Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Életre szóló élmény marad az alapkiképzés”

Szöveg: Márton Boglárka hadnagy |  2021. március 8. 17:25

Jakus Fruzsina törzsőrmester fél évig honvédelmi alkalmazottként dolgozott, de annyira megtetszett neki a honvédség különleges légköre, hogy nemrég úgy döntött, ő is katona lesz. Jelenleg online toborzással foglalkozik.

Jakus Fruzsina_tőrm (1)

Túl vagy a sikeres alapkiképzésen. Mennyire volt nehéz, hogy élted meg?

A kiképzés előtti héten egy kicsit tartottam tőle, de amint belecsöppen az ember, már nem a félelemre koncentrál. Minden napot új kalandnak éltem meg és minden nap tanultam valami fontosat. Nem volt könnyű, de életre szóló élmény marad.

Milyen volt a kiképzők viszonyulása hozzátok, lányokhoz?

A kiképzőink figyelembe vették, hogy alapvető különbségek vannak a férfi és női testfelépítés, fizikum és izomzat között, de a feladatokban a lányoktól is ugyanazt az elszántságot követelték meg, mint a fiúktól. Rendjén kezelték ezt a kérdést, de ehhez az is kellett, hogy mindannyian szerettünk volna maximálisan teljesíteni, és minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy ne maradjunk le.

Szeretnél majd misszióba menni? Szerinted, hogy bírnád a családtól távol?

Ha adódna egy jó lehetőség, és megfelelőnek érezném a tapasztalatomat, valószínűleg jelentkeznék. Szerintem hasonló élményt adna, mint az alapkiképzés, első nekifutásra ijesztőnek tűnne, de olyan tapasztalatokkal gazdagodnék, amelyek máshol nem szerezhetők meg. A szeretteim nagyon hiányoznának, de ha már ott van az ember és a helyzet pozitív hozadékaira koncentrál, akkor szerintem nagyon jól meg lehet élni ezt az időszakot is.

Jakus Fruzsina_tőrm (1)

Szerinted a honvédségben érheti bármilyen megkülönböztetés a nőket?

Toborzóként gyakran beszélgetek olyan nőkkel, akik szívesen jelentkeznének katonának, de túl férfiasnak gondolják ezt a szakmát. Mindig bíztatom őket, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból. Természetesen szükséges a jó fizikum, a kitartás és a határozottság, de ez nemtől független.

Mit gondolsz, a karrier és a család jól működhet egymás mellett?

Szerencsére a családom és a párom mindenben támogatnak. Szerintem a honvédség családbarát, ezt jól bizonyítják a különböző családalapítási és gyermeknevelési támogatások, az üdülési lehetőségek és a parancsnoki gondoskodás, ami egyedi kérelmek formájában nyilvánulhat meg. A honvédségnél az édesanyák helyettesítését például önkéntes tartalékos katonák behívásával oldják meg.

Miért fontos, hogy a honvédség online is fogadja a jelentkezéseket?

A munkaerőpiacon a cégek jelentős része az online térben próbál érvényesülni, ha munkavállalókat keres. A Magyar Honvédség is aktívan használja ezt a lehetőséget, annak érdekében, hogy ki tudjuk szolgálni a mai felgyorsult világ igényeit.

Jakus Fruzsina_tőrm (2)
Címkéktoborzás