Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre népszerűbb a haditorna

Szöveg: Krizbai Diána hadnagy | Fotó: Schwanner Áron hadnagy |  2024. október 21. 16:57

Nemcsak a pályákon, hanem a nevezésben is versenyeznek egymással az iskolák és a csapatok, hogy bekerüljenek az Országos Haditorna Verseny regionális selejtezőibe. Ezt igazolják a fővárosi és Pest vármegyei forduló is, amelyen minden eddiginél többen vettek részt.

202410_Országos_haditorna_Verseny_SÁ (5)

A Budapest Honvéd Sportegyesület atlétikapályáján tartott rendezvényen Pest vármegye részéről dr. Tarnai Richárd főispán köszöntötte a diákokat, kadétokat és felkészítő tanáraikat. Borsos József ezredes, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának titkára is örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan részt vettek a megmérettetésen. A regionális fordulóban a hagyományokhoz híven a legjobb futó, a legjobb lövész, valamint a legjobban küzdő csapat is serleget kapott.

Vitár-Bus Krisztina alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megbízott parancsnokhelyettese a két nap zárásaként köszönetet mondott a diákoknak és tanáraiknak a versenyen tanúsított hozzáállásukért, küzdőszellemükért. „Voltak, akik csapatukért kétszer is futottak váltóban, olyan is, aki ellenfelét is buzdította, segítette” – emelte ki.

202410_Országos_haditorna_Verseny_SÁ (10)

Az immár több mint tíz éves múltra visszatekintő Országos Haditorna Verseny célja a sport és az egészséges életmód népszerűsítése, a honvédelmi nevelés, ezeken keresztül pedig a Magyar Honvédség és társadalom kapcsolatának erősítése. A középiskolásoknak szóló versenyen a fiatalok kipróbálhatják magukat különböző, a honvédelemhez kapcsolódó sportos versenyszámokban, mint például fegyveres váltófutás, kézigránát-dobás, távbecslés, elsősegélynyújtás.

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság által szervezett vármegyei fordulók rendszerint a fővárosban zárulnak. Idén azonban az árvízi helyzet miatt egyes helyszíneken át kellett ütemezni a megmérettetéseket. Több vármegyében, még a következő napokban, hetekben tartják a vármegyei fordulókat, a versenysorozat pedig november 5-én, Tatán zárul. A regionális fordulók nyertes csapatai jutnak be a jövő tavasszal rendezendő országos döntőbe.

Kapcsolódó cikkek
2024.10.01.orszagos haditornadonto somogymegye kaposvar.rt (15)index

Haditornán a somogyi diákok

2024. október 2. 7:55

202410_haditorna_verseny_Szolnok-AA (0)

Haditorna verseny Szolnokon

2024. október 10. 12:10