Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy hajóban evezünk

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2022. április 2. 17:26

Rendhagyó kiállításnak ad otthont a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A különleges tárlatban valódi hadihajók papírmaséból készült pontos másolatait tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitóján dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, nemzeti fegyverzeti igazgató a kis dolgokban meglelhető teljesség megtalálásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

Hadihajó makettkiállítás (8)

Az autizmus világnapján nyitották meg Nemes András Bence különleges, Egy hajóban evezünk című tárlatát, amely tizenhat 1:100-as méretarányú maketthajót vonultat fel. A gyűjtemény többségében amerikai csatahajókat, rombolókat, repülőgéphordozókat mutat be, de a tárlatban helyet kapott a Titanic több mint 2,5 méteres részletgazdag mása is. A huszonegy éves alkotó kifejezetten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállítására elkészítette továbbá az SMS Leitha és az SMS Maros monitorhajók makettjeit is.

A megnyitóünnepségen – amelyen jelen volt Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke is - dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka köszöntötte a megjelenteket. Mint fogalmazott, a múzeum számtalan tárlatnak ad és adott már otthont, sokszor magángyűjteményeket is bemutatva, de emlékezete szerint ez az első alkalom, amikor magánkészítő saját alkotásait mutathatják be.

Hadihajó makettkiállítás (11)

Maróth Gáspár hangsúlyozta: az autizmus világnapján, bár sok hangzatos szlogen elhangzik, van egy lényegi elem, amire nem kerül kellő figyelem: ez a családi és közösségi összefogás, ami rendkívül fontos az autizmussal élők számára. Ezen összefogás jelenléte mellett ugyanis olyan tiszteletreméltó eredményeket és teljesítményeket láthatunk, amelyek számunkra szokatlan, s talán meghökkentő világot tárnak elénk. „Bence tudása számomra mindenképpen tiszteletreméltó. Egy olyan embert ismertem meg, aki olyan tudással rendelkezik a hadtörténelemnek egy szegmenséből, ami egyetemet végzett kutatóknak is a becsületére válna” – jelentette ki Maróth Gáspár, hozzátéve, hogy az alkotó tudása nem csak a lexikális mivolta miatt tiszteletreméltó, hanem azért is, mert „tűpontos tudatossággal” használja a megszerzett ismereteit. „Nem csak lexikális tudása van az itt kiállított hadihajókról, hanem a hadtörténelem legnagyobb tengeri csatáiról is pontos ismeretekkel rendelkezik, és az összefüggéseket is jól látja ezekben a történetekben. Bence tudása mindenképpen megérdemelte azt, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum falai között legyenek bemutatva azok a csatahajók, amiket ő a szabadidejében, magánszorgalomból tett össze” – húzta alá.

A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos arra is rámutatott, hogy napjainkban túl kevés figyelem fordul az apró dolgok felé. „Ezért próbáltuk ezt a mai napot kihasználni és a számunkra adott nyilvánosság erejével felhívni az emberek figyelmét, hogy gyakran vegyék észre a legkisebb dolgokban is az egészet, hiszen az életünk akkor fog tudni összeállni egy nagy egésszé, hogy ha az apró dolgokban, a kis dolgokban is az egészet meg tudjuk látni. Bence tudásában önmagában ott van az egészség, a teljességre való törekvés” – jelentette ki.

Hadihajó makettkiállítás (16)

Maróth Gáspár azt is bejelentette, hogy elismerve az ifjú alkotó eredményeit, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen felajánlja számára, hogy egy, az intézmény által szervezett és a kormánybiztos által finanszírozott kurzuson megtanítják számára a modern modellezési technikák használatát, ezzel is ösztönözve Bencét arra, hogy a terveiben álló többszáz hadihajó a jövőben valóban meg is épüljön.

Fájó János, a Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Magyarbánhegyesi Tagintézmény – amelynek Bence is tanulója – vezetője elárulta, hogy Bence a Titanic című mozifilm hatására kezdett bele a hajómakettek készítésébe, és ma már több, mint száz hadi- és civil hajóból álló flottával büszkélkedhet.

Hadihajó makettkiállítás (14)

A gyűjtemény büszke birtokosa részletgazdag és rendkívüli tudásáról tanúbizonyságot tevő előadásában elmesélte a papírmakettekben is megalkotott hadihajók történetét és sorsát. Elmondta azt is: minden modelljének elkészítésében közös, hogy a hajószerencsétlenségek során, ütközetek közben életüket vesztett tengerészek és utasok emlékére építette meg őket. „Azoknak az emlékére készítem ezt a sok hajót, akik feláldozták életüket, hogy a hazájuk érdekét szolgálják. Az ő tiszteletükre mindig meghallgatom a himnuszukat is és végül, ha megvan, készítek egy fotót a hajóról, amit felteszek a Nemes András Bence hadihajói Facebook-oldalra” – mondta az alkotó.

A különleges kiállítás egy hónapon keresztül, május elsejéig látogatható a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.