Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eb-bronzérem, bajnoki aranyak

Szöveg: a Magyar Honvédség Sportszázada, honvedelem.hu / MTI | Fotó: az MH Sportszázad Facebook-oldala |  2023. november 21. 9:00

Az MH Sportszázad katonasportolói az előző hétvégét – többek között – egy U-23-as Európa-bajnoki bronzéremmel, két országos bajnoki címmel és egy értékes nemzetközi helyezéssel zárták.

Varga Brigitta bronz

Varga Brigitta tizedes a potsdami U23-as cselgáncs Európa-bajnokságon – miután erőnyerőként, kihagyta az első kört – magabiztos győzelemmel kezdett a török Yeksan ellen. A 63 kilogrammos női mezőny negyeddöntőjében, hosszabbításban vereséget szenvedett a spanyol Fernandeztől, ám a vigaszágon két győzelmet is aratott. A belga Corrao ellen iponnal nyert, majd a harmadik helyért a német Folger ellen vazarival diadalmaskodott. Varga Brigitta (képünk jobb szélén) így pályafutása második U23-as Európa-bajnoki bronzérmével térhetett haza Lengyelországból.

Nagy Ádám

Dr. Nagy Péter szakaszvezető sorozatban a tizenkilencedik bajnoki aranyérmét szerezte meg Nyíregyházán, a súlyemelők országos bajnokságán. A 37 esztendős, háromszoros olimpikon 340 kilogrammos összetett eredménnyel (szakítás 150, lökés 190) folytatta a 2005 óta tartó sorozatát. Az ob ideje alatt kisebb sérülést szenvedett ólomsúlyú magyar bajnok az áprilisi thaiföldi Világkupa-versenyre időzít, hogy ott egy remélt 400 kilogrammos teljesítménnyel esélyt adjon magának arra, hogy kijusson pályafutása negyedik olimpiájára.

Vindics-Tóth másolat

A World Cross Country Tour mezei futóverseny-sorozatának legutóbbi állomásán, Vindics-Tóth Lili Anna szakaszvezető az igen előkelő tizedik helyen végzett a spanyolországi Soriában. „Több mint 200 induló állt rajthoz a nagy presztízsű spanyol bajnokságon, mely válogató volt a mezei futó Európa-bajnokságra is” – nyilatkozta az MH Sportszázad olimpikon katonasportolója a legmagasabb (Gold) besorolású viadalt követően, aki a 8,8 kilométeres távon remek, 31:04-es időeredménnyel, a győztes etiópiai Likina Amebaw-tól 1 perc 20 másodperccel elmaradva ért célba.

Patakfalvy_Luca másolat

Az MH Sportszázad Eb-bronzérmes katonasportolója, Patakfalvy Luca tizedes a kilencedik magyar bajnoki címét szerezte meg a dunaharaszti sportcsarnokban rendezett taekwondo országos bajnokságon.