Drinápolyban pénzért vett békét a Habsburg-ház

Ferdinánd 1526-ban a mohácsi vész után lett magyar és cseh király. A spanyol királyi hercegnek szinte egész uralkodása alatt harcolnia kellett a törökkel annak érdekében, hogy megőrizze trónját és Magyarország függetlenségét. A Habsburg-házból származó uralkodónak azonban nem volt szerencséje: öt háborút vesztett el az Oszmán Birodalommal szemben. A vereségek miatt 1547. június 19-én gyakorlatilag pénzért kellett megvásárolnia a békét.

Belső viszálynak indult

Az 1540-ben kirobbant újabb Habsburg-török háború első ránézésre afféle belső viszályként indult. A vesztes mohácsi csata után ugyanis a főurak egy része I. Ferdinándot, míg egy másik része Szapolyai Jánost választotta uralkodónak. Ugyan a két erős ember 1538-ban kiegyezett egymással,

Budát Szapolyai János hívei, köztük Fráter György védték a Habsburgokkal szemben. Létszámuk mintegy háromezer fő volt. A Leonard von Fleis vezetésével az ostromra induló erők száma ezzel szemben mintegy tízezer főre duzzadt a harcok során. A Habsburg csapatok október 21-én értek Buda vára alá, s körbezárták azt. Óbuda térségében alakították ki fő állásukat. Ennek az lett a következménye, hogy hosszan megnyúltak az utánpótlási vonalak. Kezdetben a várvédők számos alkalommal intéztek rohamot az ostromlók ellen. A viszonylag nagy veszteségek miatt Leonard von Fleis tárgyalásokat kezdeményezett a vár védőivel. Az ostromlók vezetője azt akarta elérni, hogy Szapolyai János özvegye Izabella, valamint gyermeke hagyja el a várat. Erre a királyné hajlott is volna, ám Fráter György ráhatására elállt ettől. Fráter György a tárgyalások során mindvégig időhúzásra játszott, hiszen segítséget remélt I. Szulejmántól. Mivel Leonard von Fleis nem tudta bevenni Budát, visszavonult az ostromtól, ám 1541-ben újra kísérletet tettek a Habsburgok Buda bevételére.

Bukott Buda, döbbent Európa

Ezúttal egy jóval nagyobb haderőt vonultattak fel: összesen mintegy 30 ezer fős erő indult meg a budai vár ellen. Fráter György várakozása sem volt hiábavaló, hiszen 1541. nyár derekán egy ötvenezer fős török hadsereg indult meg Magyarország felé, melynek előőrsei, mintegy 15 ezer fő júliusra ért Buda környékére. A Habsburg-erők a Csepel felőli állásokat erősítették meg, hiszen onnan várták a török támadást. A végső ostrom augusztus 20-án indult meg a várért. Az ütközetben a Habsburg-erők gyakorlatilag teljesen megsemmisültek: 21-én hétezer, míg a visszavonuláskor 16 ezer főt veszítettek az ostromlók.

Augusztus 22-én kötött ki a török flotta Pesten. I. Szulejmán négy nappal később vonult be Óbudára, ahol Fráter György és a vár védőinek egyik legfőbb vezetője, Török Bálint fogadták. A két vezető hálája jeléül átadott hatszáz hadifoglyot, akiket aztán egy ünnepség keretei között egyenként lefejezték. A török csapatok egyébként szinte azonnal körbezárták Budát. I Szulejmán azzal szembesülve, hogy az általa támogatott uralkodó még csecsemő, döntő lépésre szánta el magát. Augusztus 29-én sátrába kérette Izabella királynét és a főurakat, majd a tárgyalás ideje alatt janicsárok egyszerűen besétáltak a várba összeszedték a fegyvereket, elfoglalták a főbb pontokat. Buda török kézre került, Európa értetlenül állt a dolgok előtt.

