Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Székesfehérváron is felesküdtek a tartalékosok

Szöveg: Mátyás Andrea |  2011. január 8. 6:16

Akárcsak a Magyar Honvédség ötvenhét másik laktanyájában, 2011. január 1-jével Székesfehérváron is önkéntes védelmi tartalékos katonák vették át a helyőrségben található két objektum, az Alba Regia Laktanya, valamint a Nagysándor József Laktanya őrzés-védelmét.

Az önkéntes tartalékosok január 6-án, a katonai előírásoknak megfelelően tették le ünnepélyes katonai esküjüket. Az eseményen megjelent Varga Csaba dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnök-helyettese, Györössy Ferenc, a HM EI Zrt. Őrzés-védelmi Igazgatóság igazgatója, Búzási Mihály, A HM EI Zrt. Dunántúli Divízió Őrzés-védelmi igazgatója, valamint Bilki László, a HM EI Zrt. Őrzés-védelmi Igazgatóság területi képviselője.

A kormány és a honvédelmi vezetés stratégiai célkitűzése valósult meg azzal, hogy létrejött az önkéntes tartalékos rendszer, akik elöljáróik és a zászló előtt tett esküjük szerint a Magyar Köztársaság függetlenségét, az állampolgárok jogait bátran, az Alkotmány és más törvények betartásával és betartatásával, a rájuk bízott katonák, fegyverek erejével, életük árán is megvédik. A felkészítés a vagyonőri és fegyverismereti képzésen túl 5-6 napos általános katonai kiképzésből, szolgálati szabályzatismeretből, alaki, híradó és egészségügyi, valamint lövészeti kiképzésből állt.

„Bízunk tudásukban, melyre garancia többek közt a nem ritka katonai életút, a tartalmas és szakszerű felkészítés, valamint az újonnan megjelent önkéntes elven alapuló tartalékos képesség is", emelte ki beszédében Nagy Lajos mérnök alezredes, a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József  Híradó és Vezetéstámogató Ezred megbízott parancsnoka. Hangsúlyozta továbbá, hogy biztos benne: erősödni fog az objektumok biztonsága, valamint hatékonyabb lesz a minősített időszakban végrehajtandó feladatok, többek közt a katasztrófavédelmi feladatok ellátása is.

Fotó: Bödő Viktória