Egy rejtély, amire már sosem derül fény

A második világháború után szinte azonnal megkezdődött a hidegháború. A gazdasági-ideológiai szembenállás okán katonai tömbök jöttek létre, a nagyhatalmak mindent megtettek egymás titkainak kifürkészésére. A szovjet kémek a Feliksz Dzerzsinszkij alapította Csekánál kezdték pályafutásukat, melyet 1934-ben élesztett újra a kegyetlen Genrih Jagoda, immár NKVD néven. A szervezet legnagyobb feladatával 1940-ben szembesült, amikor az Egyesült Államokban, közelebbről Los Alamosban, a Manhattan-terv keretei között megkezdődött az atombomba kifejlesztése, ami méltán keltette fel a Szovjetunió érdeklődését.

Kémek krémje

Az NKVD a többcsatornás rendszer híve volt. Az atomfegyver gyártásához elengedhetetlenül szükséges tudást két éven át Klaus Fuchs fizikus csempészte ki az oroszoknak. Tőle függetlenül Theodore Alvin Hall – aki 19 évesen lett kém – is szállította a képleteket és tervrajzokat a szovjet hatalomnak. A harmadik forrás – a későbbi vádak szerint – Ethel és Julius Rosenberg volt. Klaus Fuchsot kémkedés vádjával 14 év börtönre ítélték, ám kilencévnyi raboskodás után szabadon engedték. Később az NDK-ba emigrált az egykori kém. A Rosenberg-házaspár már nem volt ilyen szerencsés: őket – a nemzetközi felháborodás ellenére – 1953-ban kivégezték. Ekkor ugyanis már javában tombolt a Joseph Raymond McCarthy szenátorról mccarthyzmusnak elnevezett kommunistaellenes boszorkányüldözés.

Ethel Greenglass Rosenberg és Julius Rosenberg már New Yorkban születtek. Emigráns zsidó családból származtak. A férjet 1942-ben szervezte be az NKVD egyik magas rangú rezidense, Szemjon Szeminov, akinek Julius Rosenberget az Amerikai Kommunista Párt egy tisztségviselője, Bernard Schuster mutatta be. Tartótisztje Alekszander Fekliszov lett. A férj beszervezése jó ötletnek bizonyult, hiszen az Emerson Radio nevű cégtől mintegy ezer titkot csempészett ki. Így került az oroszok birtokába például az úgynevezett közelségi gyújtószerkezet technológiája is. A szovjetek ezt a szerkezetet használták, amikor 1960-ban lelőtték a légterükben repülő U2-es kémrepülőgépet. Julius Rosenberg William Pearllel együtt később kicsempészte az első működésképes sugárhajtású vadászgép, a Lockheed P80 Shooting Star teljes tervdokumentációját.

Bebukottak

Greenglass eleinte tagadta, hogy a húgának, Ethel Greenglass Rosenbergnek bármi köze lenne az atomtitkok kicsempészéséhez. Később azonban már azt vallotta: Julius Rosenberg rábírta feleségét arra, hogy Új-Mexikóban, Albuquerque-ben vegyen át a számára titkos információkat. Ötven évvel később azonban újra fordított az egykori őrmester a történeten. Könyvében úgy vallott, hogy hamisan vádolta meg húgát kémkedéssel. Tette mindezt azért, hogy saját és családja bőrét mentse. Erre – szerinte – az 1953-ban kezdődött per egyik ügyésze, Roy Cohn bíztatta, aki Joseph Raymond McCarthy segítőjévé vált később. A báty súlyosan terhelő vallomását egyébként annak felesége is megerősítette. David Greenglass megúszta: 15 évre ítélték, ám 1960-ban kiszabadult. A kémkedéssel és összeesküvéssel vádolt kompánia negyedik tagját, Morton Sobellt a mexikói titkosrendőrség fogta el.