Szulejmán szeptember végén vonult el Buda alól, s túszként magával vitte Török Bálintot is, aki a Héttoronyban raboskodott. A háború kezdeti szakaszában a török hódoltsági terület nem volt túl nagy: Nándorfehérvár és Szerémség mellett a Duna mentén egy keskeny csíkban tartott Budáig. Ennek ellenére az európai hatalmak több ok miatt sem gondolhattak ellentámadásra. Az egyik legfőbb oka az volt, hogy a Habsburg-erők gyakorlatilag teljesen megsemmisültek az ostromban, a magyar seregek veszteségei is számosak voltak. A három részre szakadt országban, az Erdélyben tartózkodó Fráter Györgynek sem álltak rendelkezésre jelentősebb erők. V. Károly erőit egy Franciaországgal szemben kibontakozó újabb konfliktus kötötte le.

A sokk ettől persze még sokk maradt, hiszen joggal rettegtek attól az európai uralkodók, hogy más várak és városok ilyen könnyen a törökök kezére juthatnak, annak ellenére, hogy a Budát és Pestet védő török erő alig volt háromezer fő. Először a speyeri birodalmi gyűlésen szavaztak meg egymillió forint hadiadót, majd ezt követően a besztercebányai országgyűlés is rendkívüli hadiadót szavazott meg annak érdekében, hogy a magyar fővárost minél hamarabb vissza lehessen foglalni.

Eredménytelen harcok

1542-re sikerült elegendően nagyszámú csapatot toborozni, ám vezetésével a fiatal, s így tapasztalatlan brandenburgi választót bízták meg. A mozgósítás és előrenyomulás azonban meglehetősen vontatottan zajlott. A hadjáratban résztvevő Thurzó Elek például keserűen jegyezte meg: „Azt kell hinnem, hogy mindaz amit e hadjáratról közönségesen végeztek, mindaz csak értem határoztatott, s ellene tenni csak nekem nem szabad." Buda védelmét időközben Szulejmán is megerősítette, így a csapatoknak kéthetes ostrom után szégyenszemre úgy kellett visszavonulniuk, hogy még a gyengébben megerősített Pestet sem tudták visszafoglalni. Ráadásul a szultán a következő esztendőre újabb hadjáratot tervezett, melyre mintegy 80 ezer fős sereget mozgósított. Az ürügyet az 1542-es ellentámadásban lévő erők megleckéztetése szolgáltatta. Azonban a fő oka sokkal inkább Buda védelmének megerősítése, valamint – másodlagos célként – Bécs elfoglalása volt. Július végére a török fő erő Budára ért, majd innen egy részük Esztergom ellen vonult. A várost teljesen körülzárták, s a védők augusztus 10-én megadták magukat. Szeptember 4-én pedig Székesfehérvár is elesett. Annak ellenére, hogy Győr térségében 40 ezer fős keresztény erő gyűlt össze, ám a hitüket vesztett katonák nem mozdultak.

A következő évben Szulejmánnak újabb konfliktusa támadt Perzsiában, így a szultán inkább ott csatározott. A török csapatoknak azonban ekkora olyan fölénye volt, hogy az első számú vezető nélkül is, Mehmed budai pasa irányítása alatt eredményesen harcoltak. A török csapatok 1545-re gyakorlatilag teljes Tolnát uralmuk alá hajtották. Visegrádot Amádé Péter azután volt kénytelen feladni, hogy a védőknek elfogyott az ivóvize. A Duna másik túlpartján pedig Nógrád és Hatvan jutott mások mellett török kézre. 1544-ben a keresztény csapatoknak egyetlen egy ellentámadásra sem jutott ereje. Sőt. A történelmi források csupán egy-két győztes ütközetet említenek meg. Ilyen volt a vásárhelyi csata, ahol a tatár segéderőket futamították meg, illetve a Szalka térségében megvívott győztes ütközet. Itt Thury György csapatai futamították meg az esztergomi bég erőit.

Mindez előre vetítette azonban, hogy előbb-utóbb ki kell egyezni a szultánnal. A Habsburgok hosszas alkudozás után 1545-ben kötöttek fegyverszünetet az Oszmán Birodalommal, két évvel később 1547. június 19-én pedig aláírták a drinápolyi békét, amiben egyrészt adófizetései kötelezettséget vállaltak a Habsburgok, s elismerték a török hódításokat.