Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ejtőernyővel a dobogóra

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. július 9. 11:55

Június végén került megrendezésre az V. MATASZ-MEBSZ ejtőernyős négytusa verseny Szegeden. Versenyszámok igen változatosnak bizonyultak: úszás, lövészet, tájfutás, és ejtőernyőzés. A Magyar Honvédséget a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj állományából 5 fő képviselte: négy versenyző és egy versenybíró.

A rendezvényen az ejtőernyős technikát a Magyar Honvédség biztosította. A civil ejtőernyős klubok már nem rendelkeznek körkupolás ejtőernyővel, ezért a katonacsapat tagjai oktatták és ismertették meg az alkalmazott technikákat a versenyen résztvevő állománnyal. A verseny színteret biztosított a katonai képességek felmérésének, ahol a megszerzett katonai tudást kiválóan lehetett alkalmazni. A civil és a katonai állomány közötti tapasztalatcserére is lehetőség nyílt.

A versenyszámok és a nap történései a következők voltak:

1. nap:

A nap ejtőernyős célba ugrással vette kezdetét 800 méter bekötött rendszerrel 50×100 m-es területre. Egy ugrás került végrehajtásra, majd délután az uszodában 100 méteres úszás került megrendezésre, amiben Szilágyi Levente százados egyéniben I. helyezést ért el, Réczi Attila főhadnagy pedig a III. helyet szerezte meg. Ennek köszönhetően csapatban I. helyen végeztek.

2. nap:

2 db ejtőernyős ugrás bekötött rendszerrel 800 méterről szintén 50×100 m-es területre, ugyanúgy, mint előző nap. Az ugrások után lövészet következett, ami 2 versenyszámból állt, kispuska, valamint P9RC pisztoly lövészetből. Az előző naphoz hasonlóan, Szilágyi százados itt is remekelt, egyéni első helyezést ért el, Kiss János törzsőrmester pedig egyéni II. helyezésével hozzájárult ahhoz, hogy a csapat megnyerje ezt a versenyszámot.
Folytatásként a tájfutás került végrehajtásra, amiben ismét kiváló futóteljesítménnyel III. helyezést ért el a csapat.

Összesítettben az alakulat a dobogó legtetejére állhatott fel.

Összesített egyéniben Szilágyi Levente százados holtversenyben az I. helyezettel, II. helyen végzett.

A az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj állományából az alábbi személyek vettek részt a MATASZ négytusa versenyen, akiknek ezt a remek eredményt köszönhetjük, és méltán öregbítik a Bercsényisek hírnevét:

 

Versenyzők:

– Szilágyi Levente százados,

– Réczi Attila főhadnagy,

– Kiss János törzsőrmester,

– Asztalos István közalkalmazott

Versenybíró:

– Molnár Zsolt főtörzsőrmester.

Címkékejtőernyő