Csökkent az orosz sorkötelezettség
2008. január 3. 11:59Másfélről egy évre csökkent a kötelező katonai szolgálat időtartama Oroszországban a január elsejével hatályba lépett törvény értelmében.
A katonai szolgálat már tavaly is csökkent hat hónappal, amit a spanyol hírügynökség forrásai annak tudnak be, hogy a professzionalizálás érdekében indított program teszi lehetővé a rövidebb katonáskodást az erre kötelezett, 18-27 év közötti állampolgárok számára.
Az orosz fegyveres erők keretében jelenleg 206 ezer hivatásos katona van, s az idén további 100 ezer szerződtetését tervezik.
A kötelező szolgálat Oroszországban sem népszerű, a különféle visszaélések, mint például az újoncok “felavatása" és az öngyilkosságok miatt a családok több ezer dolláros vesztegetéssel is igyekeznek otthon tartani fiaikat.
A védelmi minisztérium kiképzési osztályának decemberi jelentése szerint 2007 első tíz hónapjában négyszáz orosz katona vesztette életét nem harci körülmények között, s ezek közel fele öngyilkos lett.
(MTI)