Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy sírban találtak két kézigránátot

Szöveg: Szűcs László |  2009. szeptember 14. 15:58

A 37. héten, azaz szeptember 7-e és 13-a között 50 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 13 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Bugyi Zoltán őrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1678 bejelentést kaptak.

Szeptember 7-én a Pest megyei Isaszegen, a Bercsényi utcában, a lakóházaktól tíz, a járdától pedig két méterre, földmunkák közben bukkantak a munkások egy világháborúból visszamaradt robbanószerkezetre. A helyszínre érkező tűzszerész járőr – Strak Vince törzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy magyar gyártmányú, 105 milliméteres repeszromboló gránát került elő. A szerkezet viszonylag jó állapotban volt, ezért a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Szeptember 8-án a Komárom-Esztergom megyei Kisigmánd külterületén akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. Az itt található szélerőmű-park továbbépítése közben ugyanis több világháborús robbanószerkezetet találtak. A Szalay Attila zászlós vezetésével helyszínre érkezett tűzszerész járőr átvizsgálta a területet, s összesen 16 darab különféle űrméretű és gyártmányú aknavetőgránátot, illetve gyújtószerkezetet talált. A veszélyes szerkezeteket a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

Szeptember 9-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényből érkezett a telefonhívás a honvédség tűzszerészeihez, hogy a Borsodi úton csőtörés történt, s a vízművek által kiásott munkagödörből egy darab 82 milliméteres aknavetőgránát került elő. A szovjet gyártmányú robbanószerkezetet az Érsek János törzsőrmester vezette tűzszerész járőr a közelben kijelölt helyen felrobbantotta.

Ugyancsak szeptember 9-én a Tolna megyei Bátaszéken, a Bajai út egyik nyitott építési területén az ott dolgozó munkások bukkantak rá egy, a földből kikerült 76 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszlőszerre. A helyszínre hívott tűzszerész járőr – Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével – a lőszert a helyszínen megsemmisítette.

Szeptember 10-én a Somogy megyei Nagybajomról érkezett a hívás a Magyar Honvédség tűzszerész alakulatának ügyeletére, hogy a köztemetőben, sírásás közben két darab, a második világháborúból visszamaradt kézigránátot találtak. A helyszínre érkező járőr – Szalay Attila zászlós vezetésével – megállapította, hogy RG–42-es típusú, szovjet gyártmányú gránátok kerültek elő, amelyek mellet még fél kilogrammnyi gyalogsági lőszermaradványt is találtak. A veszélyes szerkezeteket a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.