Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elfogórakétákat telepítenek Romániába

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. május 3. 18:40

Megállapodott Románia és az Egyesült Államok arról, hogy Románia területén, a bolgár határ közelében ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat helyeznek el. Az elfogórakéták részei az Európában kiépítendő amerikai rakétavédelmi rendszernek. A megállapodást Ellen Tauscher amerikai külügyi államtitkár jelentette be kedden, de a hírt Traian Basescu román államfő is megerősítette egy sajtónyilatkozatban.

A megállapodás szerint az elfogórakétákat a romániai Olt megyei Deveselu településen lévő egykori román légi támaszponton helyezik el, a védelmi rendszer romániai elemei a tervek szerint 2015-ben válnak működőképessé.

Basescu azt követően jelentette be a hírt, hogy előző este összeült a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó román legfelső védelmi tanács. A román államfő hangsúlyozta, hogy védelmi jellegű rakéták telepítéséről van szó, és ismét arról biztosította Oroszországot, hogy a rakéták nem ellene irányulnak.

Az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai kiterjesztése ugyanis felbosszantotta az Egyesült Államok egykori hidegháborús ellenfelét, Oroszországot, amely nukleáris erejét veszélyeztető fenyegetést látott benne, és azzal vádolta Washingtont, hogy beavatkozik az orosz érdekövezetbe.

Bukarest és Washington tavaly márciusban állapodott meg arról, hogy Románia is befogadja az amerikai kelet-európai rakétavédelmi rendszer egyes elemeit. A román és az amerikai hatóságok azóta több lehetséges helyszínt is megvizsgáltak – magyarázta Basescu.

A román védelmi tanács jóváhagyta az Egyesült Államoknak azt a kérését is, hogy a Fekete-tenger partján lévő Mihail Kogalniceanu katonai bázist és a konstancai kikötőt tranzitjellegű létesítményként használhassa az Irakba és Afganisztánba irányuló katonai szállítmányok esetében.