Egy csata, mely romba döntötte Magyarországot

Mi jellemezte a magyarországi viszonyokat a XII. században? 

III. Béla király uralkodása idején az országban nagyon konszolidált hatalmi viszonyok voltak. Később jöttek a problémák, amikor a fiai, András és Imre trónviszálykodásai miatt az ország megosztottá vált. Ekkor az országban a központi hatalom jelentősen meggyöngült. II. András uralkodása idején felelőtlenül osztogatta a királyi birtokokat, amivel elérte azt, hogy a királyi vármegyerendszer nem volt képes alapvető feladatai ellátására. A sorozatos háborúk és a királyi birtokok csökkenése egyenesen elvezetett a királyi kincstár kiürüléséhez is. A fia, IV. Béla nagyon rossz feltételekkel vette át az ország irányítását. Célja az ország gazdasági fellendítése volt, de ehhez eszközökben nem mindig a helyes utat választotta, ezzel maga ellen hangolta az ország nemeseit, főurait. Többek között szerette volna megfékezni az ország nagybirtokosainak hatalmát, és visszaállítani az elvesztett királyi tekintélyt. Intézkedéseiben addig ment el, hogy például a király jelenlétében megtiltotta azt, hogy a nemesurak leüljenek, ami nagyon nem tetszett az érintetteknek. Bizottságokat állítottak fel, amelyek azt vizsgálták, hogy az egyes nemesek milyen érdemek alapján jutottak hozzá a királyi birtokokhoz. A belső ellentéteket csak fokozta a kumán törzsek megjelenése.

Kik voltak azok a kumánok?

Mit tudhatunk a tatár támadás előkészületeiről?

Hogy történt a Magyarország elleni támadás?

A tatárok Batu kán parancsnoksága alatt 1240 végén indították meg támadásukat. A támadó sereget három részre osztották, ezek három különböző helyen törtek be az országba. Északon a lengyel sziléziai irányban Peidor kán indított támadást 1241. március 9-én szétverték a lengyel-német csapatokat. Ez az esemény felrázta a cseh királyt, aki szembe támadt a tatárokkal és megállította az ázsiaiak előrenyomulását. Erre a Peidor vezette tatár hadak dél felé a legkisebb ellenállás felé fordultak és Pozsony irányába nyomulva érték el az országot. A középső sereg Szubutáj Bagatur nojon vezetésével 1241. március 12-én tört át a Kárpátokon, az „orosz kapunak" nevezett Vereckei -szoroson keresztül jöttek be az országba. Batu kán a tatár főparancsnok is ezzel a sereggel jött. A Vereckei -szorosnál a Tomai Dénes ispán vezette csapat várta a tatárokat, akik a támadóktól súlyos vereséget szenvedtek. Az előzetesen kiépített torlaszok teljesen hatástalanok voltak, mivel a tatár seregek előtt több mint 40 ezer orosz fogoly ment és tisztította meg az átjárót, égette fel az útban lévő erdőt, biztosítva ezzel a tatárok tömeges és zavartalan átkelését. Délen, a Havasalföld és Erdély irányából a Kaidan kán által vezetett seregek törtek be és a három támadó hadoszlop később Magyarországon egyesült.

Mi történt eközben az országban?

IV. Béla a támadás hírére harcra szólította fel a vármegyéket és a nemességeket, valamint folyamatos segítséget kért az európai uralkodóktól és a pápától. Ebben az időben 72 vármegye volt, ilyen esetben vármegyénként 400-400 fegyverest kellett a király rendelkezésére bocsátani, de kötelezettek voltak a fegyver felvételére a nemesek és katonái, valamint a királyi kiváltságban részesülő nemzettségek is. Az ország megosztottsága miatt ez nem valósulhatott meg, nagyon sok nemes a kiváltságaik megtépázása miatt inkább a tatárok győzelmét kívánták. A magyar király Pest alatt gyűjtötte össze a hadakat. Európából egyedül az osztrákok jöttek el segíteni: II. Friedrich von Badenberg vezetésével egy könnyű lovas csapat érkezett, a korabeli leírások szerint olyan fegyverzettel és felszereléssel, mintha vadászni mennének. 1241. március 17-én a tatár felderítő csapatok elérték Vác és Pest környékét. A király megtiltotta a felderítőkkel való összecsapást. A Badenberg vezette osztrák csapat ezt a parancsot nem akarta elfogadni, izgatták a környezetüket, majd nem törődve a királyi intézkedéssel kitörtek a táborból és az egyik felderítő csapatra rátámadtak. Mindenkit leöltek, és hogy nagyságukat megmutassák, egy foglyot ejtettek és azt rabláncra kötve bevitték a táborba. A magyarok szerencsétlenségére ez egy kumán volt, aki feltehetőleg az 1223-as csatában eshetett a tatárok a fogságába. Ekkor az a hír terjedt el Pesten, hogy az országban lévő kumánok a tatárok előcsapatai. A táborban pánik tört ki, és a tábor egy része a kiváltságokat élvező kumánok ellen fordult. A tömeg meggyilkolta a Pesten tartózkodó kumán királyt, Kötönyt, valamint családját és teljes udvartartását. A kumánok, akik a tábor déli részén táboroztak, a király halálának hírére Szeged felé elhagyták a magyar sereget. Ahol elhaladtak, bosszújukban mindent elpusztítottak, és megsemmisítettek olyan csapatokat is, akik éppen a táborba igyekeztek és meg sem álltak Bizáncig. Jelentősen gyengültek ezzel az amúgy sem nagyon erős magyar csapatok.

