Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életmentők

Szöveg: Mátyás – Révész |  2012. augusztus 1. 17:30

Rendkívüli helyzetben tanúsított kiemelkedő helytállásuk elismeréseként adott át oklevelet július 30-án három embernek – egy katonaorvosnak és két közfoglalkoztatottnak – dr. Révész Gyula mérnök ezredes, a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka.

1595939452
A rendkívüli helyzetet az élet produkálta, amikor is a székesfehérvári Alba Regia Laktanyában dolgozó egyik közalkalmazott  váratlanul összeesett. Életét csak az azonnali újraélesztés mentette meg, illetve az a lélekjelenlét és kitartás, amit a vele dolgozó kollégák tanúsítottak a katonaorvos, az egészségügyi személyzet illetve a riasztott rohammentő megérkezéséig.

Szomorú tény, hogy hazánkban évente 20–25 ezer ember hal meg úgynevezett hirtelen szívmegállásban. 
Egy ilyen esetben – ha nem kezdődik meg azonnal az újraélesztés – az agyban öt perc után már visszafordíthatatlan károsodások lépnek fel, tíz perc után pedig szinte biztos, hogy sikertelen lesz az újraélesztés. 

A mostani, szerencsés kimenetelű életmentés arra ösztönözte az ezred vezetését, hogy július 31-től – fél éves rendszerességgel – nyolc órás elsősegély oktatást szervezzen az alakulat katonáinak az Egészségügyi Központ orvosainak vezetésével.

Első alkalommal a 24 órás szolgálatot adó katonák, valamint a HM EI Zrt fegyveres biztonsági őrséget (FBÖ) ellátó állománya részére szervezték meg a kiképzést.