben az évben Szerbia a partnerség keretén belül fejleszti kapcsolatait a NATO-val.

A szerb fegyveres erők készen állnak a NATO csatlakozásra még ebben az évben, ha a politikai döntés megszületik?

A szerb fegyveres erők készen állnak, arra, hogy teljesítsék a politikai döntést, hiszen teljes mértékben polgári, illetve demokratikus ellenőrzés alatt állnak. A szerb fegyveres erők egy tiszteletreméltó képesség, miután megfelel a világ legjobb szabványainak.

Vajon Szerbia visszaszerzi Koszovó északi részét, ha csereként belép a NATO-ba?

Ha a korábbi Jugoszlávia, majd Szerbia és Montenegró is része lett volna a NATO-nak, a történelmünk más lenne… Továbbá az is tény, hogy Szerbia nem befolyásolja a NATO-t semmivel.

Mikor nevezik ki a katonai biztonsági- és a katonai hírszerző ügynökség főfelügyelőjét?

Remélem, ez hamarosan megtörténik, hiszen ez a testület fontos felügyeletet lát el mindkét ügynökség felett.

Ki gátolja a kormány átalakítását?

Senki nem gátol semmit. Tadic elnök nagyon határozott volt, amikor úgy fogalmazott, hogy erről csak az újév után szeretne beszélni. Biztos vagyok benne, ezt betartja.

Ha Ivica Dacic lesz a miniszterelnök, akkor ön lesz a belügyminiszter?

Én nem tervezek munkahely változtatást. Átvettem a védelmi miniszteri teendőket azzal az elképzeléssel, hogy végrehajtom azokat a feladatokat, amelyek a tárca előtt állnak. És még mindig sok a tennivaló.

(Fordította: Vastagh László)