Hogy történt az ütközet?

Április első napjaira a tatárok elérték a Sajó-Tisza összefolyását és a Sajó bal partján ütöttek tábort. Az ellenséggel szemben ekkorra magyar csapatok is megindultak és az Ugrin kalocsai érsek vezette királyi sereg végül a Sajó jobb partján lévő Muhi pusztán ütött tábort. Egyes feljegyzések szerint – ezek Rogerius írásaiban találhatók – a tatárok már itt előnyre tettek szert, mert az ő oldalukon volt egy magaslat, ahonnan a magyar táborra nagyon jól ráláttak. Másik probléma az volt, hogy a magyar táborban a széthúzás a csatatéren sem szűnt meg. A magyar haditanács látva az erőviszonyokat, a védelmi berendezkedés mellett döntött, ami azt jelentette, hogy szekérvárat alakítottak ki. Így akartak védekezni a könnyűfegyverzettel ellátott gyorsan mozgó tatár lovasok ellen. A Sajón egyetlen híd volt, ennek padlózatát Ugrin felszedette és megerősítette a híd védelmét. A hidat a király öccse Kálmán herceg és csapata védte, közben állandóan figyelték a tatárok mozgását. Április 11-én este a tatárok a híd ellen egy támadást színleltek, amit a magyarok nagy áldozatokkal, de visszavertek. Még az este átszökött a magyar táborban egy orosz fogoly, aki figyelmeztette a magyar csapatokat a közeli tatár támadásra. Közben a Szubutáj vezette tatár csapatok a Sajó egy gázlóján átkeltek és megkezdték a magyar tábor bekerítését. Hajnalra teljesen bezárult a gyűrű és megkezdődött a tábor ostroma. Nyílzápor hullott a bekerített magyar katonákra, akik a nagy fejetlenségben képtelenek voltak rendezni a soraikat. Lehetetlen volt a fegyelmezett harcrendbe állás, vagy a szervezett ellentámadás megindítása. Ezt a pánikot fokozta a gyújtónyilak megjelenése és ennek a következménye, a pusztító tűz gyors elterjedése. Az életben maradásra a magyarok számára egyetlen lehetőség maradt: kitörés a csapdából. Ez a szekérsánc miatt nem volt egyszerű feladat, ráadásul a tatárok előre láthatták a nyitási helyeket. A tömeg Pest felé próbált menekülni, a tatárok utat is nyitottak és így vadászták le az arra menekülőket. Ugrin érsek a Tisza felé a déli irányt választotta, de hamar utolérték és az összes kísérőjével lekaszabolták. A királynak a tömeg menekülésével ellenkező észak-nyugati irányt javasolták, a hegyeken át Zólyom, Nyitra útvonalon Pozsonyba. A királyt és a súlyosan megsebesült öccsét nagy szerencsével ezen az útvonalon kitudták menekíteni. Ehhez tudni kell azt, hogy a keleti népek harcmodorában elsődleges volt az uralkodó megölése. Ezért inkább „elrobogtak" az egyszerű harcosok mellett, de inkább a vezért vagy a királyt üldözték. Az ütközetben életét vesztette Gergely győri, Jakab nyitrai, Rajanold erdélyi püspök és májusban meghalt Kálmán herceg is. Végül IV. Béla és kísérete a Dalmáciai Trau szigeten lévő várban kért és kapott menedéket. A Muhi csata után tovább folytatódott Magyarország tatárok által történő megszállása