Jogi lincselés

A média nagyszabású figyelme mellett zajló per 1951. március 6-án kezdődött, Irving Kaufmann elnöklése mellett. A Rosenberg-házaspár védője Emanuel Hirsch Bloch volt, míg a vád koronatanúja David Greenglass lett. Az egykori őrmester azt vallotta, hogy Ethel és Julius Rosenberg az atomfegyver alkalmazásának, s a Fat Man, és mind pedig a Little Boy kioldószerkezetének és vázlatos tervét átadta a szovjeteknek. Irving Kaufmann előbb március 29-én, majd április 5-én a Rosenberg-házaspárt halálra ítélte kémkedés vádjával. A média figyelme az egész pert végigkísérte. A baloldali napilap National Guardian teljes cikksorozatot szentelt a pernek. Ennek következtében 1951 augusztusában egy úgynevezett védelmi bizottság alakult a vádlottak érdekében. Az eljárás és az ítélet a későbbiekben mintegy hivatkozási alapul szolgált a mccarthyzmus kiszélesítéséhez.

Nem érdemeltek halált

Nem csak a pápa, művészek és tudósok protestáltak a Rosenberg-házaspár kivégzése ellen. Az egyik legnagyobb észak-amerikai szakszervezet, a tengermelléki munkásokat tömörítő International Longshoremen’s Association mind a 968 telephelyén a feketék egy napra felfüggesztették a munkát. Ez mit sem számított: Ethel és Julius Rosenberget 1953. június 19-én napnyugta után a Sing-Singben, villamosszékben kivégezték. Az eredeti időponthoz képest csúszott a végrehajtás. Egy másik ügyvéd, Fyke Farmer közbelépése miatt a Legfelsőbb Bíróság munkatársa, William O. Douglas június 17-én engedélyezte az ítélet elhalasztását. A napnyugta utáni kivégzés tovább borzolta az amúgy is megtépázott idegeket, hiszen a zsidó hagyományok értelmében napnyugtakor kezdetét vette a sabbat. Emmanuel Hirsch Bloch azonban hiába hivatkozott kétségbeesetten a hagyományok megsértésére.

A házaspár után két gyermek, Robert és Michael maradt árván, méghozzá szó szerint, hiszen a család egyetlen tagja sem fogadta be őket. Végül is Abel Meeropol zeneszerző és felesége adoptálta a gyerekeket. A komponista később Strange Fruit néven írt egy lincselés elleni dalt, melyet Billie Holliday énekelt lemezre. A gyermekek egészen 2008-ig küzdöttek azért, hogy bebizonyítsák szüleik ártatlanságát, ekkor azonban elfogadták, hogy apjuk érintett volt a kémkedésben. Ugyanakkor Robert és Michael Meeropol úgy fogalmaztak, hogy bármilyen információ, amit apjuk az A-bombával kapcsolatban átadott az oroszoknak, haszontalan és erősen megrostált volt. A kötelességét nem megfelelően ellátó ügyészség gyenge lábakon álló bizonyítékok alapján ítélte el édesanyjukat, de sem ő, sem apjuk nem érdemeltek halált.

Mindent, vagy semmit?

A gyerekek azután veszítették el hitüket szüleik ártatlanságában, hogy a per negyedik vádlottja, Morton Sobell 91 éves korában beismerte, hogy szovjet kém volt, s hogy Julius Rosenberg szintén tagja volt egy összeesküvésnek, melynek során minősített technológiai és katonai információkat adtak át a szovjeteknek. Az atombombával kapcsolatban viszont Morton Sobell azt mondta: a David Greenglass által megszerzett és Julius Rosenberg által kicsempészett kézzel rajzolt ábrák és egyéb dokumentumok a Szovjetunió számára csekély értékűek voltak, inkább csak arra használták azokat, hogy más kémek információit megerősítsék. Hasonlóképpen nyilatkozott Alekszander Fekliszov is. Julius Rosenberg tartótisztje szerint a kicsempészett anyagok haszontalanok voltak, és nem segítették a Szovjetuniót abban, hogy atombombát tudjon előállítani.

Az igazság? Odaát van.